A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szeptemberben, Limában dönt a 2024-es nyári olimpia helyszínéről. Magyarország 1960 után ismét érdekelt az eredményhirdetésnél, ugyanis két nagyágyú, az 1932-ben és 1984-ben is olimpiát rendező Los Angeles, valamint az 1924-es házigazda Párizs mellett Budapestre is szavazhatnak a NOB tagjai.
Nézzük, kik döntenek a rendezésről. A NOB-nak jelenleg 96 rendes tagja van. A tagok többségét nem az országuk delegálja, hanem a már ott lévők választják maguk közé őket. Vagyis nem egy külső legitimációval rendelkező testületről van szó, bár a választott tagok mellett, kisebbségben, a tisztségüknél fogva a legnagyobb nemzetközi sportszövetségek vezetői is a NOB tagjai. Jelenleg két magyar tagja van az olimpiai bizottságnak: Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) korábbi elnöke (mégpedig 1984 óta; ő a negyedik legrégebbi tag), valamint tavaly nyár óta az olimpiai bajnok úszó, Gyurta Dániel, akit a NOB sportolói bizottságából delegáltak. Ők ketten nem vesznek részt a limai döntésben, a pályázó városok országából érkező NOB-tagok nem szavazhatnak.
Csak saját maguknak felelősök
Az olimpia helyszínének kiválasztása majdnem tíz évvel előzi meg a sporteseményt. A játékok előtt hét évvel dönt a NOB a rendezőről, de addig több mint két évig tartó folyamat vezet. A 2024-es olimpia esetében 2015 januárjában kezdődött az úgynevezett meghívásos szakasz, és ugyanazon év szeptemberében kellett véglegesíteni a jelentkezéseket. A NOB-nak azonban hamar változtatni kellett az előzetes stratégián; eredetileg 2016 májusában szűkítették volna a lehetséges rendezők listáját, és ekkor kapták volna meg a versenyben maradó városok a „kandidáló” jelzőt.
Az olimpiai bizottságnál azonban érzékelték, hogy lankad a rendezés iránti érdeklődés. Az igazán kellemetlen a 2022-es téli helyszín kiválasztása lett: a pályázatok benyújtása előtt, illetve közben a svájci St. Moritz (olimpiai helyszín 1928-ban és ’48-ban), Oslo (házigazda ’52-ben), a szintén norvég Lillehammer (1994), München (nyári helyszín 1972-ben) és az újonc Krakkó is visszalépett – valamennyi város a helyi közvélemény nyomására tett így. Maradt a két vérbeli télisport-város: Peking és a kazah Almati. Végül szoros versenyben előbbi lett a házigazda, és így az első olyan város, amely nyári és téli olimpiát is rendezhet.
Ma már egyértelmű: nem lesz nagyobb siker a 2024-es nyári olimpia helyszínének kiválasztási folyamata sem. Több érdeklődő a pályázat 2015. szeptemberi benyújtásáig sem jutott el. Például Boston a határidő lejárta előtt visszakozott – a helyére ugrott be Los Angeles. Mellé csatlakozott Budapest, Párizs, és az azóta ugyancsak elszállt Hamburg, illetve Róma. Előbbi városban egy népszavazás mosta el a pályázatot 2015 novemberében (pedig a NOB elnöke, Thomas Bach is német), míg Rómában a tavaly nyári polgármester-választás győztese kampányígéretét beváltva vette ki az olasz fővárost a versenyből.
Maradt tehát Los Angeles, Párizs és Budapest. A magyar jelentkezés mellett érvelők szerint a NOB által 2014 decemberében elfogadott Agenda 2020 bátorította a magyar fővárost a jelentkezésre. Ez ugyanis, mondják, a világ kisebb nagyvárosait is alkalmassá teszi arra, hogy rendezőkké váljanak. Ám az Agenda 20+20 ajánlását átböngészve egyáltalán nem egyértelmű, hogy ezentúl olcsóbb lenne olimpiát rendezni. Igaz, egyes kitételek szerint a jövőben olyan pályázatokat várnak, amelyek illeszkednek az adott város hosszú távú sport-, infrastrukturális és környezeti fejlesztési terveibe; vagy egész sportágak helyszínei is lehetnek máshol, mint a főhelyszín (bár ezzel az egyes helyszínek közötti közlekedési infrastruktúra is hangsúlyos lesz). Az is ajánlásként szerepel, hogy a lehető legnagyobb mértékben kell fölhasználni a meglévő létesítményeket, és ahol nem indokolják az igények egy-egy sportág számára az állandó létesítményt, ott lehet ideiglenes megoldásokkal élni. A NOB azt is javasolja, hogy a pályázók válasszák le a szigorúan olimpia miatti beruházásokat (stadionok, csarnokok, olimpiai falu stb.) az olyan fejlesztésekről, amelyek illeszkednek a hosszú távú fejlesztési tervekbe.
Lehet persze, hogy ezek valódi könnyítések. De akkor vessünk még egy pillantást a jelentkezési folyamatra és kérdezzünk vissza: hol vannak azok a kandidálók, akiknél jelentősen csökkennének ezzel az esetleges rendezéssel járó terhek?
Ki találta ki Budapestet?
Budapest jelentkezése azonban összefügghet az Agenda 2020-szal. Tekinthetjük ugyan Orbán Viktor nagy tervének, vagy inkább lázálmának az olimpiai pályázatot, az ötlet nem eredeti. Igaz, a rendszerváltás óta csak egyszer, a 2002-es választási kampány részeként dobta be a Fidesz az olimpiát (akkor 2012-t megcélozva), de voltak előtte komolyabb próbálkozások is. A mostani minimum a hetedik nekifutás – már az 1896-os első játékok előtt is felmerült rendezőként Budapest, és a főváros jelentkezett 1920-ra, ’36-ra, ’40-re, ’44-re, ’48-ra, de még 1960-ra is.
A 2024-es budapesti pályázat ötlete egyes információk szerint az Agenda 2020-at forszírozó friss NOB-elnöktől, Thomas Bachtól érkezett. A sportvezető Svájcban találkozott Orbán Viktorral (azt ne firtassuk, hogy a kormányfő miért járt ott), és éppen a javaslatcsomag életképességét demonstrálandó vetette fel neki a pályázat lehetőségét. Az biztos, hogy Orbán Viktor eleinte, 2014 őszén a MOB-ra hagyta a pályázat kezdeményezését, a pályázathoz elengedhetetlen főváros vezetője, Tarlós István pedig főpolgármesteri kampányában nem életszerűnek nevezte a 2024-es olimpiát. Aztán mégis mindenki beleállt.
A rendező város kiválasztása alaposan előkészített folyamat. A pályázatokat külön erre a célra létrehozott értékelő-technikai bizottság elemzi, s teszi le jelentését a NOB-tagok elé. (A szempontjaik nyilvánosak, erről lásd keretes anyagunkat – a szerk.) A bizottság helyszíni szemlét is tart (Budapesten idén május 10–12-ig) – erre a NOB tagjai nem jogosultak. A végső szó a 96 NOB-tagé – de arra például nincs garancia, hogy ők el is olvassák az eléjük tett vaskos anyagnak akár csak a vezetői összefoglalóját is. Viszont azt sem zárja ki semmi, hogy egyes tagok más, kevésbé transzparens szempontok alapján hozzák meg egyéni döntésüket – és a múltban, ahogy az olimpiai korrupció számos bizonyított esete mutatja, sokan közülük épp ezt tették.
Kufárok
Az olimpiai mozgalom legnagyobb botrányainak egyikében Budapest is fontos szerepet játszott, igaz, csak díszletként. A NOB 104. ülésén, 1995-ben a magyar fővárosban választották ki nagy fölénnyel a 2002-es téli olimpia rendezőjének Salt Lake Cityt. Az amerikai város egyik tévécsatornája három évvel később ismertetett egy levelet, amelyből kiderült, a gyerekeiknek, rokonaiknak szánt ösztöndíjakkal, ajándékokkal kentek meg NOB-tagokat a szervezők. Az olimpiai bizottság egyik svájci tagja, Marc Hodler egy szponzori sajtótájékoztatót kihasználva világbotrányt csapott az ügyből. Azt állította, nemcsak a 2002-es helyszínkijelölésnél, de az azt megelőző legalább négy döntésnél is a NOB-tagok kufárként árulták szavazataikat. Korábban hasonlóra panaszkodtak maguk a Salt Lake City-i szervezők is, amikor azt állították, hogy az 1998-as téli olimpiát előlük elnyerő japán Nagano menedzserei pofátlanul vásárolták a szavazatokat.
A botrány kirobbanását vizsgálatok követték, s kiderült, hogy a utahi szervezők legalább egymillió dollárt költöttek korrumpálható sportvezetők megkenésére. Összesen 19 NOB-tagot érintettek a kizárások, lemondások, figyelmeztetések – vagyis az akkori tagság 15 százalékát. A Salt Lake City-i szervezőbizottság vesztegető vezetőit is bíróság elé állították, ám őket a több évig elhúzódó eljárásokban végül felmentették. A botrány miatt reformokat kezdeményeztek a szervezetben; például ennek az eredménye, hogy a helyszínről döntő tagok nem látogathatnak el a városokba, és nem fogadhatnak el a pályázóktól semmilyen ajándékot. Ám 2006-ban kiderült: Salt Lake City szervezői sem hazudtak Naganóról – a japán olimpiai bizottság kiderítette, hogy a szervezők több mint 4 millió dollárt költöttek szavazatszerzésre. Egyébként az amerikaiak módszereiről egy másik eset miatt Schmitt Pálnak is lehetnek emlékei: egy 1999-es washingtoni képviselőházi vizsgálat megállapította, hogy az 1996-os atlantai játékok szervezői a magyar sportvezető lányának ajánlottak teniszösztöndíjat a ’90-es szavazás előtt. Schmitt a vizsgálat szerint visszautasította az ajánlatot.
Szeptemberben viszont már Budapestről is dönthetnek Schmitt tagtársai. A limai ülés alig néhány héttel a budapesti vizes vb után lesz – Magyarország eddigi legnagyobb sporteseményét pedig a kormány és az olimpiai pályázat vezetői 2024 főpróbájának tekintik. De nyugodtan tekinthetik annak az olimpiát ellenzők is: a budapesti vizes vébé eddigi történetének minden mozzanatában arra figyelmeztet minket, hogy minden okunk megvan viszolyogni az olimpiarendezéstől.
Főpróba
A vizes vébé ötletét majd’ tíz éve dobta be a most háttérbe szorított volt úszóelnök, Gyárfás Tamás. A szocialista kormányok alatt nem érhetett elképzelésével révbe, 2013-ra azonban meggyőzte Orbán Viktort, hogy kormánygarancia formájában álljon a rendezés ügye mellé. A nemzetközi úszószövetség 2013-ban oda is ítélte a 2021-es verseny rendezési jogát Budapestnek. Alkalmas főuszoda ugyan nem volt, de Orbán és Gyárfás elvállalta a 2017-es junior-vb-t is. A költségekről nem lehetett pontosabbat tudni, az úszóelnök akkor azt dobta be, hogy a vébére is alkalmas uszoda 8 milliárd forintba kerülne. Két évig alig történt valami, de kijelölték a helyszínt a Dagály-fürdő területén, tervezni kezdtek és a kormány 14 milliárd forintot irányzott elő az építkezésre.
Időközben a mexikói Guadalajara rájött, hogy nem is olyan nagyszerű üzlet százmillió dollárt elkölteni a nekik ítélt 2017-es vébére, ezért visszaléptek. Budapest nem hezitált, átvállalta a megüresedett időpontot. Esztelen költekezés indult: jöttek az újabbnál újabb tételek. Az első volt a legnagyobb: csak a Dagály úszókomplexumra és környezetére 49 milliárd forintot irányzott elő a kormány. (Apró szépséghiba, hogy néhány héttel azután tette meg, hogy az állami vagyont kezelő MNV Zrt. éppen ekkora bruttó összegre szerződött a kivitelezővel, a Garancsi István tulajdonolta Market Zrt.-vel.) Aztán bejött a képbe edzéshelyszínként a budapesti uszodák felújítása, a Batthyány térnél az ideiglenes ugrótorony kiépítése, a pesti alsó rakpart megújítása, a Margitsziget csatornázása és sok egyéb tétel. E sorok szerzője átrágta tavaly a vizes vébével kapcsolatos határozatokat, és arra jutott, hogy 2016 nyaráig 90 milliárd forint elköltésére szánta rá magát a kormány. Akkor a kormányzat cáfolta ezt a kalkulációt, mondván, olyan tételeket is a világbajnokság megrendezéséhez csaptam, amelyeket egyébként is tervezett az állam. Ez az érvelés az olimpiáknál is visszatérő elem. Csakhogy a 90 milliárdban kizárólag olyan tételek szerepelnek, amelyekről a vonatkozó kormányhatározatok mondták ki, hogy a 2017-es rendezéshez szükségesek. Tehát a játék kettős: ha a kiadást indokolni kell, akkor a világbajnokság a hivatkozási alap, ha viszont összesítjük a költségeket, akkor már hosszú távú fejlesztési programokról, egyébként is megvalósuló beruházásokról szónokolnak.
Hasonló logikával sikerült eltüntetni egy részleteiben jó ideig titkolt olimpiai megvalósíthatósági tanulmányból a 774 milliárd forintos rendezési költséget. Mi több, ebbe az összegbe csak a rendezés szűken vett kiadásait, illetve a csak az olimpia miatt felépítendő infrastruktúra árát sorolták be. Az olyan fejlesztéseket, amelyek például azt szolgálják, hogy a helyszínek egyáltalán megközelíthetőek legyenek, egyébként is megvalósuló beruházásokként jelölték meg. Ha ezeket is számba vesszük, akkor már 3113 milliárd forintos összeget kapunk – és az utóbbi olimpiák esetében hatalmas tételnek számító biztonsági kiadásokat egyelőre nem is ismerjük.
Váratlan lépések
Mondhatjuk, Párizs és Los Angeles mellett Budapestnek nincs komoly esélye. Ám a képlet ennél összetettebb, mert az elmúlt hetekben Bach NOB-elnök és Orbán Viktor is emelte a tétet. Az elnök feltehetően egy újabb, gyér érdeklődést kiváltó pályázati folyamatot szeretne megspórolni azzal, hogy felvetette: Limában ne csak a 2024-es, hanem rögtön a 2028-as játékok házigazdáját is jelöljék ki. Bach azzal érvel, hogy a pályázati folyamat túl sok kedveszegett vesztest hagy maga után. Los Angeles és Párizs azonban világossá tette, hogy egyiküket sem érdekli a 2028-as olimpia. Sőt az Egyesült Államok olimpiai bizottsága is jelezte, hogy LA kudarca esetén sem a négy évvel későbbi nyári, sem a 2026-os téli játékok sem érdekli. Vagyis ha Bach javaslatát elfogadnák, megnyílna az út Budapest előtt – persze, csak akkor, ha ’24-re Los Angelest választaná a NOB. Párizs sikere esetén nem valószínű, hogy – a hallgatólagos rotációs elv miatt – két egymást követő olimpiát rendeznének Európában. (Erre utoljára 1948-ban és 1952-ben volt példa Londonnal és Helsinkivel.)
A magyar kormány 2016 utolsó napjaiban nagyot lépett afelé, hogy látványtervek helyett kész létesítményekkel vagy megkezdett építkezésekkel nyűgözze le a NOB-ot: elfogadta a 2017–2022 között megvalósítandó Kemény Ferenc sportlétesítmény-fejlesztési programot. Ez ugyan elvben nem az olimpiáról szól, hanem a hazai verseny-, utánpótlás- és szabadidősport, illetve az olimpiai felkészülés számára kíván magasabb színvonalú szolgáltatásokat biztosítani. Csakhogy ezt úgy teszi, hogy a 2024-es pályázatunkban szereplő, jelenleg még nem álló létesítmények felépítését határozza el a pályázatban szereplő helyszíneiken: közte a Kvassay-zsilipnél felépítendő atlétikai stadiont, vagy éppen a közeli észak-csepeli központot (BMX-parkkal, kajakszlalompályával). A program előkészítésére azonnal átcsoportosítottak 775 millió forintot. E lépést értelmezhetjük úgy, hogy a kormány jelezte az olimpiai bizottságnak: Budapesten komoly előkészítő munka zajlik. De értelmezhetjük úgy is, hogy Orbán Viktor egyértelművé tette: mindenképp olimpiát akar rendezni, és ha ehhez az kell, előre megépítteti a szükséges létesítményeket.
| Mi alapján döntenek? Az értékelő bizottság az alábbi szempontokat mérlegeli: a játékok „víziója”; a játékok koncepciója, vagyis a helyszínek és a kiszolgáló létesítmények (sportolói és médiafaluk) kialakításának terve; fenntarthatóság környezeti és gazdasági értelemben; az infrastrukturális-gazdasági örökség, amit az olimpiarendezés hagy a városra; politikai támogatottság; a közvélemény támogatása; a rendezői szervezet felépítése; finanszírozás (szétválasztva a rendezés, valamint a nem a szorosan a sporteseményekhez kötődő infrastrukturális beruházások költségeit); marketing, amiben benne van a jegyeladás tervezése, a helyi szponzorszerzés és a jogok értékesítése is; jogi környezet, ideértve a szükséges állami garanciákat; szálláskapacitás; közlekedési infrastruktúra; a média kiszolgálása; biztonsági kérdések; orvosi szolgáltatások színvonala és doppingellenes fellépés; elkötelezettség a rendezés mellett – vagyis a bel- és külföldi közvélemény megmozgatása, bevonása; sportesemények rendezésében szerzett tapasztalatok; a paralimpiai játékok lebonyolításának terve. Újonnan kiemelt szempont lett a sportolói élmény – hogy ti. a tervezett létesítmények, az olimpiai falu és az adottságok mennyire felelnek meg a sportolók igényeinek. Az értékelésben nemcsak bemutatják a pályázatban vázolt terveket és adottságokat, hanem meg is nevezik az erősségeket és a gyengeségeket is. |
