A szlovák határ közelében lévő, Borsod megyei Rakacaszendet túlnyomórészt romák lakják. A Regionális Civil Központ Alapítvány (RECIK) elnöke, Szendrák Dóra úgy véli, hogy a felzárkóztatásuk érdekében „közel kell menni” hozzájuk. „Belülről kell őket vezetni”, hogy értsék meg, fogadják el, amiket mondanak nekik, fedezzék fel az értékeiket, tiszteljék önmagukat. Ha beengedik a házukba, akkor bármivel kínálják, azt el kell fogadni. Ki kell vívni a tiszteletet, ami nagy harc.
A RECIK több évtizedes múltra tekint vissza: a '90-es évek második felében, a nagy „civil szervezeti boom” idejében jött létre. Története során működtetett civil házat, valamint szolgáltató központot is. Korábban tíz éven keresztül láttak el információs szolgáltatást 16 járási székhelyen, de megannyi projekt mellett egy ideig három megyében (Borsod, Heves, Nógrád) megváltozott képességűek integrációjával foglalkozó tanácsadást, mentorálást is végeztek.
A kétezres években ismerték fel, hogy a hátrányos helyzetűek integrációját nem tudják megoldani úgy, ha nem képzik őket valamilyen formában, ezért felnőttképző intézmény is lett a RECIK: több helyi településen végeznek fejlesztést foglalkoztatási kimenettel, szociális és mentális támogatással. Részt vesznek az állami támogatásból működő Felzárkózó Települések (FeTe) programban, amelynek értelmében Rakacaszenden évi 30 millió forintból működtethetnek ún. Jelenlétházat, hogy a hátrányos helyzetűeket segítsék.
A szervezet történetével és a rakacaszendi hétköznapokkal részletesen foglalkozunk riportunkban, mely a Magyar Narancs friss számában olvasható. Pár héttel korábban Nógrád megyében jártunk Beer Miklóséknál, a Szent Ferenc Szegényei Alapítványnál, mely szervezet szintén részt vesz két településen a FeTe-programban.
Rakacaszend a festői Csereháton található. Nevezetessége az Árpád-kori templom. Bár ködös, esős időben indultunk el, mire odaértünk, szépen kisütött a nap.
A 240 lelkes falu már kevésbé mutat szép látványt: járókelőket csak elszórva látni, ramaty állapotú, romos lakóházak, kóbor állatok jellemzik az utcákat. Rakacaszenden szinte kizárólag csak közmunka van, tehát ha valaki épp nem dolgozik, akkor viszavonul otthonába. A fiatalok, ha megtehették, már rég elhagyták a települést.
A falu épületei közül kitűnnek a RECIK által felújított narancsszínű bérlakások. Négyzetméterenként pár száz forintot, vagyis havi nagyjából tízezer forintot kell értük fizetni, ami nagy segítség a használóiknak. Cserébe viszont rendben kell tartani őket, ami meg is történik – lakóik megbecsülik őket.
A RECIK Jelenlétháza is narancsszínű. Ottjártunkkor a Zöld Fűtés pályázat nyertesei számára tartottak tájékoztatást: ennek keretében lehetőség van ideiglenesen fűtőtestet igénybe venni, amihez fűtési támogatás is jár. Nagy segítség ez azoknak, akik a télen főleg fával tüzelnek, ugyanis az árak az egekbe szöktek.
A Jelenlétházba ellátogat Gréta is, aki a szomszédban lakik. A szervezet munkatársai adományokat hoztak neki és 4 hónapos gyermekének. Gréta még csak 32 éves, de már nyolc gyermeke van. A legnagyobb 12 éves, többségük már iskolás.
Kora délelőtt kezdődik a szépkorúaknak szervezett beszélgetés, melyen a munkatársak szeretnék felmérni, hogy milyen igényeik vannak. Mint a beszélgetésből kiderült, az egyik legnagyobb probléma a magány. A nők megözvegyülnek, a gyerekek kirepülnek, így akár évtizedeket is egyedül töltenek.
A szépkorúaknak tartott beszélgetéssel párhuzamosan játékos gyerekfoglalkozás zajlik a kertben: környékbeli gyerekek jöttek át, hogy felügyelet mellett őrjöngjenek kicsit. Bújócskáznak, fogócskáznak, csúszdáznak.
Hazafelé a nap már nyugovóra tér, de még pár kép erejéig megállunk a Rakacaszendtől pár kilométerre található Rakaca-víztározónál.
A Rakacaszendről és a RECIK munkájáról készített részletes beszámolónkat keresse a friss Magyar Narancsban!
