Civil támogatásokkal, más pénzével büszkélkedik Tuzson Bence a Facebookon

Belpol

A Gödtől elvett Samsung-adóbevételekből támogatták a képviselő által említett szervezeteket.

„Támogatjuk a sportot! 12 millió forintos támogatást kapott a veresegyházi Futsal Tanoda Sport Club! Gratulálok!” – írta a minap a Facebookon Tuzson Bence fideszes országgyűlési képviselő, aki Pest megye 5. számú választókerületében indul a választáson. A bejegyzésből nem derül ki, hogy a támogatás milyen projekt részeként érkezik a futsal egyesülethez. Elsőre azt gondolhatnánk, hogy valamilyen állami/kormányzati program, támogatás áll a háttérben, amit esetleg a képviselő harcolt ki, de nem erről van szó. 

A Narancs.hu cikksorozatban számolt be arról, hogy a gödi Samsung SDI-adóbevételekből működő, Pest Megye Önkormányzata által fenntartott civil támogatási alapból olyan egyesületek, alapítványok kaptak támogatást, amelyek később egyebek mellett fideszes képviselőket propagáló médiumokat és kampányolásra is alkalmas rendezvényeket szerveztek. Persze nem kizárólag ilyen szervezetek kaptak pénzt különböző projektek megvalósítására. A múlt év végi 419 millió forintos pályázati kör után néhány hete 300 millió forint sorsáról döntött a megyei önkormányzat. 

Tuzson a közelmúltban több bejegyzést is elhelyezett a Facebook-oldalán, amelyekben a támogatott projektekről számolt be. Mint írta, 

A képviselő nem tagja Pest Megye Önkormányzatának, viszont a bejegyzéseiből nem derül ki, hogy a szervezetek a civil támogatási alap forrásaiból részesültek. Erre viszonylag könnyű magyarázatot találni: az alap a gödi Samsung SDI gyár adóbevételeiből működik, amit eredetileg az ellenzéki vezetésű Göd Város Önkormányzatát illette meg, viszont 2020 áprilisában egy kormányhatározat értelmében különleges gazdasági övezetnek minősítették az üzem területét, majd a helyi iparűzési adó a fideszes többségű Pest Megye Önkormányzatához kerül. (Ezt a témát a karácsonyi lapszámunkban dolgoztuk fel átfogóan). 

Magyarán Tuzson Bence az elvileg a Gödöt illető pénzről "kampányol" a közösségi médiában. Azt pedig kihagyta a bejegyzéseiből, hogy az eltérített Samsung-adóbevételekről van szó. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.