A fórum szervezői cáfolták, hogy inzultus érte volna Cserdi polgármesterét

  • narancs.hu
  • 2017. október 20.

Belpol

Bogdán László még nem reagált.

Ahogy azt tegnap mi is megírtuk, a Hír Tv Privátszféra című műsorának lesz hamarosan főszereplője Bogdán László, Cserdi polgármestere, a műsorvezető Péterfi Judit pedig csütörtökön a Facebook-on közölte: a településvezető gyakorlatilag életveszélyben van azóta, hogy nyilvánosan bejelentette, hozzájuk mehetnek a menekültek pihenni. A beszámoló szerint a polgármester egy fórumon járt, ahol leköpték, illetve hátulról meg is rugdosták, sőt nemrég "el akarták gázolni egy gyalogátkelőn".

Erre az Index ma kiderítette: a fórum szeptember 25-én volt, a Roma Parlament szervezte a Wesley János Lelkészképző Főiskolán. A Hír Tv stábja valóban ott volt, de nem maradtak végig, ami Bogdánnal történt, azt Péterfi Judit később, Bogdán elmondása alapján tudta meg. Az Indexnek viszont azt mondta a fórum néhány résztvevője, az esemény teljesen békés volt, nem volt nyoma agressziónak, inzultusra nem emlékeznek.

A lap beszélt az egyik szervezővel is, Horváth Aladárral, a Roma Parlament Egyesület elnökével, aki azt mondta: hárman kísérték ki a taxiig Bogdánt, inzultus nem volt, a hangulat békés volt. De ha valóban történt ilyen, akkor nem érti, miért nem jelezte azt Bogdán a szervezőknek, vagy miért nem tett feljelentést az ügyben. Szerinte Bogdánnak tisztáznia kellene, miért állított ilyet. Az Index többször kereste a Cserdi polgármestert, de nem érték el. Kollégánk szintén próbálta elérni, de ő sem járt sikerrel. Viszont beszélt egy Bogdánt jól ismerő forrással, aki elmondta: a polgármester neki is elmesélte, hogy a rendezvényen inzultálták.

El akarták gázolni Cserdi polgármesterét, miután bejelentette, hogy náluk nyaralhatnak az Őcsényből kiutált menekültek

Egy fórumon pedig leköpték és hátulról meg is rúgták. Az őcsényi botrány után Bogdán László, Cserdi polgármestere a Hír TV Szabadfogás című műsorában bejelentette, hogy a települése szívesen látja a menekült családokat. Azt is mondta, hogy megtisztelő lenne számukra, ha megvendégelhetnék ezeket az „egyszerű embereket, akik bajban vannak".

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.