Hajdúnánás – egy kisváros a fideszes évek után

Csontvázak, tartozások, remények

Belpol

Távolról nézve meglepetés, közelről figyelve nem annyira váratlan fordulat, hogy egy hajdúsági kisváros lakói leváltották a régóta regnáló fideszes városvezetést. A történetben teret kapnak a korábbi ellenzéki pártokból kivált civilek, megjelenik benne az akkumulátorgyár-para, felbukkan Magyar Péter is, és a háttérben pi víz csordogál a közkútból.

Hajdúnánást, ezt a 17 ezer lakosú kelet-magyarországi kisvárost országosan a legtöbben alighanem a néhány éve nagy dérrel-dúrral bejelentett, aztán a közelmúltban nem kevésbé figyelemre méltó sunnyogással sztornózott MotoGP-beruházás kapcsán ismerték meg. A projekt, amelyet a fideszes látványberuházások egyik legnagyobbjának szántak 2020-ban (erről részletesen beszámoltunk: Akiket a benzingőz megcsapott, Magyar Narancs, 2020. augusztus 6.), végül az egyik legfeltűnőbb bukta lett, amit az ország az utóbbi időben látott – pedig nem volt gyenge a felhozatal. Az akkori jóhír-hozó pártemberek közül mára többen a tápláléklánc alsóbb régióiba zuhantak: Palkovics László technológiai és ipari miniszter 2022-ben lemondott a tárca éléről, az idén pedig a győri egyetem kuratóriumának elnöki posztjáról is távozott; Kósa Lajos a Fidesz funkció nélküli alelnökeként keresi régi befolyását; Tiba István országgyűlési képviselő egyre szorultabb helyzetben van megyén belül és kívül, míg Szólláth Tibor tizennégy év után megvált hajdúnánási polgármesteri székétől, és úgy tűnik, ezzel együtt a hátországát is elveszítette (róla az A posztómellény alatt című keretes írásunkban olvashatnak izgalmas dol­gokat). Komoly átalakulást jeleznek a megye politikai hangulatában a helyi önkormányzatokban történt személycserék, és innen nézve e folyamat nem feltétlenül csak erre a környékre szolgál tanulságokkal.

Szűk a tér

Amikor november elején megálltunk Hajdúnánás főterén, a Kossuth-szobor árnyékában, körültekintve aligha tudtuk volna megmondani, hogy az elmúlt másfél évtized legnagyobb helyi közéleti átalakulásán van túl a város. Az efféle dolgok a hétköznapi élet felszínét ritkán hasítják fel: a körforgalomban ugyanolyan komótosan tekerték a biciklijüket a bevásárlásból hazafelé igyekvő nyugdíjasok, amennyire ráérősen ténferegtek a kirakatok előtt a napköziből kilépő kiskamaszok is. Nem ezeken a szinteken jelentkezik elsősorban az átalakulás, de kétségtelen, hogy elég csak kissé megkapargatni a felszínt, és máris rálátunk a helyi közélet sajátosságaira. Egy csókolózó párt kellett megzavarni ahhoz, hogy közelebbről is szemügyre tudjuk venni a leköszönő kormánypárti városvezetés egyik utolsó akciójaként szeptember legvégén felállított Kovács Béla-mellszobrot. A Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt egykori főtitkárának Babusa János Munkácsy-díjas szobrász készítette zsánerbüsztjét Nagy István agrárminiszter úgy avatta fel, hogy közben arról beszélt, „egy nép ezeréves szabadságvágyát, az önrendelkezés és a függetlenség iránti elköteleződését, hűségét Istenhez, hazához, családhoz nem tudják eltiporni, mert ragaszkodunk értékeinkhez és kitartunk mellettük”. Mondta mindezt három lépésre a szocializmus idejéből megmaradt, négy ismeretlen vöröskatonának emléket állító sírhelytől. Szűk a tér egy kisvárosban, történelmi, politikai és sokszor mentális értelemben is. Kovács Béla egyébként legjobb tudomásunk szerint soha nem járt a településen, és másmilyen módon sem kapcsolódik közvetlenül Hajdúnánás históriájához. De hát ez legyen a legnagyobb baj, az már kínosabb kérdés – miként az október elején a város vezetését átvevő Bódi Judit polgármestertől megtudtuk –, hogy a Szólláth-féle önkormányzat az utolsó napokban elfelejtette kifizetni a szobrot, így a szerencsétlen művész egyelőre hiába kilincsel a pénze után.

Felavatták Kovács Béla egykori kisgazda pártfőtitkár, volt

 
Leleplező kép a régi gárdáról
 
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt  

 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.