A Duna ügyében folytatott miniszterelnöki taktika - mindenféle parlamenti, de még kabinet-ellenőrzést is elvetve látványos színielőadást rendezni a szlovákokkal együtt arról, hogy a dolog súlyának megfelelő tárgyalások folynak, közben fokozatosan közeledni az erőműrendszer megvalósításához - gyümölcsei már itt lebegnek az orrunk előtt. A magyar-szlovák tárgyalások utolsó, január 12-i fordulóján a felek megegyeztek a következőkről: 1. az eredeti terv alapján felépült dunakiliti és a szlovákok által épített dunacsúnyi duzzasztó együttes működtetésével terelik a vizet a bősi turbinákra, 2. a Duna főágának és mellékágainak juttatandó vízről (nevezzük ezt bátran az erőmű és a természet közötti vízmegosztásnak, még ha a felek az Öreg-Duna rendezésének hívják is), 3. a Duna Bős alatti szakaszának duzzasztásáról. Az utóbbi kérdésben a szlovákok elvetették a magyar fél mindhárom beterjesztett javaslatát (köztük az idehaza nagy vihart kavart kétgátas megoldást is), abban viszont a két fél egyetértett, hogy egy a nagymarosihoz hasonló vízlépcsővel fognak duzzasztani. Arról, hogy ez Pilismaróton épülne, néhány napja már lehetett hallani, bár Nemcsók János magyar küldöttségvezető szerint a település neve konkrétan nem merült fel.
Felhatalmazás nélkül
A hirtelen szárba szökkent egygátas duzzasztás ügyében úgy tűnik, hogy Hornék/Nemcsókék mindenkit megvezettek. Bedobták a kétgátas ötletet, és miközben mindenki ezen hápogott, a szlovákok elfogadták Pilismarótot. E javaslat előterjesztésére viszont nem volt kormánymeghatalmazása az államtitkárnak, és parlamenti bizottsági meghallgatásain is hallgatott róla. Nemcsókék erre azt mondják, hogy ők nem is terjesztették be, csak miután a szlovákok elutasították a kétgátas javaslatot, szóba került ez is. Az államtitkár december 2-i külügyi bizottsági meghallgatásakor említette meg először, hogy a kormány elé négy duzzasztási változatot vitt be, de mivel az egygátast ott elvetették, ezt nem is adta át a szlovákoknak. Ehhez képest lapunk birtokában is megvan egy a Nemcsók-delegáció által január 5-én készített összefoglaló, amely az Alsó vízlépcső megépítésének indokai (Szob környékén) címet viseli (Szob lényegében a Duna túlpartja), és utolsó mondata így hangzik: "Mindezeknek megfelelő tanulmányt ismertetett a magyar fél 1997. 12. 17-én." Szó sincs tehát arról, hogy friss ötlet lenne a nagymarosihoz kísértetiesen hasonlító terv, ami csak úgy előkerült, be lett ez terjesztve rendesen. Felhatalmazás nélkül. Információink szerint a környezetvédelmi bizottság zárt ülésén még Baráth Etele bizottsági elnök is emelt hangon vonta kérdőre pártbéli harcostársát amiatt, hogy az előbb mutatta meg az egygátas tervet a szlovákoknak, mint a parlamentnek. Sőt az SZDSZ is megelégelte a Bős ügyében korábban vállalt szilenciumot.
Hatásvizsgálatok nélkül
Kuncze pártelnök a szombati Népszabadságban egyértelművé tette, hogy a szabad demokraták végre megtalálták a hágai ítélet szövegét. Korábban Dunakiliti működtetéséről beszéltek, cserébe a C változat elhagyásáért, majd a kétgátas verzió ellen protestáltak, aztán a Koalíciós Egyeztető Tanács december 8-i üléséről már úgy jöttek ki, hogy nem vitáznak nyilvánosan az MSZP-vel (viszont a két párt egyeztet a magyar javaslatok előtt). Szent-Iványi István frakcióvezető december 19-én már kijelenti, hogy mindenekelőtt hatástanulmányok szülessenek, majd a szombati Kuncze-nyilatkozat egyértelművé teszi, hogy nem a kiliti duzzasztás vagy az alsó vízlépcső a kérdés, hanem az, hogy előzetes hatástanulmányok és vizsgálatok nélkül a kormány nincs döntési helyzetben. Ilyen vizsgálatok elvégzésére szólította fel a környezetvédelmi bizottság is a magyar tárgyalóküldöttség vezetőjét.
Ha pedig erre valóban sort kerítenénk, akkor már csak egy lépés az, hogy - szem előtt tartva a hágai ítélet 140. pontját - a bősi komplexum környezeti hatásvizsgálatához kössük a további egyezkedést a szlovákokkal. Arra is választ kellene adnia előbb-utóbb a magyar tárgyalóküldöttségnek, hogy miért nem követelte eddig a hágai ítélet legelső következményét, a vízmegosztást (az ítélet 140. pontja). Azt ugyanis a bíróság - egyelőre még a szlovákok által sem tagadva - kimondta, hogy a C variáns jelenlegi formájában, a Duna vizének 80 százalékát elterelve, törvénytelen: a magyaroknak tehát nem arról kéne egyezkedniük Binderékkel, hogy kinél is legyen a csap a víz megosztására, arra pedig még gondolniuk sem kéne, hogy kell-e alsó duzzasztás (a bíróság ítéletének 134. pontja szerint "Nagymaros nemcsak hogy nem épült fel, hanem a csúcsrajáratás mindkét fél általi érdemi elvetésével felépítésének többé nincs is értelme"), hanem vizet kéne követelnünk.
Az immár sokfelől követelt hatásvizsgálatok egyik részének a környezet változásait kellene jeleznie, a másik rész a pénzügyi költség/haszon kiszámítása lenne. Az újabban a környezetvédelmi bizottság Bőssel foglalkozó zárt ülésein is megjelenő Bauer Tamás (SZDSZ) szerint nincsenek használható pénzügyi számítások. Vannak számok arról, hogy mekkora kártérítést követelhetnek majd a szlovákok (ezeket Taba Lajos szokta a közvélemény elé tárni, noha ő érdekes módon mégsem a szlovák, hanem a magyar tárgyalóküldöttség titkára), arról is előkerült már valami, hogy mennyibe kerülne az alsó erőmű (az biztos, hogy egymagában többe, mint amennyit Magyarország összes hőerőműve jelenleg ér), de arról nincs se hír, se számítás, hogy az egyes változatoknak külön-külön mennyi a költsége. (Pedig Nemcsók János már nyáron azzal nyugtatta a közvéleményt, hogy minden lehetséges ítéletre felkészülnek.) Bauer Tamás az alsó erőmű koncesszióba adásának ötletét is megvalósíthatatlannak, a költségek elodázásának tartja: "Olyan nincs, hogy ezt ne az adófizetők fizessék meg."
Gátlás nélkül
Az adófizetők pedig - bár a közvélemény-kutatások szerint egyelőre nem nagyon izgatják őket a Bős körüli ügyek - feltehetően nem nyugodnának meg attól, hogy legalább ezermilliárdot kell költeniük azért, mert a miniszterelnök erős függésbe került szlovák partnerétől. A Diósgyőri Acélművek most lezárult privatizációja során a szlovákok kerek perec megmondták, hogy addig nincs külügyminiszteri találkozó, amíg alá nem írják a Kassai Acélművekkel kötött szerződést, a legnagyobb szlovák olajipari cég, a Slovnaft pedig jelentős hazai olajszőkítési tranzakciók dokumentációjában szerepelt: nem ok nélkül találkozott miniszterelnök kollégái közül Meciarral legtöbbször Horn Gyula. Sokak szerint a szlovák nagyipari mogulok és a miniszterelnök környezetének üzleti kapcsolatai állnak amögött, hogy a magyarok és a szlovákok nem mint ellenérdekű felek szerepelnek a bősi vitában.
1994-95-ben a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen is végeztek számításokat a Szigetköz természeti tőkeértékében a Duna elterelése miatt bekövetkezett változásokról: e szerint a hágai bíróság által jogtalannak ítélt C variáns tíz év alatt ötmilliárd dollár tőkeérték-csökkenést okoz a Szigetközben. A nullszaldós kárrendezés tehát nem csak a hágai ítélet alapján tűnik megvalósíthatónak, hiába fenyegetik a közvéleményt a magyar delegáltak azzal, hogy irdatlan pénzt kell fizetnünk akkor, ha nem fogadjuk el a szlovákok feltételeit.
Víz nélkül
A január 12-i találkozóról szóló kommüniké szerint a két küldöttség elvben megegyezett Dunakiliti és Dunacsúny közös működtetéséről is. Habár így a szlovák és a magyar fél is beszámíthatja a végső elszámolásba saját készítményű építményeit, a rosszul megépített C változat veszélyessége is csökken, csakhogy a hágai bíróság a bősi komplexum környezeti hatásvizsgálatának elvégzését írta elő, és nekünk elemi érdekünk (lenne) a vizsgálat eredményei alapján egyezkedni a már megépült létesítményekről. (Új gát építéséről szó sincs az ítéletben.)
A tárgyalásokról kiadott kommüniké az Öreg-Duna helyzetének rendezését említi a tárgyalások másik eredményeként. A tájékoztatás szerint itt a magyar javaslatot elfogadta a szlovák fél; e javaslat beterjesztésének idejéről és az erről szóló felhatalmazásról (hasonlóan az egygátas duzzasztásról szólóhoz) eddig csönd volt. A hallgatás persze érthető: kérdés, hogy elfogadta volna-e akár a környezetvédelmi bizottság, akár az SZDSZ-es miniszterek azt az elképzelést, ami 200-600 köbméter/sec vízhozammal számol a Duna főmedrében, a víztömeget pedig gumigátakkal duzzasztaná föl. Ez a tervezet ugyanis azt jelenti, hogy a jövőben is elfogadjuk a szlovákok által átengedett jelenlegi 400 köbméternyi vizet. (Miközben a két ország közötti egyetlen érvényes, a Duna 1992-es elterelése után négy nappal kötött, de a szlovákok által soha nem teljesített londoni megállapodás a vízhozam minimum 95 százalékának a régi mederbe eresztését írja elő, vagyis nekünk csak a pacta sunt servanda elvére kellene hivatkoznunk. Persze a miniszterelnök főtanácsadója a Népszabadság december 9-i számában kerek perec kimondta, hogy "a mereven felfogott vízmegosztás eleve lehetetlenné teszi az erőmű rentábilis működtetését", ami explicit kinyilvánítása annak, hogy semmibe kívánjuk venni a bíróság ítéletét.)
A szigetközi önkormányzatok már novemberben javasolták a szlovákok által most elfogadott vízmegosztási elképzelést (ezt a helyi vízügyi igazgatóság emberei dolgozták ki részletesen), deklarálva, hogy nem vízhozamnövelést akarnak, hanem duzzasztást - ellentétben a magyar kormány hágai álláspontjával és ellentétben magával az ítélettel, annak 140. pontjával, amely egyértelműen nem vízszintről, tehát a kevés víz duzzasztásáról beszél, hanem a víz mennyiségéről. A szigetközi önkormányzatok egy részének és a helyi vizeseknek lehet ez a véleményük, megelégedhetnek ők a jelenlegi vízmegosztással, még azt is mondhatják, hogy ennél kevesebb vízzel is ellennének, sőt ne is lássanak vizet egyáltalán, más meg javasolhat mást: szabad országban élünk, ahogy mondani szokták. (Nemcsók államtitkár például azt szokta nyilatkozni, hogy több víz is kéne, meg magasabb is.) A magyar kormány viszont nem javasolhatná azt, hogy kerüljön csak a mostani vízmennyiség a Duna-mederbe. Ez a kormány ugyanis több száz milliót költött arra, hogy Hágában bebizonyítsa, milyen pusztító következményekkel járt már eddig is az ilyen kevés víz, a Szigetköz élővilágának degradálódását, a felszín alatti vizek duzzasztás miatti fenyegetettségét bizonygatta. Most úgy néz ki, hogy ugyanez a kormány átadott a szlovákoknak egy tervezetet, amely pozitív értékként kezeli az eutrofizációt, dicséri a vizes élőhelyek száradását, és a bíróság ítéletével ellenkezően szép csöndben rábólint a jelenlegi vízmegosztásra. Ez ugyanaz a kormány, vagy - ahogy az egygátas javaslatot - ezt is felhatalmazás nélkül terjesztette elő Nemcsók államtitkár? És mit szólt ehhez a tárgyalóküldöttségben helyet foglaló környezetvédelmi minisztériumi államtitkár? Egyáltalán tudja valaki, hogy Magyarország immár nem kér több vizet a szlovákoktól?
Jog nélkül
Az ítéletben foglaltak semmibevétele folytatódik, Hornék nagyot léptek előre. Mégsem tűnik biztosnak, hogy végre is tudnák hajtani azt, amiben most szóban elkezdtek megegyezni a szlovákokkal. A környezetvédelmi bizottság felszólította a magyar delegációt, hogy mielőtt bármelyik javaslatot tovább tárgyalná a szlovákokkal, szülessenek pénzügyi és környezetvédelmi hatástanulmányok. Kuncze pártelnök szombati nyilatkozata alapján úgy tűnik, az SZDSZ is megelégelte a hágai ítélettel ellentétes magyar lépéseket. A párt persze várhatóan továbbra is csak korlátozottan akar konfliktusokat vállalni koalíciós partnerével, de lehet, hogy múltja és szavazóbázisa miatt a Dunát mégis erre érdemesnek ítéli.
Az ellenzék is keményedik. Csapody Miklós (MDF) lapunknak nyilatkozva "elképesztő politikai botránynak, az Országgyűlés arcátlan semmibevételének" minősítette az egygátas javaslat körüli titkolózást. Illés Zoltán Fidesz-alelnök lapunknak felvetette, hogy ha a jelenlegi parlament ratifikálna egy a most körvonalazódóhoz hasonló vízlépcsőszerződést, akkor - mivel a hágai ítélet kötelező érvényű, a jelenlegi egyezség pedig ellentétes azzal - kormányra kerülésekor pártja azt a hágai bíróság elé viszi. A Duna-mozgalom is szerveződik: előkerülnek a régi matricák, jelvények, a Gellért Szállóban rendezett konferenciájukon szinte minden régi harcos megjelent, február-márciusban tüntetésekre is számíthatunk.
Úgy tűnik, kampánytéma lesz a vízlépcső ügye. Kérdés, megéri-e az MSZP-nek az, ha a választási kampányban folyton az orra alá dörgölik, hogy sok száz milliárdot akar kiadni ok nélkül egy olyan vízlépcsőre, amely sokaknak még most is a régi rendszer szimbóluma. Az ellenzék ráadásul megteheti, hogy ne szimpla kommunistázással találjon fogást ellenfelén, hiszen hivatkozhat akár a hágai ítéletre, akár az irracionálisan magas költségekre. Kérdés, az MSZP mennyit visel el a szlovákok irányában meglévő elkötelezettsége, presztízsének védelme, a vízlépcső hazai támogatóinak kielégítése érdekében. Egyes vélemények szerint március elsején kívánják a szlovákokkal aláírni a megállapodást, a hónap közepén pedig feloszlik a parlament. Ez - legalábbis akkor, ha az MSZP nem szerez abszolút többséget a választásokon - azzal a kockázattal járhat, hogy a szerződést végül nem ratifikálja a parlament. Ha a szocialista párt megszerzi az ötven százalékot, akkor egyrészt koalíciós esélyeit csökkentheti egy ilyen vízlépcső-szerződés ratifikálásának tervével, másrészt jelentős társadalmi ellenállásra is számíthat. Nem olyan biztos, hogy másodszor is bele lehet építeni ugyanabba a folyóba.
Kerényi György
