„A víz életet ad, mi vizet adunk. Magyarország kormánya” – ez az üzenet minden kék ivóvizes konténeren olvasható, a makóin is, a Návay Lajos téren. Ott az ajtóra azt is felragasztották iratbugyiba bújtatott A4-es lapon, hogy: „Kamerával megfigyelt terület! Nem nyilvános WC!”
Aki benyit, megérti, miért muszáj ezt kiírni: a falakon filccel írt obszcén feliratok és rajzok. Combmagasságban vályú, fölötte két csap. Ezekből szabványos ivóvíz folyik, a makói háztartásokban lévő csapokból csak olyan, amely nem felel meg az európai uniós szabványnak és a magyar törvénynek.
Tizenkét éve kezdődtek országszerte az ivóvízminőség-javító beruházások – de hamarabb kellett volna belevágni (lásd: Marad az arzén, Magyar Narancs, 2010. augusztus 12.). Magyarország ellen kötelezettségszegési eljárás indult emiatt.
A Környezet és Energia Operatív Program keretében 2021-ig 140,5 milliárd forintot költöttek a projektre uniós pénzből. Az egyik legnagyobb feladat az volt, hogy a víz arzéntartalmát leszorítsák a literenként 10 mikrogrammos uniós „határérték alá. A 2010-es évek elején Magyarországon még 400 településen volt határérték feletti az arzéntartalom, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ 2022-ben kiadott jelentése szerint már csak 9 helyen. Ezek mind Csongrád-Csanád megyei települések, Lázár János építési és közlekedési miniszter választókerületében. Azóta eldőlt, hogy Székkutasra 108 millió forint központi támogatásból Orosházáról vezetik át a vizet. A fennmaradó 8 település: Makó, a hozzá tartozó Makó-Rákos, valamint Ferencszállás, Klárafalva, Kiszombor, Maroslele, Földeák és Óföldeák.
95,14 százalék
A Makó és térsége ivóvízminőség-javító projektre 2012-től 2015-ig több mint 3 milliárd forintot fordított nagyrészt uniós támogatásból az érintett önkormányzatok társulása, amely akkor még tizennyolc települést tömörített. Az arzén mellett az ammónium, a vas, a mangán és a szerves anyagok mennyiségét kellett csökkenteni a vízben ahhoz, hogy az megfeleljen az uniós szabványnak. A társulás 2015. decemberi közleménye szerint a munka lezárult, az „összetett technológiai fejlesztések révén” „a fogyasztók megfelelő minőségű ivóvízzel történő hosszú távú, biztonságos vízellátása megvalósult”. Aztán megvizsgálták a vizet, és kiderült, mégsem mindenütt érték el a kívánt eredményt. Így aztán a társulás állami támogatást kapott a folytatásra. Összességében több mint 5 milliárd forintot költött el az ivóvízminőség javítására.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
