Interjú

„Fiatal, dühös és csalódott voltam”

Gyöngyösi Márton, a Jobbik egykori elnöke és képviselője

Belpol

A radikális Jobbiktól és a hírhedt zsidólistázós kijelentéstől jutott el Gyöngyösi Márton addig, hogy EP-mandátuma és magyarországi politikai karrierje lezárása után a családjával együtt inkább Brüsszelben marad. De hogyan lesz egy diplomatagyerekből a szélsőjobb egyik legismertebb arca, majd abból hogyan változik elvhű atlantistává? Ezt próbáltuk megfejteni maratoni beszélgetésünk során az egykori elnökkel, aki októberben a pártból is kilépett.

Magyar Narancs: Mi volt az első politikai élménye?

Gyöngyösi Márton: Szüleim külkereskedelmi pályája révén a gyerekkorom legnagyobb részét külföldön töltöttem, ami egy érdekes létforma. Önmagában is bonyolult kérdés a nemzeti identitás, de még összetettebb egy diplomatacsemeténél, főleg ha magyar, és főként, ha a rendszerváltás körüli időszakban cseperedik fel. Saját tapasztalataim alapján két véglet létezik: az egyik a gyökértelenség határát súroló kozmopolitizmus, a másik a túlkompenzálással terhelt ragaszkodás a gyökerekhez. A lét, a tudat és ennek részeként a nemzeti identitás is ebben az egészségesnek egyáltalán nem mondható dialektikában fejlődik ki. Amikor az ember a hazájától távol él, akkor mesterségesen létrehozott körülmények között éli meg a magyarságát, amikor meg rövid időszakokra hazatér, akkor meg túlidealizált környezetben. Konkrétabban, a saját helyzetemre vetítve: én a magyar irodalom és költészet nagyjaival kisgyerekként Egyiptomban, serdülőként Irakban, Afganisztánban és Indiában találkoztam, ahol német, majd angol nyelvű iskolákba jártam, a nyarakat pedig kivétel nélkül a szülővárosomban, Kecskeméten töltöttem az apai nagyszüleim házában, ami egy meseszerű, nagyon különleges környezet volt. Nagyapám mélyen hívő, konzervatív, kiskun­sági tehetős kulák család sarja, aki Kecskemét város főépítészeként ment nyugdíjba, nagymamám pedig Esztergom egyik leggazdagabb kereskedőcsaládjába született. A két háború között ez a két világ szinte átjárhatatlan volt, mégis házasság lett belőle. A két család történetében később annyi volt a közös, hogy a kommunizmus alatt mindkét család mindent elveszített. A családban mindig téma volt a politika, és ezzel a háttérrel talán nem meglepő, hogy nem a politikai baloldal irányába ápoltunk gyengéd érzelmeket. Amikor később, a 90-es évek legelején Magyarországon jártam a középiskolát, meghatározó, lelkemig hatoló élmény volt hosszú órákon át végigállni a metsző hidegben türelmesen várakozó sort a Kossuth téren, hogy végső búcsút vegyek a Parlamentben felravatalozott Antall Józseftől. Máig őrzöm az Antall személye iránti tiszteletemet, sőt a higgadtsága, józansága, eleganciája, európaisága iránti csodálatom a korom előrehaladtával egyre nő, különösen a mai közéleti viszonyokból visszatekintve. Ettől azonban teljesen függetlenül kritikusan viszonyultam a súlyos kompromisszumokkal terhelt rendszerváltáshoz, a jobboldal tehetetlenségéhez és amatőrizmusához, a Horn-kormány alatt pedig már teljes meggyőződéssel osztottam azokat a kritikákat, amelyeket az MDF-kormány nemzeti radikális irányból kapott Csurka Istvántól. Ne felejtsük el, hogy a rendszerváltás korszakának a magyar belpolitikát érintő turbulenciái mellett párhuzamosan ekkor zajlik a globális színtéren az a nagy elméleti vita is, amely a hidegháborúból győztesen kikerekedő nyugati világrendet, a liberális demokráciát és a szabad versenyre épülő neoliberális gazdasági kapitalizmust vette kritikus górcső alá. A politika iránt élénken érdeklődő fiatalként óriási, szinte fanatikus meggyőződéssel és lendülettel vetettem bele magamat a közéleti vitákba mind itthon, mind az alma materemben, a dublini Trinity College-ban, ahol közgazdaságtant és politikatudományt hallgattam. A rendszerkritika akkor egy legitim álláspont volt, ami nálam nem felforgató szellemi irányzatokhoz való vonzódásból, hanem a nyugati oktatási rendszer alapjait képező kritikai gondolkodásból táplálkozott. A nemzeti radikalizmus berkein belül viszont ez néha összefolyt. Számomra például az EU-tagságunkkal kapcsolatos kritika a rendszerváltó politikai elitünk kritikájáról szólt: egy elbaltázott átmenet után, amelynek folyamatában elsinkófáltuk a nemzeti vagyont és átmentettük a kommunista rendszer hű szolgálóit, kapkodva, rossz feltételekkel csatlakoztunk. Attól tartok, hogy azokat, akik köreinkben az uniós zászlót lángra lobbantották, inkább a jakobinus lelkület hajtotta, mint bárminemű intellektuális meggyőződés.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.