Magyar Narancs: Honnan értesült arról, hogy az eredetileg hangoztatott három év helyett a kormány további két évig számol a különadóval?
Feiner Péter: A sajtó képviselői kérdezték meg, hogy hallottuk-e már a hírt. Utána mi is megnéztük a költségvetési törvény mellékletét, és láttuk, hogy nemcsak 2012 végéig tervezik a különadót, hanem - feleakkora összeggel - 2013-2014-ben is. Már az idén fizetendő különadónál is jobb lett volna, ha előzetesen a szakma képviselőivel egyeztetést folytat a kormányzat, hiszen olyan döntésekről van szó, amelyek az érintett cégek gazdálkodását jelentősen befolyásolják.
MN: Ezek után hihető, hogy csak 2014-ig lesz "válságadó"?
FP: Jelenleg azt tudjuk, hogy addig be van tervezve az állami költségvetésbe. De a miniszterelnök úr a múlt héten bejelentette, hogy a kormányzat elképzelése szerint egyes ágazatoknak hosszú távon is különadót kell fizetniük. Ennek a pontos mikéntjéről majd 2012-ben fognak egyeztetéseket tartani az érintettekkel.
MN: Az üzleti tervezéshez muszáj valamivel számolniuk. A Spar tavaly veszteséggel zárt, a különadó miatt valószínűleg így lesz az idén, netán utána is. Mivel kalkulálnak, meddig él ez az elvonás?
FP: A vállalatok általában középtávú tervekkel dolgoznak, tehát nem árt 3-5 évvel előre látni, hogy mennyi pénzt kell befektetni, milyen költségek lesznek, hogyan lehet gazdálkodni. Gazdasági szereplőkről van szó, akik próbálnak nyereségre szert tenni. Bár ez most szinte lehetetlen. A kormányzat azzal érvel, hogy azok az ágazatok, amelyek az elmúlt nyolc évben sokat kerestek, most, amikor nehéz helyzetben van a költségvetés, járuljanak hozzá az arányos közteherviseléshez. Ez rendben is van. Viszont a kiskereskedelem sosem tartozott a kiemelkedően nyereséges ágazatok közé, még akár az élelmiszergyártással összehasonlítva sem, a különadóval terhelt többi ágazathoz képest pedig egyértelműen nem. A 2008 vége óta tartó fogyasztói válság elsősorban az élelmiszer-kiskereskedelmen csapódott le, hiszen leginkább ott tudtak visszavenni a fogyasztók a költekezésükből. A Spar tavalyi komoly veszteségének egyik oka a válság miatti forgalomvesztés, a másik, hogy 2008-ban átvettük a Plus hálózatot, és már tavaly is rengeteget invesztáltunk ezekbe az üzletekbe. Ezt koronázta meg most az extraadó, amit az egyébként sem létező nyereségünkből kell kifizetnünk. Bízunk abban, hogy 2012-ben a kormányzat le fog ülni az érintettek képviselőivel, és el fogjuk tudni mondani azt, amire most nem volt alkalmunk. Miszerint szó nincsen arról, hogy ez az ágazat extraprofitot termel, vagy hogy a tulajdonosok kivinnék a pénzt az országból. Ellenkezőleg, a fejlesztések és a válság miatt a cégek nagy része veszteséges volt. Ezt majd a 2010-es, 2011-es és 2012-es év számaival kiegészítjük, és kérhetjük a kormányzatot, hogy még egyszer gondolja át, kiket kíván extraadóval terhelni.
MN: Az extraprofit hangoztatása amúgy sem vehető komolyan, hiszen ha a kiugró nyereséggel volna baj, akkor az adót az eredményre vetették volna ki, nem a forgalomra.
FP: A különadóval több alapvető probléma is van. Eleve októberben tudták meg az éves tervek alapján gazdálkodó cégek, hogy december 20-ig igen jelentős összegeket kell befizetni a költségvetésbe. Továbbá az adó a nettó árbevétel alapján fizetendő, de a szakma jellegéből adódóan az árbevétel háromnegyedét a kereskedők automatikusan fizetik tovább a beszállítóknak. A teljes bevételünk után kell fizetni, pedig mi csak az árrés fölött rendelkezünk, azzal gazdálkodunk. A sávos adó 100 milliárd forint nettó árbevételig nulla, 0,1 vagy 0,4 százalék, afölött 2,5 százalék. Tehát a 100 milliárdos árbevételű cégnek 310 millió forintot kell fizetni, a 200 milliárd árbevételűnek már 2,8 milliárdot. Ezért az elvárt 30 milliárdos adó 90 százalékát hat kiskereskedelmi hálózatnak kell befizetnie.
MN: És ki tudja, meddig. Ön mégis azt nyilatkozta, nem valószínű, hogy a brutális elvonás hatására jelentős vállalkozás kivonulna a magyar piacról. Valamiben nagyon bíznak, vagy futnak a pénzük után?
FP: Itt valóban komoly befektetésekről van szó. A Magyarországon működő, külföldi tulajdonú élelmiszer-kiskereskedelmi hálózatok tulajdonosai nem egy-két évre, a gyors megtérülésben bízva ruháztak be ezermilliárdos nagyságrendben. Komoly piacnak tekintik Magyarországot, és a különadó miatt szerintem a legtöbbjük nem fog kivonulni az országból. Nyilván meg kell nézni a lehetőségeket, hogyan lehet ezzel az adóval együtt élni.
MN: Ilyen helyzetben a magyarországi Spar mit tud mondani az osztrák tulajdonosának?
FP: Én a mi esetünkben, és a többi társaság esetében is azt látom, hogy a tulajdonosok a fejüket fogják, mert ilyet még soha nem láttak. De elfogadják, hogy a magyarországi menedzsment kvázi tehetetlen, azon túl, hogy a hangját hallatja, és megpróbálja kitalálni, mi lesz ez alatt az öt év alatt. Természetesen elképzelhető, hogy lesz olyan vállalat, amelyik feladja, de az biztosan nem a Spar lesz.
MN: Akkor mégiscsak jól okoskodik a kormány, a gonosz multik akármeddig nyúzhatók.
FP: Csak nem mindegy, hogy mi lesz a következménye. Nem lesz fejlesztés, üzleteket zárunk be, bizonyos körzetekben nem lesz olyan színvonalú az ellátás, mint eddig. Az érintett vállalatok üzletei lassan elkopnak, nem lesz forrás a folyamatos megújításukra. Ha pedig a kereskedelmi szektor visszafogja a beruházásokat, az egy széles beszállítói körnél is hiányozni fog. Ezeket az áruházakat nagyrészt magyar vállalkozások építik, a berendezéseket is jórészt Magyarországról szerzik be, tehát e viszszafogás náluk is jelentkezni fog. Az új munkahelyek létesítése biztosan lelassul, akár le is állhat. Szerintem most mindenki várja, hogy elinduljon az új rend, és majd meglátja, hogyan tud gazdálkodni.
MN: Ha az utóbbi két év fejleményeitől eltekintünk, akkor nagyjából mekkora a szektor átlagos, árbevétel-arányos nyeresége?
FP: Az élelmiszer-kiskereskedelemben jó időkben sem tudok két százalék feletti nyereségről, inkább 1-1,5 százalék között mozog. Nyilván attól is függ, hogy az adott cég mennyit fektetett be az országban. Ha sokat, nagyobbak a tulajdonos elvárásai is, míg ha kevesebbet, és több hitellel dolgozik, talán alacsonyabb nyereségtartalommal is megelégszik.
MN: A különadó viszont a nagy hálózatoknál a forgalom majdnem két százalékát elviszi.
FP: A jelenlegi állás szerint. A nagy kérdés, hogy a különadóval finanszírozott szja-csökkentés következtében mennyire nő meg a forgalom a telekommunikációs, az energia- vagy a kiskereskedelmi szektorban. Persze ez egy lutri, mert nem tudjuk, hogy a fogyasztók fejében az elmúlt két évben milyen átrendeződés történt. Lehet, hogy a pénzszűkének az a következménye, hogy a bővebb időben inkább kicsit többet tesznek félre, és a fogyasztásukat lent tartják, mert ki tudja, mi lesz a nyugdíjjal, az orvosi ellátással stb. Én mindenestre nagyon bízom benne, hogy januártól megugrik a fogyasztás.
MN: Ez nem segít, amíg forgalomarányos extra adót kell fizetni. Addig milyen lehetőségei vannak a cégeknek?
FP: A vásárlókra nem igazán lehet a különadót áthárítani, mert erős az árverseny, és vannak olyan jelentős piaci szereplők, amelyeket nem érint ilyen mélyen az adó. Beszállítói oldalon sem lesz erre lehetőség, őket a különböző jogszabályok is védik. Ami marad: át kell gondolni az érintetteknek, hogy az elmúlt évek hálózatfejlesztéseit mennyire fogják vissza. Mondjuk a Spar akar-e évente 60 üzletet átépíteni, vagy elég lesz 10-15. Azt is meg kell nézni, hogy miképpen lehet a cégek működését hatékonyabbá tenni, például a kevésbé jól működő üzleteket bezárni, a költségstruktúrán változtatni. Akár teljes működési modelleket meg lehet kérdőjelezni. Valahogyan ki kell termelni ezeket a terheket.
MN: A beszállítókkal szemben azért vannak eszközeik az üzletláncoknak. Többek között a Spar is a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által vizsgált azon cégek között volt, amelyek végül vállalták, hogy bizonyos pontokon módosítanak a beszállítói szerződéseken.
FP: Nem tudok még egy olyan ágazatról, ahol a beszállítókat annyira védené a jogszabályi környezet, mint a kiskereskedelemben. Ezt szabályozza a kereskedelmi törvény, és idén január óta a tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló törvény is. A GVH és a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal is ellenőrzi a jogszabályok betartását, és igenis vannak ügyek, és születnek 150-200 milliós bírságok. Én is abszolút ellene vagyok a tisztességtelen piaci magatartásnak. De sok esetben a szervezett láncok összehangolatlanul működő beszállítói körökkel állnak szemben. Meg kellene nézni, hogyan lehet segíteni a problémás beszállítói ágazatokban a szerveződést, mert ha egy 200 üzletből álló áruházlánc tárgyal a száz kiló paradicsomot előállító kistermelővel, akkor valóban nem ugyanazok az arányok. De azért az is nagyon érdekes, hogy mindig csak akkor van baj, ha a beszállítók valamit nem tudnak az általuk megfelelőnek vélt áron eladni, mert az adott terméket külföldről olcsóbban be lehet hozni. Ellenkező esetben, ha például drágán el tudják adni a magyarországi tejet Olaszországba, akkor nem hallani, hogy a tejtermelők lázadnának. Pedig ilyenkor a kereskedők kénytelenek mondjuk Lengyelországból behozni tejet, mert idehaza nincsen belőle elég. Valahogy azzal sincsen baj, ha a magyar termelők a sertéshúst el tudják adni Romániába, de ha itthon túlkínálat van, akkor mindenki ráugrik a kereskedőkre, hogy miért nem magyar sertést árulnak. Vannak olyan termékkörök is, ahol nagy nemzetközi gyártó cégek a partnereink, és a kereskedőknek esélyük sincs az erejükkel visszaélni. A beszállítói törvény őket is ugyanígy védi velünk szemben, mint a tényleg támogatandó kis helyi termelőket.
MN: Ezek szerint a kereskedők érdekvédelmi szervezete nem lobbizik túl jól.
FP: Azt lehet mondani, hogy kereskedőellenes a közhangulat, és tényleg nem sok helyen figyelnek oda arra, amit mondunk. Nem vitatom, hogy a kereskedők részéről is vannak túlkapások, és aki szabálytalanul focizik, azt tényleg úgy meg kell büntetni, hogy egy életre elmenjen a kedve az ilyesmitől. De a másik oldal aránytalan védelme sem szolgálja a megoldást. Az ellátási láncot a fogyasztó, a kiskereskedő, a nagykereskedő, a feldolgozó, a felvásárló és a termelő alkotja. Mindig kiragadunk egy kapcsolatot, és azt szidjuk, azt szabályozzuk, az ellen megy a kommunikáció. Azt már nem nézzük meg, hogy vajon a gyártó a termelőket ugyanolyan szabályok szerint kezeli-e. Sokszor azzal szembesülünk, hogy a kereskedő kifizeti 30 napra a gyártót, de ő ebből a pénzből csak 180 napra fizeti ki a termelőt. A termelő elkezd sírni, és mindenki a kereskedőt szidja. Akkor működne jól a rendszer, ha az ellátási láncon belül minden kapcsolat szabályozva lenne.
MN: Említette, hogy nem minden piaci szereplőt érint ugyanúgy a különadó. Ennek mi lehet az oka?
FP: Ezt nem tőlem kell megkérdeznie, én a sajtóból értesültem az adóról.
MN: Mindenesetre bizonyos versenytársak előnyhöz jutnak.
FP: Ez egy komoly probléma, hiszen nagy piaci szereplők lényegesen kevesebb különadót fizetnek, ha franchise rendszerben vagy beszerzési társaságként működnek. Én azt nem feltételezem, hogy így lett kitalálva, de az adó struktúrájából adódóan ez tény. Néhány jelentős forgalommal rendelkező társulás nem fog annyi adót fizetni, mint egy kevesebb forgalommal bíró önálló vállalkozás.
MN: Világos, ez egy fatális véletlen.
FP: Nézze, ha üldözési mániám lenne, akkor azt is gondolhatnám, hogy valakit ezzel támogatni akar a kormány. De nincsen üldözési mániám.
MN: A beruházások elmaradása az érintett üzletláncok piaci részesedésének csökkenéséhez vezethet. Miközben más, meg nem sarcolt cégek új üzleteket nyithatnak, nem lesz tehát ellátási probléma, és a beszállítók szolgáltatásainak, termékeinek is lesz piaca. Végül is működhet.
FP: A végén úgyis a fogyasztó dönt, hogy mit és hol szeretne vásárolni. Mindig vannak trendek, most éppen az, hogy inkább sűrűbben, a lakóhely közelében vásárolnak, nem feltétlenül autóznak el a város szélére, és főleg az olcsóbb, saját márkás vagy akciós termékeket keresik. Ha valaki csak a magyar tulajdonú láncoknál kíván vásárolni, most is megteheti, és a nemzetközi vállalatok előbb-utóbb tönkremehetnek. Ha a legtöbben kis üzletben kívánnak vásárolni, akkor a nagy üzletek mehetnek tönkre, és fordítva.
