Magyar Narancs: A választási eredményeknél többen is arról beszéltek, hogy már nem annyira bal- és jobboldali preferencia alapján alakul a választói magatartás, hanem inkább az iskolai végzettség szerint lehet egy törésvonal.
Radó Péter: Ez egyrészt igaz, másrészt ennél bonyolultabb. Még nem volt olyan választás Magyarországon, amelynél a társadalmi státusz ilyen mértékben határozta volna meg a választói magatartást, mint most. De ebből azt a következtetést levonni, hogy az oktatásban az elmúlt tíz év drámai változásai azonnali és radikális hatást gyakoroltak volna a választói magatartásra, az nagyon rövidre zárt kapcsolatot feltételez. Persze, radikális változások zajlottak az oktatásban, de azok hosszú távon fejtik ki a hatásukat. Az iskolázottság változása nem önmagában magyarázza a választói magatartás változását, bár a társadalom szétszakadásához a maga eszközeivel hozzájárult az oktatás is. Mindez erőteljesen befolyásolja azt, hogy ki milyen típusú politikai üzenetre vevő, illetve hogy milyen tartós politikai elkötelezettségek alakulnak ki. Közben a felfelé irányuló társadalmi mobilitás teljesen megszűnt Magyarországon, a fenyegetettség érzése viszont nőtt, mert a magyar társadalom jelentős rétege a leszakadástól fél. A Fidesz dezintegrálta a társadalmat, másfelől viszont stabilizálta is, mert elkezdte politikai célokra használni azokat az állami eszközöket, amelyek segítségével az alacsonyabb státuszúakat bele lehet illeszteni helyi függési hálózatokba.
MN: Ezeknek a függési rendszereknek hogyan része az oktatás?
RP: Ez az oktatási rendszer nem feltétlenül arra van kitalálva, hogy a szülőket sakkban tartsa; nem annyira az alul lévők politikai magatartásának a stabilizálását szolgálja, mint inkább a helyi eliteknek, a pedagógusoknak a sakkban tartását. A másik fontos aspektus az, hogy 12 év alatt létrehoztak egy oktatási kasztrendszert. Az a polarizáció, ami a társadalom egészében érvényesül, leképződött az oktatásban is. Vannak állami iskolák a szegényeknek és/vagy a romáknak, és vannak egyházi és állami elitiskolák a középosztálynak. A szegregációs index 2008-ban 27 százalékot mutatott a hátrányos helyzetűek és a nem hátrányos helyzetűek elkülönülésére, ami magas, de Magyarországon mindig is erős volt az egyenlőtlenségek hatása, és európai összehasonlításban ez még nem egy katasztrófa. De egy évtized alatt, a 2010-es évek végére felment 40-re, ami viszont már döbbenetes mértékű elkülönülés. Ennek az egyik legnagyobb lökést az egyházi iskolahálózat expanziója adta.
MN: Az egyházi iskolák miért növelik a polarizációt?
RP: Magyarországon egészen brutális mértékben szétaprózódott az iskolahálózat, a tanár-diák arány nagyságrendekkel alacsonyabb, mint a legtöbb európai országban. Ha egy olyan iskolarendszerbe, ahol több az iskola, mint kellene, plusziskolákat is belerakunk, ráadásul egyházi iskolákat, amelyekre külön szabályok vonatkoznak, és azt vesznek fel, akit akarnak, akkor ezek elkezdik összegyűjteni a középosztálybeli gyerekeket. Ennek automatikusan az a következménye, hogy a többi állami iskolában nőni kezd a hátrányos helyzetűek aránya. Nem is kell sok: ha 10 százalékkal megnövelem az egyházi iskolák számát, akkor már nagymértékben erősítem a szelekciót, és a hátrányos helyzetű és magasabb státuszú családokból származó gyerekek fizikai elkülönítését. Nagyjából ez történt. Belejátszott a már korábban bezárt falusi kisiskolák újranyitása is, de a fő motor az egyházi iskolák expanziója volt.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
