A kormány és a jegybank harca egymás és az infláció ellen

Kinek hiszünk?

Belpol

Szakmainak tűnő vita alakult ki a jegybank és a kormány között, illetve a kormányon belül arról, ki a felelős a magas inflációért és kinek a sikere lesz annak ­letörése. Ki hogyan állítaná irányba a magyar gazda­ságot? És mindeközben ki törődik a lakossággal?

Az Orbán-rezsimben szokatlan fejleménynek lehettünk tanúi az elmúlt hetekben: a kormány tagjai nyílt színen vitatkoztak a gaz­daságpolitika jövőbeni irányáról. Normális ­demokráciákban ez egyáltalán nem meglepő, valaha Magyarországon is természetes volt, hogy az egyes minisztériumok a maguk álláspontjáról igyekezték meggyőzni a miniszterelnököt (két- vagy többkulcsos adó; szuperbruttó vagy negatív adó; inflációt követő vagy svájci indexálású nyugdíj stb.).

Orbán Viktor kormányzása alatt ez a fajta nyilvános vita eltűnt – a közelmúltban azonban egymásnak feszült a Pénzügyminisztérium és a Gazdaságfejlesztési Minisztérium vezetője az idei, 61. Közgazdász-vándorgyűlésen. Ebbe szállt be utóbb Rogán Antal magyar hangja, Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, a partvonalról pedig Matolcsy György jegybankelnök is szítja a hangulatot. E derék fér­fiak három éve még teljes egyetértésben tolták a szekeret oda, ahol most van: tengelyig a sárba.

Matolcsy György, az MNB elnöke és Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter közismerten nincs jóban, és ezt a rossz viszonyt igyekeztek szakmai vitának beállítani (lásd: Első vérig, Magyar Narancs, 2023. április 12.). Matolcsy 2021 második felétől kezdte bírálni a kormány fiskális, azaz költségvetési politikáját, idővel a kormányt egyre kedvezőtlenebb színben feltüntetve – közben persze a jegybank lett a bölcsesség és értelem utolsó bástyája. Mára e narratíva ott tart, hogy a kormány voltaképp félrekezelt mindent, aminek egyenes következménye a borzasztó gazdasági helyzet, a magas infláció és az államháztartás sérülékenysége.

Mi történt?

Miután Nagy Márton a jegybankból 2020-ban átmentette magát a kormányba, rövid időn belül éceszgéber és megmondóember lett, és Matolcsy után újabb ellenfelet szerzett magának: Varga Mihály pénzügyminisztert. Vargának addig nem sok kifogása lehetett Nagy ellen, amíg utóbbi Matolcsyval szkanderezett. Csakhogy Nagy elkezdett a fiskális politikában is szakérteni, ami Varga játszótere, és ahová eddig senkinek nem volt bejárása. Természetesen ez a pengeváltás is szakmai köntösbe van bújtatva. És Nagynak bőven van most fogása Vargán, hiszen a kormány elmúlt évekbeli fiskális politikája nem a tankönyvi ­követendő példa szerint működött. Hogy a Rogán Antal vezette propagandaminisztérium és ezen keresztül Kocsis Máté milyen vélt és valós sérelmek miatt lépett a pástra, nem tudni, egyelőre legfeljebb tippelhetünk.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.