Meghalt Bak Imre

  • narancs.hu
  • 2022. december 24.

Belpol

A Kossuth- és Herder-díjas festőművész 83 éves volt. 

December 23-án, 83 éves korában elhunyt Bak Imre festőművész – tudatta az acb Galéria szombaton reggel.

A művész pályája az 1960-as évek derekán indult, ő és nemzedéke az 1968-ban és 1969-ben megrendezett Iparterv-kiállítások révén vált ismertté.

A galéria által közölt nekrológ szerint Bak Imre „következetes, párját ritkítóan változatos, több mint fél évszázados művészeti pályát tudhatott magáénak. Kivételes érzékenysége, szerénysége, szakmai alázatossága és következetessége nemcsak az utóbbi években hagyott mély nyomot a magyar képzőművészeten, annak nemzetközi recepcióján és piacán is, hiszen tevékenyen formálta a magyar kortárs festészet alakulását közvetlenül azután is, hogy végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán.”

„Nem olyan egyszerűen csöppentem a művészet világába, sok-sok tanulással és információgyűjtéssel járó, hosszabb folyamat vezetett odáig. Egy politikailag, művészetpolitikailag is nehéz időszakban, 1963-ban végeztem a Képzőművészeti Főiskolán, ahol semmit nem tanultam. Nagyon konzervatív volt az oktatási rendszer, amelyre a politika is rányomta a bélyegét. De két évfolyamból megpróbáltunk önképzőkör jelleggel informálódni, kapcsolatot építeni a 20. századi modern magyar művészet még élő tagjaival, akik aztán segítettek nekünk elindulni a helyes irányba. Amikor már végeztünk, Molnár Sándor kollégám lakásában találkoztunk, és folytattuk a munkát. Sikerült megismerkednünk az úgynevezett Európai Iskola mestereivel is, például Korniss Dezsővel, Bálint Endrével, Lossonczy Tamással, Gyarmathy Tihamérral, akik a háború előtti modern magyar művészetet képviselték. Visszavonultan éltek, de szívesen tanítottak bennünket, nemcsak a hazai modern, hanem valamelyest a 20. századi nemzetközi művészetről is. Amikor aztán 1964-ben sikerült megszereznem az első útlevelemet Nyugat-Európába, ezeket az alapokat kiegészíthettem a múzeumok, kiállítások megtekintésével” – beszélt indulásáról a Magyar Narancsnak nemrég adott interjúban.

Bak Imre műveit bemutatja többek között a londoni Tate Modern, a New York-i Metropolitan Museum, a stockholmi Moderna Museet, a berlini Nationalgalerie, a bécsi MUMOK, a zürichi Haus Konstruktiv, vagy a pozsonyi Nemzeti Galéria, Magyarországon többek között a Magyar Nemzeti Galéria és a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum. Legutóbbi festményeiből az acb Galéria rendezett kiállításokat.

Utolsó, 2022-ben festett sorozatát a közönség még nem láthatta.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.