Magyar Narancs: Január közepén egy konferencián a Gazdasági Versenyhivatal volt alelnöke úgy fogalmazott, hogy a honi energetikaszektor az egyik leginkább korrupciógyanús ágazat, ahol a politikusok lényegében járadékrendszert működtetnek a szavazatokért cserébe. A jelen lévő szakemberek nem tiltakoztak, igaz, neveket és bizonyítékokat sem tett senki az asztalra. A gőz kieresztésére valók ezek a konferenciák?
Matos Zoltán: Elsődlegesen arra jók, hogy végre kimondják a dolgokat. Akkor is fontos ez, ha jó néhány esetben elhangzott már, hogy a király meztelen, aztán mégsem történt semmi. De minél többen jutnak el szakmai konklúzióként ehhez az igazsághoz, annál közelebb jutunk a változást kikényszeríteni képes kritikus tömeghez. Ezzel együtt is vallom, hogy hiba volna az egész energiaszektorra úgy tekinteni, mint amelyik kizárólag a gyanús összefonódásoktól és a korrupciótól hangos. Az utóbbi időben nagyon sok szakmailag kifogástalan döntés is született az ágazatban, amikkel a tisztességes versenyhelyzet kialakulása és megerősítése felé mozdult el a gáz-, az áram- és a távhőszektor is. A politikusi járadékvadászat nehezen bizonyítható, és ugyanígy nehéz meghúzni a vonalat lobbinyomás és korrupció között is. Nem tudom egyértelműen megmondani, hogy manapság a magyar energetikára jobban vetül-e a pártfinanszírozás árnya, mint korábban. Az biztos, hogy e kockázat régóta létezik, ám nem csak nálunk. A veszély talán nem lett nagyobb, de az kétségtelenül igaz, hogy velünk ellentétben például Németországban valódi következményei vannak, ha kiderül, hogy egy politikus vagy közvetlen csapatának a tagja egy energetikai cég bérlistáján szerepel.
MN: A Podolák-Fónagy-féle módosító csomag államigazgatási és szakmai egyeztetés nélkül tudott a legfelső szintig emelkedni. Ez nem a romló helyzet bizonyítéka?
MZ: Valóban ez az első eset, hogy egy ekkora csomagot pusztán a politikai akarat tűzön-vízen át keresztülvitt a rendszeren. De kicsiben ez már sokszor előfordult, és nem csak energetikai területen; a képviselői indítványok a sokszor hosszas államigazgatási és szakmai előkészítés után, a parlamenti végszavazás előtt olyan mértékben torzítanak a szövegeken, hogy a kihirdetés után olykor köszönő viszonyban sincsenek az eredeti szándékkal. A Podolák György és Fónagy János által jegyzett csomag lényegében ugyanezt a módszert alkalmazta, bár azt is naivitás volna feltételezni, hogy ők maguk írták meg a magyar energetikát módosító jogszabályokat. Nem kell túldimenzionálni, hogy bár a Magyar Energia Hivatal (MEH) gyakran tölt be jogszabály-előkészítő és szakmai kontroll szerepet, most nem ez történt. Az a dolgunk, hogy feltérképezzük, milyen eszközeink vannak a magyar energetika megfelelő pályára állításához, illetve amennyire lehet, csökkentsük az ez ellen irányuló káros hatásokat. Az elfogadott 57 paragrafusból jó néhány a vonatkozó európai uniós irányelv szövegének átültetése a magyar jogba, és ez akkor is tény, ha vannak olyan tételpontok is a szövegben, melyekkel szemben az alapstruktúrát érintő elvi kifogásaink akadnak. Ez utóbbiakkal az a legfőbb problémánk, hogy a gáz- és villamosenergia-átviteli rendszerirányítók helyzetéről írt részek hiányosak, és ebben a formában az uniós irányelvvel is ütköznek. A Mavir és a Földgázszállító Zrt. (előbbi az áram, utóbbi a gázszektor rendszerirányítója és átviteli hálózat tulajdonosa - a szerk.) teljes tulajdonosi leválasztásának a lehetőségét a Magyar Villamos Művekről (MVM), illetve a Molról például egész egyszerűen nem lehet kihagyni a törvényből, mivel azt preferálja az Európai Unió. Az Országgyűlés ebben az esetben összekeverte a törvényhozói és a tulajdonosi funkcióit, sokadszorra bizonyítva, hogy tulajdonosként az állam képes ostobán viselkedni energetikai ügyekben.
MN: Mi következik a hatályba lépő módosításokból?
MZ: Leginkább az, hogy nem a Mol és nem az MVM tulajdonosai dönthetnek a jelenlegi formában arról, hogy melyik - és még egyszer aláhúznám: az EU által eredetileg szándékozott - irányba folytatják a szerkezeti átalakítások előkészületeit. Ami az elfogadott jogszabályban van, az csak az egyik lehetséges út. Brüsszel egységes európai energiapiacot akar, és ennek érdekében egyértelműen a rendszerirányítók teljes tulajdonosi leválasztása a célja. Igaz, néhány tagállam - mint Franciaország és Németország - nyomására megengedő lett annyiban, hogy a részleges szétválasztást is engedélyezi (amelynek működését néhány év múlva felülvizsgálja), de ebből még nem következik az, hogy Magyarországon a kereteket adó törvény ne biztosítson az érintett energetikai cégeknek minden szóba jöhető lehetőséget - pláne, hogy a Mol nem is állami vállalat. Ha holnap például a Mol mégiscsak a rendszerirányítójának teljes tulajdonosi leválasztása mellett döntene, azt a magyar jog nem tenné számára lehetővé. Az megint más kérdés, hogy ha az uniós direktíva és a hazai, adaptált jog ellentétben áll, akkor az előbbi tekintendő a magasabb szintű jogszabálynak. Azért is érdekes ez a törvény, mert mintha a képviselők nem lettek volna tisztában azzal, hogy az is teljes tulajdonosi szétválasztás, ha más állami szerv gyakorolja a tulajdonosi jogokat az átviteli rendszerirányító felett. Nincs kétségem afelől, hogy Brüsszel előbb-utóbb ki fogja kényszeríteni a teljes irányelvi megfelelést akkor is, ha a parlamenti szavazás most az érdemi részét negligálta. Mint sok más esetben, nekem az Európai Unió lehet a legfőbb szövetségesem. Mindent összevetve szakmai szempontból felesleges volt ezt az egészet így és ilyen tempóban keresztülverni. Lehet ugyan majd a szokatlanul nagy Fidesz- MSZP-konszenzusra hivatkozni, de ettől még ezeket a törvényeket bármikor, egyszerű többséggel is módosítani lehet.
MN: A mintegy 60 oldalnyi törvénymódosítási csomag egyik eleme, hogy az árampiacon kivételezettnek számító, a kötelező átvételi (kát) rendszerben működő egységek - klasszikusan az áramot is termelő hőerőművek - támogatását 2015-ig meg kellene hosszabbítani. Ez véres küzdelemről árulkodik, hiszen a MEH nemrég publikálta a támogatottak körét megrostáló határozatokat. Az új törvény értelmében mindent kezdhetnek elölről?
MZ: Vizsgálatunk kimondott célja az volt, hogy a kát-kasszából részesülők számát csökkenteni kell, különben a rendszer nagymértékben eltorzítja a végfogyasztói árakat. A megjelent határozatok már csak ennélfogva is érvényben maradnak, de természetesen az új törvénymódosítás biztosította opcióval a tulajdonosok módosítást kérhetnek.
MN: Ha egy konkrét példára lefordítom mindezt, akkor az oroszlányi távhőszolgáltatásban részt vevő Vértesi Erőművet egyetlen határozattal képesek akár padlóra is küldeni. Mitől lett ilyen harcos a hivatal?
MZ: Mi ezekben az ügyekben konkrét határozatokat adunk ki, amelyekben szakmai szempontokat sorakoztatunk a döntések mögé. Megítélésem szerint az pusztán következetesség, ha hivatalosan is kimondjuk, hogy az adott erőmű vagy áramtermelő, amelynek megtérültek a beruházásai, a továbbiakban nem kaphat ilyen típusú támogatást. Akkor sem, ha a Vértesi Erőműről lenne szó, amely egyébként is nehéz sorsú állami cég. Nem vagyok konfliktuskereső alkat, de nem akarom, hogy a MEH tovább maszatoljon. Nincs szándékomban elmenni a problémák mellett. Gyűjteni kezdtük például azokat a fogyasztói árban megjelenő tételeket, amelyek újragondolásával az árakat mérsékelni lehet. Kiderült, hogy önmagában a sárga csekkes befizetés több mint négymilliárd forint pluszköltséget jelent a rendszerben. Felmerült, hogy érdemes volna újragondolni a nem fizető fogyasztókkal szembeni magatartást is, ahogyan azt is, hogy jelenleg az átlagfogyasztóval fizetteti meg az energiaszolgáltató a saját munkavállalójának nyújtott kedvezményes tarifát is. Megkezdődött a kötelező átvételesek sorába megkérdőjelezhetően került Budapest Erőmű helyzetének újravizsgálása is. Az egyenként is milliárdos, olykor tízmilliárdos nagyságrendű tételek lehet, hogy a lakossági fogyasztó egy kWh (vagy m3) energiafogyasztására vetítve csak pár tíz fillér költséget tesznek ki, de a rendszerben számos ilyen, olykor tabuként kezelt tétel érvényesül. A hivatal a meglévő jogosítványait arra is használni fogja, hogy végre abba az irányba kezdje átformálni a szektort, hogy a fogyasztók a valóban igénybe vett szolgáltatás árát fizessék csak meg.
MN: A lakosságot érintő kérdések azonban az energetikai problémáknak csak az egyik részét jelentik. Az energiapiac vállalati, nagyfogyasztói szintjének azonban sok, alapvetően más jellegű problémája is van. Nem markol túl sokat a hivatal a megoldandó feladatokból?
MZ: Magyarország versenyképessége is múlik azon, hogy megfelelő árszabályozási keretek vannak-e, hogy megjelenik-e végre a környező országok energiapiacainak összekapcsolási lehetősége, hogy elindul-e az áramtőzsde, s hogy milyen ösztönzők kerülhetnek a rendszerbe annak érdekében, hogy a valódi zöldenergia-termelés irányába is nyisson a rendszer. Az ilyesfajta ösztönzők az elmúlt években vagy nem fejtették ki eredetileg gondolt hatásukat, vagy ad hoc módon, nem rendszerszerűen lettek kialakítva a magyar energetikában, és ezek megváltoztatásához módosítani kell a hivatalban megszokottá vált súlypontozáson is. Ennek a munkának még nagyon az elején járunk, de a nemzetközi munkába történő visszakapcsolódást máris igyekszünk markánsan kezelni. Ezen a területen is elszigetelődtünk és leszakadtunk Európától, és ezt fel kell számolni.
MN: Mit gondol, kitöltheti a hatéves megbízatási idejét?
MZ: Az áprilisi országgyűlési választások után kialakuló helyzet kockázatával tisztában vagyok. A jövőmmel kapcsolatos találgatásokról az a véleményem, hogy addig is a lehető legjobb formát kell nyújtani ahelyett, hogy az első adandó alkalommal beletaposnék a fékbe. Akkor kell kontrázni, ha még mindig pirosat mutat a jelzőlámpa, amikor odaérek. Addig inkább tempósan haladnék előre.
Két jó barát
Podolák György (MSZP) és Fónagy János (Fidesz) november 20-án közösen nyújtotta be az Országgyűlésnek azon törvénymódosító csomagját, amellyel lényegében felülírhatók az áram- és gázszektor szabályozásának egyes, az utóbbi években kiizzadt fontos jogszabályai, és amely ellentmond a vonatkozó uniós irányelvnek. (Részletesen lásd: Dróton rángatva, Magyar Narancs, 2009. december 3., és Együtt fűtenek be, Magyar Narancs, 2009. december 10.; Matos Zoltánról pedig lásd portrénkat: Átellenben, Magyar Narancs, 2009. szeptember 17.)
Az EU eredetileg azt szerette volna, hogy az áram- és gázpiaci infrastruktúra, a szállítórendszerek (a vezeték- és csőhálózatok) működtetése és fenntartása, illetve a rajtuk átfolyó villamos energia és gáz adásvétele élesen váljék szét. Ha ugyanis az felügyeli a piacot, aki e piacon maga is árul, annak versenytorzító hatása van. Az unió végül - tagállami nyomásra - az eredeti céloknál jóval megengedőbb döntést hozott (az ún. harmadik energiapiaci csomagot), amely több lehetőséget is kínál az érintetteknek a teljes szétválasztástól az integrált kvázi nemzeti monopóliumig. Noha a szakma szerint kellő háttértanulmányok és vizsgálatok híján Magyarországon nincs még itt az ideje annak, hogy megalapozottan döntsünk egyik vagy másik megoldás mellett, a Podolák-Fónagy-féle csomag egyértelműen a jelenlegi monopóliumokat - vagyis az MVM és a Mol pozícióit - betonozná be. A törvényhozási mechanizmust teljességgel megkerülő rapid eljárás egyébként arra utal, hogy a nagykoalíciós összeborulásnak pontosan ez volt a célja.
