Németh Szilárd alapítványának sporttelepén bérel irodát a tankerület

Belpol

A Dél-Pesti Tankerületi Központ három kerületet érintően működik, az önkormányzatok mégsem tudtak számára irodát biztosítani. A Csepel SC-nek havi százezer forintot fizetnek az irodaépületért. 

A Németh Szilárd Fidesz-alelnök érdekeltségébe tartozó Csepel SC sportközpontban bérel irodát 2023 októberétől a Dél-Pesti Tankerületi Központ havi százezer forintért – erősítette meg a Narancs.hu értesülését a tankerület. 

Még 2020 végén közölte Németh Szilárd a Facebookon, hogy az általa tulajdonolt Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) megvásárolta a Csepel SC Alapítvány alapítói jogait gyakorló céget, amivel a kerület egyik legnagyobb ingatlantulajdonosa lett. Ezzel ugyanis a KIMBA-é lett a Béke téri komplexum – az egykor sikeres egyesület, a Csepel SC sporttelepe –, benne a 12 ezer fős stadionnal, valamint hozzá kerültek a Hollandi úti és a Gubacsi hídnál lévő telepek. 

Sok víz lefolyt azóta a Dunán (Csepelnél is), a kerület két erős embere pedig, Németh és a jelenlegi polgármester, Borbély Lénárd egymásnak feszült: kettejük viaskodása odáig vezetett, hogy Borbélyt kiebrudalták a Fideszből, így ő immáron függetlenként méretteti meg magát a közelgő önkormányzati választáson. Egy helyi lokálpatrióta egyesületet gründolt magának, amint arról a Narancs.hu beszámolt:

A két csepeli politikus között meglévő feszültség éppen a Csepel SC bekebelezése környékén kezdett kibontakozni a nyilvánosságban: Borbély lapunknak akkor azt nyilatkozta: „A megválasztásunk óta ugyanazt képviselem; a csepelieké kell, hogy legyen a Csepel SC. Németh Szilárd is erről beszélt 15 éven keresztül. Ez úgy valósulhat meg, ha az állam, de leginkább akkor, ha az önkormányzat tulajdonába kerül.”

Nem sok minden változott, de a tanker beköltözött

A Csepel SC oldalán pofás látványtervek vannak a komplexumról: a képeken fedett lelátójú stadion, felújított versenycsarnokok, sőt lakópark is látható. A komplexum fejlesztési tervét 52,5 milliárd forintra becsülték. 2022 végén bemutattuk, hogy a Németh Szilárd alapítványának birtokába került létesítmény siralmas állapotban van, lényeges változás, nagyobb fejlesztés tudomásunk szerint azóta sem történt. 

A közelmúltban azonban valamiféle renoválás itt-ott mégiscsak végbement. 

 
A Csepel SC szépen lefestett bejárata
Fotó: Olvasónk felvétele

 
Egy rendezett épület a Csepel SC területén belül: a Dél-Pesti Tankerületi Központ
Fotó: Olvasónk felvétele

A valahai főbejárat kerítésén a Dél-Pesti Tankerületi Központ címerét látni, ami egy felújított épület bejáratán is látszik. 

 
Fotó: Olvasónk felvétele

Az önkormányzatoknál nem kaptak helyet

„Elektronikus úton érkezett megkeresésére tájékoztatom, hogy

azért van a Csepel SC sportközpontjában a Dél-Pesti Tankerületi Központ irodaháza, mert a feladatellátási területünkön lévő önkormányzatok nem tudtak számunkra megfelelő elhelyezést biztosítani.

Az épületet 2023 októberétől, havi bruttó 100 000 forintért béreljük” – írta megkeresésünkre Tóth István, a tankerület igazgatója. 

A több tucat oktatási intézményt fenntartó tankerület három kerületben (IX., XXI., XXIII.) működik, a leírtak alapján mégsem sikerült számára irodát biztosítani. Írásban kerestük meg a KIMBA-t és a Csepel SC Alapítványt, de cikkünk megjelenéséig nem érkezett tőlük válasz.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.