"A kormány célja, hogy a holokauszt magyarországi emlékévét a szembenézés idejévé tegye, fordulóponttá a szabad Magyarország történelmében" - mondta Lázár János január 27-én, a holokauszt-emléknapon az UNESCO párizsi székházában, majd hozzátette: "A megkésett bűnbánat gyakorlása közben sem eshetünk át a ló túlsó oldalára. Abba a hibába, hogy nem beszélünk a jókról."
Balog Zoltán nem akart átesni a ló másik oldalára. Amikor január 20-án a jeruzsálemi Jad Vasem Intézetben lépett fel, ezt mondta: "Nem a politikusok dolga, hogy igazságot tegyenek. A szakma dolga, hogy megvitasson olyan tényeket, amelyekről esetleg az egyik mást gondol, mint a másik. Arra bátorítanék mindenkit, használja ki a holokausztévet arra, hogy az elmaradt vitákat ebben az ügyben lefolytassuk, hogy reálisabb képe legyen Magyarországon a közvéleménynek arról, mi is történt, így a felelősség kérdéséről is."
Az eddig történtek viszont azt mutatják, Balogék szerint mégiscsak a politikusok dolga, hogy igazságot tegyenek. A Szabadság téri emlékmű vagy a Schmidt Mária vezette Sorsok Háza koncepciója olyan részei a 2014-es állami holokausztmegemlékezéseknek, amelyeknél a kormány nyilvánvalóvá tette: vitának nincs helye.
A jeruzsálemi közönség udvarias tapssal köszönte meg Balog beszédét, a miniszter egy megállapodást is aláírt, de másnap a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) már nem udvariaskodott, amikor sajtótájékoztatón jelentette be: elfogadhatatlan számukra az emlékmű, Szakály Sándor személye a Veritas Intézet élén, illetve a Sorsok Háza projekt aktuális koncepciója. Az eseményen Heisler András, a Mazsihisz elnöke még arról beszélt, hogy "a kormány és a zsidó szervezetek közötti együttműködést tekintve optimisták", s azt is hangsúlyozta, szó sincs ultimátumról - de már ott kilátásba helyezte, hogy a Mazsihisz kilép a kormány szervezte Holokauszt 2014 Emlékbizottságból. Heisler kijelentette: a zsidóságnak "kifinomult emlékezetkultúrája van, amelybe sok minden belefér, csak a hazugság nem, ha a történelmet meg akarják másítani".
Már akkor sokakban felmerülhetett: a Mazsihisz vezetése miért csak egy évvel a Holokauszt Emlékbizottság felállítása után fogalmazott meg ilyen állásfoglalást, hiszen korábban is történt egy és más, ami ezt indokolta volna? Egyáltalán: miért gondolták, hogy felhőtlen lesz az együttműködés a kormánnyal?
"Megvédjük a zsidókat!"
A kormány 2014-et annak ellenére "holokauszt-emlékévvé" nyilvánította, hogy a 70. évforduló a magyar ünneplési szokások szerint korántsem annyira "kerek", mint például a hetvenötödik. De nem csak ezért tűnik különösnek a lépés. Az alaptörvény sokat emlegetett passzusa szerint "hazánk 1944. március 19-én vesztette el önrendelkezését", ami sokak számára azzal egyenlő, hogy a jelenlegi kormány a Horthy-rendszert kívánja legitimálni: azt a rezsimet, amely három zsidótörvényt hozott, s a nácik szövetségeseként lépett a második világháborúba. De akkor minek a holokauszt-emlékév? Már megalakulásakor felmerült, hogy Orbán elsősorban azért hozta létre a Holokauszt 2014 Emlékbizottságot, s hívta meg oda a különféle zsidó szervezeteket, hogy a saját emlékezetpolitikáját tegye szalonképessé. Ezt persze akkor nem lehetett volna bizonyítani, már csak azért sem, mert kormányzati részről patetikus és az áldozatokkal minden tekintetben együttérző kijelentések hangzottak el.
A Holokauszt 2014 Emlékbizottság létrehozásáról szóló 2012. december 20-i kormányhatározatot maga Orbán szignálta. A bizottság alapítását azzal indokolták, hogy a "rendezvényekre, ismeretterjesztő programokra tegyen javaslatot a magyar zsidóság deportálásának hetvenedik évfordulójával kapcsolatban, továbbá véleményezze, koordinálja ezeket a programokat, valamint az érintett miniszterrel együtt a közpénzek felhasználásával kapcsolatos döntés-előkészítést is végezze el, és a döntéstervezetet terjessze elő a kormánynak". A bizottság elnöke Lázár János lett, állandó tagnak a minisztériumok és a Magyar Tudományos Akadémia mellett egy sor zsidó szervezetet is felkértek, megfigyelőként Ausztria, az Egyesült Államok, Izrael és Németország nagykövetét is meghívták. Ráadásul közvetlenül a határozat megjelenése után (bár nem annak kapcsán) jelentette ki Orbán Viktor, hogy a kormány "a magyarországi zsidó közösség tagjait (...) minden alantas támadással szemben megvédi, és garantálja biztonságukat".
A bizottság 2013. január 17-i alakuló üléséről szóló tudósítások alapján azt hihette mindenki, a résztvevők pontosan értik, miről kellene szólnia a megemlékezéseknek. Lázár János köszöntőjében leszögezte: a "kormány célja nem az, hogy kijelölje a bizottság munkáját, hanem hogy civil kezdeményezések sokasága határozza meg a 2014-es megemlékezéseket", majd kijelentette: "Bocsánatkéréssel is tartozunk, ugyanis a magyar állam bűnös volt a holokausztban. Kétszeresen is bűnös: először azért, mert nem védte meg a megsemmisítéstől saját polgárait, másodszor pedig azért, mert asszisztált, erőforrásokat adott a népirtáshoz. Ezt a bocsánatkérést a magyar államnak a nemzeti emlékezet és identitás részévé kell tennie."
"Ilyen fontos gondolatoknak, ezeknek a nemes szavaknak kell visszhangozniuk egész Magyarországon, hogy annak minden polgárához eljussanak. Az ország összes iskolájának minden diákja ilyen gondolatokat kell, hogy halljon" - reagált erre Ilan Mor izraeli nagykövet, Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az Egyesült Államok akkori nagykövete pedig elismerését fejezte ki a kormánynak, és aktív részvételt ígért a bizottság munkájában.
"Kaptunk egy felkérést, talán azért, mert elég sokat dolgoztunk az elmúlt években. Kifejezetten azzal a céllal hívtak bennünket, hogy kulturális ötletekkel segítsük ezt a programot - emlékezett vissza Kirschner Péter, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) elnöke. - Az üléseken minden alkalommal részt vettünk, és igen sok konkrét javaslatot tettünk - kiállítás a metrószerelvényekben, vagy a Zsidó sorsok magyar filmen című sorozatunk bemutatása és folytatása a Magyar Televízióban. Ezek bele is kerültek az évforduló központi programjába, de én magam vetettem fel mindjárt az első ülésen azt, hogy miért nem hívták meg roma szervezetek képviselőit. (A kormány ezt követően hívta meg az Országos Roma Önkormányzatot, azaz Farkas Flóriánt - L. T.) Vagyis mi valóban nagyon komolyan vettük ezt, már csak abból a megfontolásból is, mert véleményem szerint nemcsak a holokauszt tényére és emlékére kellene koncentrálni, hanem annak bemutatására is, hogy a zsidóság milyen jelentős társadalomalakító tényező volt a magyar történelemben."
Kirschner szerint kezdetben nyílt és konstruktív légkörben zajlottak a bizottsági ülések, nem érezte, hogy a kormányzati oldal álságosan viselkedett volna. "A dolog ott kapott gellert, amikor megjelent Schmidt Mária az emlékülésen azzal, hogy akkor ő most átveszi a józsefvárosi pályaudvar vezetését, ami eredetileg Szita Szabolcs (a Holokauszt Emlékközpont ügyvezető igazgatója, szintén a bizottság tagja - L. T.) ötlete volt. Teljesen váratlanul ért bennünket a dolog, ekkor hallottuk először, hogy Sorsok Házának fogják hívni, meg is jegyeztem, micsoda dolog egy ilyen elnevezés Kertész Imre műve után. De ez, illetve a többi, ott megfogalmazott számos kifogás - amit írásban is eljuttattunk az illetékesekhez - visszhangtalan maradt."
"Az elmúlt nagyjából egy év során megtartott emlékbizottsági ülések számos fontos kérdést a felszínre hoztak. A kormányzati jó szándék több alkalommal is kifejeződött. Nekünk pedig minden ilyen, párbeszédet generáló szituációban kötelességünk megadni a lehetőséget, hogy a sebek kifakasztásában közösen előrelépjünk - nyilatkozta lapunknak a jelenleg külföldön tartózkodó Köves Slomó, az Egységes Magyar Izraelita Hitközség (EMIH) vezetője, ám mindjárt hozzá is tette: - Az átfogó koncepcióval kapcsolatban a vita nem érdemi, hanem sokkal inkább formálisnak volt nevezhető. A Sorsok Háza - már nevében is igen félrevezető - projektről az emlékbizottság tagjai kiviteli és látványtervekből, a részletes tartalmi koncepció megismerése nélkül értesülhettek. Ebben a kevésbé kooperatív szellemben hitközségünk nem kívánt részt venni az emlékhely szakmai koncepcióját érintő további egyeztetéseken. Ezt ott, akkor ki is fejtettük. Személyes beszélgetéseken ezt javasoltuk a Mazsihisz vezetőinek is."
A Mazsihisz azonban épp azt hiányolta, hogy a szakmai egyeztetésekből kihagyták. Ráadásul egy olyan projekt esetében, amire több mint háromszor annyi pénzt, több mint 5 milliárd forintot szánnak, mint amennyit a holokauszt-emlékévben megvalósuló civil és önkormányzati kezdeményezések támogatására összesen - az ún. Civil Alapot ugyanis másfél milliárd forinttal hozta létre a kormány.
"Összetorlódtak a dolgok"
Lázár János tavaly szeptemberben jelentette be a józsefvárosi projektet, és ekkor mondta először azt is, hogy az emlékévben két ügyet kezel a kormány kiemelten: a közösségi emlékhelyek létrehozását, illetve azt, hogy hangsúlyosan emlékezzenek meg a gyerekáldozatokról, amivel valószínűleg azt is igyekezett megmagyarázni, hogy miért a Sorsok Házára jut a legtöbb pénz. Arra viszont máig nem adott magyarázatot, hogy az emlékhely koncepcióját miért nem vitatta meg a bizottság, illetve miért Schmidt Máriát kellett kinevezni az élére. Noha az emlékbizottság megalapításáról szóló határozatban is az áll, hogy "a közpénzek felhasználásával kapcsolatos döntés-előkészítést is végezze el", erre nem került sor. Mint ahogy arra sem, hogy valaki a hivatalából figyelmeztesse Lázárt: amikor arról beszélt, hogy "a gyermekholokausztot, a gyermekek áldozatát azért választotta az emlékbizottság, és ezt azért támogatta a kormány, mert olyan pontot kerestünk, amely nem relativizálható", azzal - ha nem is szándékosan - azt sugallta, hogy a "felnőttholokauszt" esetében másképp áll (vagy állhat) a dolog. Akár ez is elegendő lehetett volna, hogy a zsidó szervezetek felálljanak az asztaltól.
György Péter, az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének igazgatója szerint még ha kételkedve fogadták is a zsidó szervezetek a kormány invitálását az emlékbizottságba, egész egyszerűen nem tehették meg, hogy olyan ideológiai gyanúval éljenek, ami azonnal vert helyzetbe hozza őket. "Nagyon becsületesen végigcsinálták ezt a dolgot annak ellenére, hogy a kezdetektől felmerülhetett a kérdés, hogy az alaptörvény vonatkozó kijelentése és annak a realizálása között mikor teremtenek összefüggést. Amikor a józsefvárosi projekt nyilvánosságra került, a lapjukban tudatosan úgy fogalmaztam meg ezzel kapcsolatos észrevételeimet (lásd: A fekete lyuk - a Sorsok Házáról, Magyar Narancs, 2013. október 3.), hogy annak retorikája kifejezetten baráti legyen, ugyanis azt reméltem, hogy figyelembe veszik az ott leírtakat" - mondta. Valószínűleg az emlékbizottságban helyet foglaló szervezetek képviselői is sokáig így gondolkodtak - de idővel már nem lehetett így gondolkodni.
Miután megismerhette a világ a Szabadság téri emlékmű tervét, és Szakály Sándor elmondta idegenrendészeti gondolatait a kamenyec-podolszkiji tömeggyilkosságról, György Péter szerint "összetorlódtak a dolgok". "Lehet, hogy csak véletlen egybeesés, esetleg a miniszterelnök azt gondolta, hogy neki mindent szabad, ám ez a három sérelem olyan kritikus tömeggé állt össze, hogy a Mazsihisznek lépnie kellett."
"Valakik"
Amikor a Mazsihisz kilátásba helyezte, hogy kilép az emlékbizottságból, és ennek hatására különféle zsidó szervezetek sorra mondták vissza a Civil Alaptól nyert támogatásokat, egyértelművé vált: ha a szövetség a távozás mellett dönt, az nemcsak a Mazsihisz belügye lesz. A botránysorozat összekovácsolta a hazai zsidóságot, beleértve azokat is, akik eddig sem vallási, sem egyéb okból nem tekintették magukat zsidónak, hiszen bárki közülük joggal érezhette, hogy a kormány - ráadásul a holokauszt-emlékév ürügyén - megalázza, semmibe veszi családja, hozzátartozói vagy akár az ő személyes tragédiáját.
Épp emiatt a Mazsihisz felelőssége is megnőtt, ugyanis ezzel a "pluszteherrel" kellett döntést hoznia vasárnap; és az, hogy ilyen súlyos elhatározásra jutnak, az előzetes várakozások alapján - például a szervezeten belüli villongások miatt - cseppet sem volt egyértelmű. Már csak azért sem, mert a közgyűlést megelőzően volt még egy teljesen eredménytelen találkozó az ún. Zsidó Kerekasztal és Lázár János között. Az utóbbi egyértelműen időhúzásra játszott, amikor a megbeszélést követően kijelentette, hogy "a felmerült kérdésekre Orbán Viktor hamarosan válaszol".
Az EMIH nem képviseltette magát ezen a találkozón. Köves Slomó Lázár Jánoshoz írt levelében azt írta: "Helytelen lenne azon részt vennem, ugyanis mindennél károsabb, ha azt a téves képzetet erősítjük, amely a zsidó közösségek és a kormány 'alkudozásává' silányít egy - az egész nemzet önszemléletét érintő - ügyet. Szomorúan tapasztalom, hogy a zsidó közösség egy olyan rossz emlékeket ébresztő, megalázó helyzetbe kerül, amely biztosan nem segíti elő az értelmes és termékeny párbeszéd megindítását." Köves szerint a holokauszt-emlékév történelmi lehetőség volt arra, hogy "a hetven évvel ezelőtti borzalmak, ki nem beszélt folyamatok és felelősségek egy építő társadalmi párbeszéd témájává lehessenek". Az EMIH vezetője ezt a következőkkel egészítette ki lapunknak: "Mindenekelőtt nem lett volna szabad odáig eljutni, hogy a zsidó közösség legalább 150 éves legfontosabb identitásképző és a magyar nemzet legalább 100 éves legfontosabb önszemléleti kérdései a kormány és a zsidó közösség aktív kooperációjával egy bazári alkufolyamattá silányuljanak. Ennek hatására az a téves kép alakulhat ki, hogy itt árnyalatokról van szó, holott mint minden morális dilemma esetében vagy-vagy típusú határátlépésekről kell beszélnünk. A legfontosabb feladat egy olyan diskurzusszituáció kialakítása lett volna, melyben a közös traumák közössé válnak. Amikor szemléleti és történészszakmai kérdésekké konvertálnak alapvető morális fundamentumokat érintő össznemzeti problémákat, akkor a zsidó közösség megint jó néhány évtizedre beleszáradhat a nemzet kellemetlenkedő, akadékoskodó morális lelkiismeretének hálátlan szerepébe."
Sokan gondolták - és az addigi tapasztalatok alapján talán joggal -, hogy a Mazsihisz kivárja, mit mond a miniszterelnök. De nem várta ki. A vasárnapi közgyűlésen elsöprő többséggel (76 igen, 3 tartózkodás, 2 nem) fogadták el, hogy a szövetség csak abban az esetben vesz részt a kormányzati holokauszt-megemlékezéseken, ha nem épül meg a tervezett emlékmű, Szakály Sándort leváltják, a Sorsok Háza projekt előkészületeibe pedig őket is bevonják. Igaz, hétfőn a miniszterelnöknek írt levelükben ennél sokkal árnyaltabban fogalmaztak: a Szabadság téri emlékművel kapcsolatban párbeszédet kezdeményeztek, a Sorsok Háza helyett pedig "egy olyan intézmény megvalósítását javasolják, melyben a magyar-zsidó együttélés, a magyar és a zsidó kultúra szimbiózisa, a közösen hozott értékek kerülnének bemutatásra". (A levélben Szakályról nem esik szó.)
György Péter szerint a Mazsihisz története legnehezebb döntését hozta, de ez mindenki számára példamutató lehet: "Ez már nem zsidó történet, mert teljesen mindegy, hogy ezek az emberek zsidók vagy nem zsidók. Itt arról van szó, hogy a megalázott magyar állampolgárok egyszerűen nem tűrték tovább, hogy hülyét csináljanak belőlük."
Az ügyben kerestük az emlékbizottságban megfigyelőként közreműködő nagyköveteket, nem mindegy ugyanis, hogy ezek után továbbra is részt vesznek-e a bizottság ülésein. Keddi lapzártánkig egyikük sem kommentálta a Mazsihisz lépését. Kormányzati oldalról is csak Balog Zoltán szólalt meg. "Mindhárom dolog, amely ellen a Mazsihisz felszólalt, figyelmet, dialógust érdemel. Itt azonban nem egyszerűen a kormányról és a Mazsihiszről van szó. Van még itt tízmillió ember, és rövid távú gondolkodásmódról tanúskodik az, ha valakik kijelentik, hogy amennyiben bizonyos dolgok nem úgy lesznek, ahogy azt ők szeretnék, akkor bojkottálják az egészet, és elzárkóznak a párbeszédtől" - nyilatkozta az MTI-nek.
Mindez jelzi: elképzelhetetlen, hogy Orbán Viktor fenntartások nélkül teljesítené a Mazsihisz kérését, noha Heisler András már a közgyűlést követő sajtótájékoztatón közölte, hogy alkudozásnak nincs helye. Ezért a legvalószínűbb forgatókönyvnek most az látszik, hogy a Mazsihisz ellen egész pályás letámadás indul, akár úgy, hogy a kormány az EMIH-nek (Köves Slomó lapzártánkig nem válaszolt arra a kérdésünkre, hogy követik-e a Mazsihisz példáját) kezd udvarolni; az pedig szinte bizonyos, hogy a jobboldali sajtó azt zengi majd, hogy a Mazsihisz elutasította a "baráti jobbot", hogy kevesellte a pénzt, és ezért zsarolja Orbán Viktort. Ám ez legfeljebb a miniszterelnök híveit nyugtathatja meg, mivel sokkal többről van szó. Ha a Mazsihisz, vagyis a "zsidók" nélkül tartják meg az állami holokausztmegemlékezéseket, netán emiatt lefújják az egészet, az olyan abszurd helyzetet teremtene, ami a nemzetközi botrányon túl Orbán megosztó, kétszínű politikájának tarthatatlanságát, egyúttal működésképtelenségét is igazolná. Ezen pedig nemcsak a zsidó, de minden felelős magyar állampolgárnak muszáj lesz elgondolkodnia.
