Pert nyert Pankotai Lili: volt iskolája megsértette az emberi méltósághoz való jogát

  • narancs.hu
  • 2025. március 13.

Belpol

A Pécsi Ítélőtábla kimondta: a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma megsértette Pankotai Lili személyiségi jogát azzal a hadjárattal, amely miatt az érettségi évében kényszerült iskolaváltásra.

Pankotai Lili másodfokon megnyerte a volt iskolájával szemben indított pert – közölte a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), amely a diák jogi képviseletét látta el. 

Pankotai Lili 2022. október 23-án egy budapesti tüntetésen tiltakozott a közoktatás állapota ellen egy slam poetry előadásával. Másnap az iskolája, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma nyilvánosan elhatárolódott tőle, ezt követően pedig folyamatos érzelmi nyomás alá helyezték a gimnáziumban. Előfordult, hogy osztályfőnöke kiküldte az óráról, illetve hogy a beszéd kapcsán kialakult helyzetre hivatkozva lemondták az esedékes osztálykirándulást. A legsúlyosabb eset az volt, amikor az iskola igazgatója felmérést végzett a tanárok körében arról, hogy szeretnék-e a továbbiakban is tanítani a végzős diákot, majd közölte vele, hogy egy kivételével minden tanára elutasította az együttműködést.

Pankotai Lili előbb iskolát váltott, majd 2023-ban indított pert volt iskolája ellen a TASZ segítségével. A Pécsi Törvényszék első fokon elutasította a keresetet, és nem találta megalapozottnak, hogy az iskola megsértette volna a személyiségi jogait. Pankotaiék ezzel szemben fellebbeztek, mondván az elsőfokú bíróság nem vette figyelembe az igazgató és az osztályfőnök által tanúsított nyomásgyakorlás és érzelmi terhelés összességét, hatását, és még együttesen sem állapította meg a zaklató környezet létrejöttét. Nem értékelte az ügy kontextusát, vagyis azt a hierarchikus viszonyt és kiszolgáltatott helyzetet, amelyben egy középiskolás diák a tanáraival, osztályfőnökével, igazgatójával szemben áll.

Az első fokon eljáró törvényszék szerintük nem alkalmazta megfelelően az antidiszkriminációs eljárásokban előírt speciális bizonyítási rendszert sem, amely szerint a zaklatást elszenvedő félnek csak valószínűsítenie kell az őt ért jogsérelmet, míg a másik félnek kell bizonyítania, hogy az nem történt meg. Ezzel szemben a bíróság Pankotai Lilitől követelt alapos bizonyítást, míg az iskola minden állítását bizonyítás nélkül elfogadta – még az önellentmondások ellenére is.

Másodfokon azonban a Pécsi Ítélőtábla helyt adott a fellebbezésnek, és kimondta, hogy 

Pankotai Lili személyiségi jogát megsértette volt iskolája azzal, hogy zaklató, ellenséges környezetet teremtett politikai véleménynyilvánítása miatt, és olyan mértékű nyomást gyakorolt rá, amely miatt az érettségi évében kénytelen volt iskolát váltani.

Ennek következményeként a bíróság 1 millió forint sérelemdíjat is megítélt, az iskola pedig köteles egy hónapig a honlapján közleményt megjelentetni arról, hogy megsértette Pankotai Lili emberi méltósághoz való jogát.

„Ez a siker túlmutat Pankotai Lili ügyén, mert a másodfokon eljáró bíróság most kimondta, hogy az iskola és a diák között hierarchikus viszony áll fenn, és ezt figyelembe kell venni akkor is, amikor a diákok szabad véleménynyilvánításáról van szó. Ezt nem korlátozhatja és nem cenzúrázhatja még egy egyházi intézmény sem” – nyilatkozta Zeller Judit, a TASZ jogásza. Az ügyben Pankotai Lilit a TASZ megbízásából Ilyés Henrietta képviselte. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.