Ettől eltekintve viszont kifejezetten érdektelen volt, mert személyi és értékválasztás-alternatívát nem mutatott föl a jobboldali párt tisztújító kongresszusa. Legfőbb problémájuk egyébként tényleg az volt, hogy a tavalyi - bár akkor jórészt az Orbánnal szembeni averziónak betudott - tömeges távolmaradás nehogy megismétlődjék. Ezúttal Kubatov Gábor pártigazgató előre rögzített telefonhívása külön-külön emlékeztette a delegáltakat kötelezettségeikre, emellett a pesti küldöttek zöme is hozott magával még egy embert - hozzájuk szállásolták be ugyanis a vidékieket. Ennek megfelelően telt ház volt a kongresszuson, ahol aztán a küldöttek zöme újraválasztotta Orbán Viktort. A régi-új elnök jó előre tisztázta a párton belüli erőviszonyokat, egyenként vadászva le potenciális riválisait (lásd: A nagy túlélőshow, Magyar Narancs, 2007. május 17.), a kongresszus félidejében megmentette pártja egyetlen, valamelyest komolyabb pozícióban lévő női politikusát is azzal, hogy Schmitt Pálnak időben odaadta az európai kampány irányítását, azaz a brüsszeli túlélés sanszát. Pelczné Gáll Ildikó minden bizonnyal rá is szorult a segítségre, mert még úgy is több száz küldött szavazott ellene, hogy esélye sem volt kiesni az alelnöki pozícióból; mindenesetre utcahosszal maradt el alelnöki kollégái szavazatmennyiségétől.
Minden ellenkező híreszteléssel szemben Orbán Viktor nem sírta el magát beszédének a végén; annyira azért nem hatódott meg magától, ellenben elmaradt a hívei által olyannyira várt iránymutatás is - vagy ha ez volt az, akkor az ugyancsak nem tett rendet a fejekben. Ha eddig azt gondoltuk volna, hogy az elnök plebejusnak nevezett politikai iránya csak valamely kampány - esetleg a kormány rapid megbuktatását célzó offenzíva - része, akkor keservesen csalódnunk kellett. Orbán hosszadalmas szónoklatában a neoliberalizmus ellenpontozásaként használta a fogalmat, habár úgy tűnt, nem éppen konzisztens gondolatrendszerről van szó. Egyik mondatában a vállalkozások és a szabad piac magasztalásával volt elfoglalva, percekkel előbb viszont a kapitalizmust mint olyat látszott elutasítani egyik legfontosabb metaforájának, az Adam Smith-i láthatatlan kéznek a kigúnyolásával. Meglehet, mérsékelten Pokorni és - még kevésbé - Kósa is kritizálta a piacot, azért mindketten hangoztatták, hogy nem kellene átesni a ló másik oldalára (Debrecen ura ráadásul szabadelvű politikát szorgalmazott, amit nehéz lenne antikapitalistának betudni).
Az egykor radikális liberális Orbán "konzervativizmusa" mára meghökkentő jelenségeket produkál; az olyan mondatokat, hogy a falu a jövő életmódja, már a középkorban is értetlenség fogadta volna. A derék parasztemberrel szemben viszont ott áll a "kormányzati villanymenedzser", aki létezni sem tud telefon meg bankkártya nélkül, és egyszerűen le lehet kapcsolni (ti. a villanymenedzsert). Azt csak félve merjük valószínűsíteni, hogy ma már a derék parasztember sem nagyon tud meglenni mobiltelefon meg bankkártya nélkül. Talán. Orbán drámai semmitmondását jórészt középosztálybelinek tűnő közönsége nem kis zavarral fogadta; csak akkor lelkesedtek be, amikor a főnök az erős nemzetről és a szocialisták közeles bukásáról szólt. Jóllehet az ún. elemzők szerint a Fidesz azért nem támadja a miniszterelnököt személyében, hogy beszorítsa mögé a szocialistákat, Orbán Viktor nem nagyon látszott követni ezt a stratégiát, amikor nagy tetszést kiváltva "minden idők leggyengébb, középpárttá vált" MSZP-jéről értekezett. Szavaiból kivehetően Orbán a kormányváltásnak 2010 előtt mindenesetre nem sok esélyt ad (csak Kövér László reméli erősen az idő előtti választásokat, de hát ő a kongresszuson egyszerre vizionált anarchiát és diktatúrát is), és a korábban kormánybuktatónak szánt népszavazás is csak mint a jobboldali nézetrendszer megmutatásának eszköze jelent meg a beszédében.
Nyilván hamarost a kungfuszövetség is csatlakozik a Fidesz anti-posztkommunista konglomerátumához, mert a rendezvény melléküzemágai közül Simicskó István nemzetbiztonsági elnök csapatbemutatójának volt messze a legnagyobb sikere. A Hungexpo egy közeli pavilonjában a szatellitszervezetek fórumait meglehetős közöny kísérte, és ha igaza is van Semjén Zsoltnak (KDNP), és valóban erősödnek a szövetségesek, ez a hétvégén nemigen látszott. A csekély számú érdeklődő azonban hallhatott volna néhány érdekes dolgot a szövetségesek gyűrűjében, például azt, hogy a május elejei fagyokért némi áttétellel a kormány felelős (Jakab István, Magosz). A gazdaszervezet standja amúgy kivétel volt, mert ott adtak kaját is, mint anno a Kossuth téren. Polgári pikniket szervezni viszont nem sikerült; ha egy ellenmajális megteremtése volt a cél, akkor beláthatjuk: a pártkongresszusra járás még a politikai jobboldalon is csak a legelvakultabbaknál, -elkötelezettebbeknél tekinthető bevett hétvégi programnak.
