Törvényt sértett az Opera, de ez nem zavarta a minisztert, hogy Ókovács Szilvesztert székében tartsa

Belpol

Csák János kulturális és innovációs miniszter helyettes államtitkára előbb írásba adta, hogy az Ókovács Szilveszter vezette Magyar Állami Operaház folyamatosan nem tartotta be a törvényt, majd néhány nappal később, a tárca vezetője úgy döntött, ettől és a főigazgatói pályázatokat értékelő szakmai zsűri döntésétől függetlenül Ókovács marad az intézmény élén. A vonatkozó kormányrendelet szerint nyilvánosságra kellett volna hoznia döntése okait és Ókovács pályázati anyagát is - egyik sem történt meg.

„A bíróságok eljárások folytán hozott végzéseiből látható, hogy a Magyar Állami Operaház mint munkáltató, folyamatosan megszegte a hatályos Munka torvénykönyvben meghatározott konzultációra vonatkozó rendelkezéseket, azaz a torvény szabályait megszegve járt el a szakszervezettel, illetve az általa képviselt dolgozókkal szemben.” Az Opera folyamatos törvénytelen eljárására vonatkozó megállapítását az intézményt felügyelő Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes államtitkára, Szentmártoni János foglalta hivatalos levélbe május 19-én. A helyettes államtitkár által hivatkozott számos törvényszegés idején az Opera felelős vezetője Ókovács Szilveszter volt, aki tizenharmadik éve áll a dalszínház élén.

A kulturális tárca helyettes államtitkára az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezetének sokadik panaszára reagált, miután évek óta sem Ókovács, sem más helyettese nem válaszolt az érdekvédelmi szervezet konzultációs kéréseire. A Narancs.hu tavaly októberben írta meg, már tíz alkalommal mondta ki valamely bíróság, hogy az Opera megszegi a Munka törvénykönyvét. A levéllel most az operaházi dolgozók jogainak a semmibevételét ismerte el immár hivatalosan a kulturális tárca. Annak a vezetője, Csák János azonban a rendszeres törvénysértésket nem értékelte olyan tényezőként, amely árnyékot vetne Ókovács Szilveszterre. A levél megírása után néhány nappal, május 26-án ugyanis bejelentették, Ókovács annak ellenére is a megtarthatja vezetői megbízását, hogy a főigazgatói pályázókat bíráló zsűri nem ítélte alkalmasnak az Opera vezetésére. Meghallgatásukon Kesselyák Gergely karmester kapta a maximális kilenc pontot, Miklósa Erika operaénekes is meggyőző volt, Vadász Dániel egykori énekes, jogász és kulturális menedzser, a Co-Opera független operatársulat ügyvezető igazgatója kifejezetten jól szerepelt. A szakmai bizottság a pályázók közül nem Ókovács Szilvesztert, hanem Kesselyákot, Miklósát és Vadászt javasolta a tisztségre.

Csák János azóta sem indokolta meg, miért Ókovácsot nevezte ki, pedig a vonatozó kormányrendeletnek megfelelően ezt meg kellett volna tennie. „A kinevezési jogkör gyakorlója a szakmai bizottság által nem támogatott pályázó kinevezésére vonatkozó döntését köteles megindokolni, az indokolást a döntéssel egyidejűleg nyilvánosságra kell hozni” – írja elő az előadó-művészeti szervezet vezetőjének választására irányuló pályázati eljárásról és a munkakör betöltésének szabályairól szóló 2017-es kormányrendelet. Lapunk megkérdezte a kulturális minisztériumot a miniszter szakmai bizottságot felülbíráló döntésének okairól, és hogy azokat mikor fogja nyilvánosságra hozni, de semmilyen reakció nem érkezett. Csák Jánosnak még további feladata is van a nyilvánosság tekintetében: 15 napon belül gondoskodnia kell a nyertes pályázó anyagának kijelölt szervezethez való továbbításáról, amely köteles annak megismerhetőségét biztosítani. Noha ez a határidő letelt, Ókovács pályázata jelenleg sem elérhető a nyilvánosság számára, az Opera szakszervezete is hiába érdeklődött arról a főigazgatónál, hol férhetne hozzá.

Ókovács egyik első intézkedéseként a múlt héten elbocsátotta az Opera főigazgatására legalkalmasabbnak ítélt Kesselyák Gergelyt. A karmesterrel együtt önszántából távozik az intézményből Rost Andrea operaénekes, ifj. Harangozó Gyula balettkoreográfus pedig az édesapjáról elnevezett díj bizottságát hagyja ott. Utóbbi Ókovács kiválasztásával kapcsolatban úgy nyilatkozott, méltatlannak tartja, hogy „a különböző bizottságokba felkért hatalmas tapasztalattal bíró és komoly sikereket felmutató, jelentős művészek egyhangú véleményét művészet-szakmai kérdésekben ilyen módon ignorálják”.

(Címlapképünkön: Ókovács Szilveszter az Operaház főigazgatói pályázatáról tartott sajtótájékoztatón, mellette Csák János kulturális és innovációs miniszter a Kulturális és Innovációs Minisztériumban 2023. május 26-án. Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.