Egotrip

Halló, Szókratész, te szuszogsz ott? Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar visszajössz. Tán csak nem itt érzed magad a legjobban?

Arról álmodozom, hogy egyszer majd én is ráérek annyira, hogy lesz időm másokat feljelenteni. Mindezt a békés nyugdíjas éveimre tervezem, már amennyiben lesznek ilyenek, noha a gazdasági előrejelzéseket tekintve ezek eljövetelében egyre kevésbé hiszek.

Hétfőn, mikor a hőség rekkenő,
eszembe ötlik egy bökkenő:
hogy kicsoda a micsoda,
s hogy mikor és hova az akkor és oda.

(A. A. Milne: Micimackó.
Karinthy Frigyes fordítása)

Zenéről szóló idézeteket olvasgatni könnyed kora őszi szórakozásnak sem utolsó. Néhány óra online keresgélés után úgy pattognak a fejemben a mondatok, mint apró, fehér pingponglabdák.

Állok a sorban a festéküzletben, körülöttem sokan válogatnak: mesteremberek, családapák, családanyák. Sorra kerülök, mondom a színkódot, vízbázisú selyemfényűt kérek fára. A festékkeverő szaki biccent: ma én vagyok az első, aki tudja, mit akar. A vevők általában csak közelítőleg tudják, mit szeretnének, de azt nagyon.

Hahó, Szókratész! Már azt hittem elvesztél. Vagy mint illegális betolakodót bevittek a rendőrök. Nem szoktál ilyen hosszan elmaradni.

Sajnos nem tudok leszokni róla, hogy fölényesen ítélkezzek azok felett, akik pénzért és hatalomért mindenre képesek.

Van ilyen szó? Most már van. Ízlelgetem. Karmestertelenül. Tá-tá-tá-ti-ti-tá. Szép, muzikális szó. Tá, ti-ti-tá-tá tá.

(69-es villamos, Mexikói út–Rákospalota, Erdőkerülő utca)

Márciusban megjelent írásom, az Argó és társai mintha felkeltette volna egyesek érdeklődését. Kaptam pár Facebook-üzenetet, s az egyik olvasóm kérdései az ún. „titkos” nyelvekre vonatkoztak.

Vártalak, Szókratész. Hol, merre mászkáltál?

Korábban e hasábokon igyekeztem bemutatni a kriptovaluták és a „termelésükhöz” szükséges, nyitott, mindenki által nyilvántartott és ellenőrizhető blokkláncok elvarázsolt világát. 

Rácz Aladár Johann Sebastian Bachhal beszélget Vajda Gergely műhelyében