Egotrip

Nem gondolom, hogy minden bűntett elkövetéséért a bűnüldöző hatóságok volnának a felelősek. Ám sokszor kimutatható a nyomozó szervek mulasztása, vagy felvethető a politikai felelősség. Ha csak a most kibukott csalások színhelyét, a pénzügyi szektort nézzük, eszünkbe ötlik néhány olyan eset, amikor a befektetők megkárosításában nem csak az elkövetők voltak sárosak.

A fétis leggyakrabban talán egyfajta szexuális orientációra utal, a kultúrantropológus azonban a szót inkább arra a jelenségre használja, amikor valakik mágikus erőt tulajdonítanak egy tárgynak. A tárgyban valami szellemi dolog testesül meg, aminek az értéke kizárja, hogy a dolgot kritika tárgyává lehessen tenni.

A Kódjátszma című filmről kijövet nyilván sokan elgondolkodnak a dolgok egyszerre bizarr, egyszerre kétségbeejtő viszonylagosságán.

Farsang utóján, ahogy az antialkoholista Kálnoky László írta, meglehetősen vonszolt léptekkel közeledem törzsasztalom felé a „Kicsit szomorkás a hangulatom máma” című slágert maga elé dúdoló romkocsma-övezetben, ám elhatározásom az elmúlt évben magamba döntött hordók ellenére továbbra is sziklaszilárd: ma végre belekezdek sorsdöntő előadás-sorozatomban a Magyar Mámor történetéről.

Ha a KSH „első becslése” megerősítést nyer, akkor a GDP 3,5 százalékos tavalyi bővülésével Magyarország az uniós élmezőnybe kerülhet.

A rendszerváltás idején sokszor sokan példálóztak azzal, hogy Mózes népe az egyiptomi rabszolgaságból való szabadulás után negyven évig bolyongott a sivatagban. Már akkor is látszott, hogy nem lesz olyan egyszerű, egyenes az út a diktatúrából a nyugati demokráciába. Érdemes talán a kis napi szenzációnkat, az Orbán–Simicska-konfliktus kiteljesedését ebből a szempontból is megvizsgálni.

Résen kell lenni, mégpedig nagyon-nagyon résen kell lenni manapság, ha regénykritikát ír az ember.