A hat érzelmet elég pontosan felismerjük egy ember arcáról, sőt többnyire egy majoméról vagy egy kutyáéról is - az első négyet szinte mindig, de rendszerint a másik kettőt is. A modern agyi képalkotó berendezések azt is megmutatták, hogy e hat érzelemhez jól behatárolható agyi területek fokozott aktivitása tartozik. Ezek az agyterületek már a fejlettebb állatok agyában is megvannak, és náluk is aktívak ugyanezeknél az érzelmeknél. Lényegében ugyanúgy örülünk, szomorkodunk, gurulunk dühbe, undorodunk, félünk vagy lepődünk meg, mint egy patkány vagy egy majom: ugyanazok az agyterületek felelősek ezekért az érzelmekért bennünk is.
A szeretetet azonban gyakran nem ismerjük fel egymás arcáról még akkor sem, amikor hirtelen önt el minket, például ha a szerelmünkre vagy a barátunkra gondolunk. Ilyenkor is vannak agyterületek, amelyek a szokottnál intenzívebben működnek, de ezek többnyire csak az embernél fejlődtek ki, az állatvilágban nem találhatók meg, vagy csak kezdetleges formában. A szeretet olyan érzelem, amelyben alapvetően különbözünk az állatvilágtól. Ez alól talán csak az anyai szeretet kivétel, amely sok olyan agyterületeket is aktivizál, amelyek már az állatvilágban is jelen vannak.
A szeretet többi formája akármennyire is alapvető érzelem, nem alapérzelem: nincsen eleve, biológiailag belénk kódolva. Ez még a szerelemre is érvényes - ezért butaságok az önsegítő könyvek olyasfajta mantrái, mint hogy "szerelemre születtél". A szerelem nem velünk született képességünk, hanem apránként tanuljuk meg az irodalomból, a biológiából, a pszichológiából és legfőképpen: egymástól.
A felebaráti szeretetet pedig végképp tanulnunk kell, ez az érzelem csak úgy, magától egyáltalán nem jelenik meg bennünk. A pszichológus Erich Fromm ezt már bő fél évszázaddal ezelőtt felismerte, de kétséget kizáróan bizonyítani csak a mai képalkotó eszközök segítségével sikerült. Fromm így ír A szeretet művészetében: "Aki nem érti, hogy a szeretet aktivitás, a lélek ereje, azt hiszi, hogy semmi másra nincs szükség, csak meg kell találni a megfelelő tárgyat - és aztán megy minden magától. Ez a magatartás olyan, mintha valaki, aki festeni akar, kötné az ebet a karóhoz, hogy nem kell megtanulnia a mesterséget, elég, ha megkeresi a megfelelő tárgyat, és mihelyt megtalálta, gyönyörű képet fog festeni." Talán azért volt a világnak szüksége Jézusra, hogy valakitől megtanulhassuk nemcsak a szeretet művészetét, hanem a mesterségét is.
Semmi olyan mondandóm nincs a szeretetről, amit Jézus ne mondott volna el, és azt tapasztaltam, hogy a pszichológiai szakirodalomnak sem nagyon van. Az egyetlen dolog, amit érdemesnek tartok hozzátenni, mert Jézus idejében még nem volt ilyen mélységig ismert: a szeretetnek ez a formája, a krisztusi szeretet egyáltalán nem alapérzelem, hanem kizárólag tanult érzelem tud lenni - és a megtanulására csakis az ember képes, az állatok az ehhez szükséges agyterületek hiányában nem.
Ami tanulni való, ahhoz tanítók kellenek. Minden vallásban fontos szerepet játszik a szeretet fogalma, de Jézus volt az, aki az emberi lét alapfogalmává tette. Amíg az elsajátítandó anyag forradalmian új a korábbi gondolatvilághoz képest, addig csak a legnagyobb tanítók képesek átadni, de később, őket követve a többi tanító is megtanulja az új átadásának egyre fejlődő technikáit. Ez minden új tananyagra érvényes, még a differenciálszámításra is. Newton eredeti művét nagyon nehéz megérteni, miközben ma már úgy tudjuk tanítani, hogy egy elsőéves mérnökhallgatót nyugodtan rúgunk ki, ha nem képes elsajátítani.
Ebből a szempontból nézve édes mindegy, hogy valaki Jézust Istennek tekinti-e, vagy csak nagy tanítónak. Ez utóbbi az, amiben hívők és nem hívők mélyen egyet tudnak érteni, és ez a lényeget illetően nagyjából elég is. Jézus tanításai annyira alapvetőnek bizonyultak, hogy még a muszlimok is prófétának (azaz: Isten kiválasztott küldöttének) tekintik, a három nagy próféta egyikének Mózes és Mohamed mellett.
Mózes arra tanította meg az emberiséget, hogy miképp kell népként és nem csak emberek esetleges csoportjaként viselkedni. Jézus emelte be az alapvető érzelmek közé a felebaráti szeretetet, ha már egyszer biológiailag ez sem lett belénk kódolva. Csakhogy Jézusnak nem adatott meg, hogy abban is példát mutasson, miképpen kell házasodni, gyereket nevelni, üzletet csinálni. A muszlimok szerint ezért volt szükség a harmadik nagy prófétára. Talán ide vezethető vissza alapvető sértettségük a kereszténységgel szemben: ők elfogadják a mi fő prófétánkat, mi viszont nem az övékét. Ezzel nem azt mondom, hogy feltétlenül fogadjuk el, csak azt, hogy érdemes látni az ő szempontjaikat is.
Számomra mint nem hívő ember számára kevéssé érdekes, hogy Jézus Isten szavait közvetíti-e, vagy a saját maga által felfedezett igazságokat, és az sem különösebben izgat, hogy ő maga Isten-e, vagy sem. Ez éppoly indifferens számomra, mint az, hogy Newton Isten volt-e, vagy egyszerűen csak zseni. Jézus tanításai viszont számomra is alapvetően fontosak - éppen azért, mert messze túlmutatnak mindazon, ami a puszta biológiai lényünkből fakad. Aki a keresztény kultúrkörben nevelkedett, akár hívő, akár nem, ezeket a tanításokat mélyen elsajátította - ha nem közvetlenül Jézustól, akkor az ő tanításait közvetítő tanítóktól. Ezen az sem változtat, ha számára Jézus e tanok miatt fontos, és nem szentként.
A szenteknek sok piros betűs ünnepük van, de a legnagyobb tanítók sem érdemeltek ki ilyet. A Mindenszentek napja piros betűs ünnep, miközben a pedagógusnap nem az. Ezt kompenzálja valamennyire a karácsony, ezért tudnak vele könnyen azonosulni a nem hívők is, akik Jézusban csak a nagy tanítót látják, és nem Isten fiát.
