- Mint láthatja, csak helyben olvasás - mutat széles gesztussal körbe a Fizetőpincér a placcon, mely kétségkívül sajátos elrendezést mutat. A kilencedik számla viszontagságait még ki nem hevert "csoportozat" (De Sade márki szava ez...) a következő látványt kínálja az általam most villámgyorsan Nemetscheknek elkeresztelt jövevény számára. Magam, továbbra is a sorsdöntő előadásomra készülve, koponyámat gyömöszölve ülök a törzsasztalomnál, a szomszédos terítéknél a Sztarec, de nem előtte vagy mellette, hanem határozottan alatta, de meg is érdemli, hiszen ő volt az, aki a pokoli vodkázásba belehajszolt minket. Eggyel odébb Szabó Ervinné, aki éppen szénsavas ásványvízből készült friss borogatást tesz a Táltos magyar gondoktól barázdált homlokára, aki nagyokat nyög elterülve az asztalon: - Jaj, jaj, mikor jön már a Mamától az utalás?
- Mama? - kérdi metsző gúnnyal Kocsmárosunk. - Ebben a korban bizony szégyen, hogy a mama tartja el, ráadásul a jelenlegi miniszterelnök úr nemrég elrendelte, hogy éppenséggel a gyermekeknek kötelességük gondoskodni elaggott szüleikről.
- Ha szabad megjegyeznem - dadogja Nemetschek - felfogásom szerint ezúttal nem az édes anyukára, hanem a MAMA-ra, azaz a Magyar Alkotók Magyar Alapjára gondolt a tisztelt úr, amelynek, megfelelő mennyiségű műalkotás előteremtése után, én magam is örömest tagja lennék, hogy aztán havi apanázs formájában élvezhessem jótéteményeit. Mivel irodalmi szegénylegény vagyok jelen pillanatban.
De a Sztarec fölcsattan az asztal alól: - Hagyjanak nekem békét ezekkel a partikuláris magyar baromságokkal! Inkább feleljenek a kérdésre! - kiáltja, és már olvas is a Jerofejev-regény agyongyűrt példányából: "Alekszej Sztahanov, a híres élmunkás, napjában kétszer ment kisdolgozni és kétnaponta egyszer nagydolgozni. De amikor történetesen leitta magát, naponta négyszer kellett kisdolgoznia, nagydolgoznia pedig egyszer sem. Számold ki, hogy Alekszej Sztahanov élmunkás évente hányszor járt kisdolgozni és hányszor nagydolgozni, ha figyelembe vesszük, hogy évi háromszázhúsz napon részeg volt."
- 320 napon át? És mi van a szökőévekkel?! - kérdi Nemetschek, de a Sztarec vértolulást kap az asztal alatt: - Ugyan kérem, már megint ez a magyar pitiánerkedés! Hol vagyunk mi az orosz dimenzióktól? Inkább oldja meg a szöveges feladatot, ha ugyan képes rá! Töltök egy vodkát frissítőnek.
- Balsóje szpaszibá... - szabadkozik Nemetschek, miközben felhajtja a kupicát. - De engedjék meg, hogy mielőtt választ adnék a kérdésekre, felolvassam Petri György A nagy utazás című versét, mintegy válaszul, hogy egykor mi se maradtunk le az oroszok mögött. Reméltem, hogy föllelem itt, a Mámor Kiskönyvtárában. Nálam persze a költő öszszes műve megvan fénymásolatban, mert nincs pénzem arra, hogy könyvet vegyek... - szól, és már veszi is elő füzetét, és már olvassa is a költeményt, elégikusan, bár a vodkától mintha elmúlt volna dadogása: "" mért omlottál össze, hullottál darabokra, te / kimeríthetetlen, tiszta vodka-forrás, / nagy Szovjetunió? Hogyan tehettétek ezt velem, / tiSzövetségbe forrt szabad köztársaságok? / Mindennapi dühöngő rezgekórunkat ki adja meg ma? / Hol kaphatni ma dvesztyi gramm jófélét / agy ellen? És hol vagyok én, hol van az a huszonnyolc / esztendős, korához képest eléggé elnyűtt / fiatal férfi, aki a TU-134-es ajtajából visszainteget / feleségének, szeretőjének és majdani második feleségének, / aztán beszuszakolja magát a kényelmetlen ülésre, / előveszi az üveg Sztalicsnaját és az alkalomra vásárolt /dobozDunhillt, megvárja, míg eltűnik a / No smokingfelirat, rágyújt, komótosan meghúzza / a palackot, és unott arccal lapozgatja az / Izvesztyiját, mintha értene oroszul."
- Jaj, Gyurim, egypajtásom, Petrim - bőgi a Táltos -, mennyire hiányzol! De olvass, olvass tovább, fiatal barátom, igyál egyet az én kontómra is! Tölts neki, Melinda!
És Nemetschek nem rest: "Végre lehuppanunk a seremetyevói repülőtér / magyar betonjára - hogy boldogult Jani bátyánkat idézzem. / Kinn vagyok a váróteremben. Már egy táblát is látok, / Rajta nagy lóbetűkkel, hogy PETRI. Bozse moj, bozse moj! / És még van a táblához tartozó vézna hölgy is, aki / Vergiliám leend majd az SZSZSZR baljós bugyraiban. / Beszállunk egy fekete Csajkába, a fogadtatás szinte diplomatához illő, / éppen csak a kocsi-konvoj hiányzik, meg a szirénázó, / útvonal-biztosító rendőrautók. De impozáns így is eléggé. / Viszonylag gyorsan megérkeztünk a Csajkovszkaja Plosagyra / a Gasztyinyica Pekinbe. Mondom a kísérőmnek, hogy innék valamit. / Sajnos, a szálloda mind a hat bárjában és éttermében momentán / zártkörű rendezvény van. Hát ez esetben valamilyen kocsma, ha lehetne. / Az van. Amint kiérünk a térre, kísérőm egy kies, mintegy hatsávos / sikátorba vezet. Konstatálom, hogy kocsma, nos kocsma az van. Ezt meg kell hagyni. / Valósággal a bőség zavara. Nyomás, be az elsőbe. Ez az! Ez nekem való: / a füstöt vágni lehet, sör, vodka, húgy és hagymás-hering illat. Vállal-könyökkel / nyomulok, mint egy tank (itt ez az illem: nyisto "izvinyítye", meg "pazsalujszta", / akkor jó esetben csak kiröhögnek, de az is lehet, hogy pofán vernek vagy / tökön rúgnak), és tömören csak annyit kell mondanom: Dvesztyi gramm, / és már előttem csurig egy vizespohár, sejted, hogy nem ásványvíz. / Jó nagyot húzok. Körülöttem mindenki picsa részeg, vagy énekel, vagy ordít. / Vállon veregetnek, ölelgetnek. "Vengrija haraso!" Újabb rund, még újabb rund. / Fizetnek, fizetek. / Keringőzök Moszkva-anyácskával. Belefúrom a fejemet a dekoltázsába, / letüdőzöm az édes "Krasznaja Moszkva" kölniszagot. / Minden szép. Boldog vagyok."
- Boldog, most már én is. "Menj, lőjetek sört!", mondta Gyuri. A fiúnak is! Fizet a Mama... - motyogja még a Táltos, és az utolsó pillanatban félrerántja fejét a holt-tengeri tekercsként alágördülő tizedik számla elől.
