egotrip

Cseresnyési László: Nyelv és neurózis

Minden másképpen van

Egotrip

Ez az írás nem vitacikk. Ahhoz ugyanis, hogy Szécsi Noémi nemrég megjelent ego­tripjével (lásd: O tempora, o mores!, Magyar Narancs, 2022. november 17.) értelmesen vitatkozzak, pontosan értenem kellene, hogy mi az ő álláspontja a trágársággal kapcsolatban. Nem mindig tudom azonban, hogy mi az, amit ironikusan mond, illetve mi az, amit az írásában szó szerint kell érteni.

Ez nem feltétlenül az ő hibája: a Kádár-korszakot és a rendszerváltás utáni két évtizedet a 21. század történészei összefoglaló néven „magyar iróniakornak” fogják nevezni, viszont az utóbbi mintegy másfél évtizedre ez a megnevezés nem alkalmazható. Mi ugyan­is már „a nemzeti abszurd korában” élünk, ezért képtelenek vagyunk racionális következtetések révén dekódolni, hogy mi az, amit a másik ember semmiképpen sem gondolhat komolyan, tehát nyilván ironizál. Ha persze jól ismerünk valakit, akkor néha jól meg tudjuk tippelni, hogy mit is gondolhat az illető. A barátaim például mindig egy mosollyal szokták nyugtázni, amikor a miniszterelnök úrra úgy utalok, hogy „az én kis Kormányzó uram, mert én csak így hívom őt…”. Viszont ezt a fordulatot a Karc rádió népszerű betelefonálós műsorában használta a Stefka Istvánnal folytatott diskurzusa során egy idősebb hölgy – teljes komolysággal. Én meg viccesnek tartottam, és legott eloroztam azt.

A bevezetőben említett cikkre térve, nyilván ironikus a „szabadelvű métely” abban a mondatban, amelyik a trágár beszéd terjedésére utal: „A 20. század 1970-es éveiben kezdődött ez, amikor a felvilágosodás korához fogható módon terjedt szét a szabadelvű métely.” Ezekről a dolgokról egyáltalán nem kézenfekvő, hogy minden magunkfajta liberális ugyanazt gondolja: ugyanis számunkra mindig minden másképpen van. Nem igaz, hogy az 1970-es években terjedt el a trágár beszéd. Olyasfajta érzékcsalódás ez, mintha azt állítanánk, hogy a homoszexualitás dekriminalizációja (1961), majd a rendszerváltás után a rendőrségi nyilvántartás eltörlése következtében növekedett volna meg a melegek száma Mária országában. A láthatóságról van itt szó. Nem igaz az sem, hogy a „káromkodás lényege az, hogy jelezzük: elvesztettük az uralmat az indulataink felett, a gátlásaink feloldódtak. Ettől olyan fenyegető, hiszen utat engedtünk az agresszivitásnak, lemondtunk a civilizált énünkről”.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Ilyen az, amikor Zelenszkij mutogat Orbánra

Az ukrán elnök nem a magyaroknak üzent, amikor Orbánt fenyegette, hanem a saját szavazóinak, akik választ kérnek arra, miért nem harcolta még ki a pénzügyi mentőcsomagot az Európai Uniótól. De a magyar miniszterelnököt amúgy is Putyin ügynökének tartják az ukránok – így nem bánják, ha csúnyán beszélnek róla.

Tiborcz Istvánhoz köthető üzleti kör szerzett meg egy elárverezett belvárosi állami palotát

A korábban állami intézményeknek helyet adó V. kerületi paloták nagyléptékű kiárusításának részeként talált gazdára a Szabadság térhez közeli patinás épület: ki­kiáltási áron, 6,5 milliárdért kerülhet egy Tiborcz Istvánhoz köthető üzleti körhöz. Előzőleg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egy kazah befektetőnek adott el egy értékes lipótvárosi palotát 5,6 milliárd forintos kikiáltási áron.

Nem elég német

Szigorúan véve nem életrajzi film ez az alkotás, minden fontosabb sorsfordulat benne van ugyan, de a rendező ambíciója nagyobb: újraértelmezné a Kafkáról kialakult, őt egyfajta komor vátesznek kijáró áhítattal megalkotott képet – az életművet nem átértékelve, hanem átélhető kontextusba helyezve.

Kinyíltak a hóvirágok

A gyerekek a fal felé fordították a lakásban azokat a fényképeket, amelyeken felnőttként láthatók. Vannak emlékeik abból az életükből, naggyá lett bútoraik, tárgyaik is folyton gondot okoznak nekik. Látták magukat a tükörben, megvan az élmény, ahogy elérhetetlenné válik a felső polc, de nehezükre esik az emlékezés.

Hunn, új legenda?

A tárlat fő kérdése nem az, hogy milyenek voltak ténylegesen a hunok. Inkább az 1500 éve folyamatosan létező, izgalmas, zavarba ejtő és örökké változó Attila-legenda kusza szövevénye bontakozik ki előttünk.

Irigységmonológ

A zenés darab egy, a „semmi közepén” lévő buszmegállóban születő belső monológ. Akár a Forrest Gumpban, csak itt az elfogadás békéje helyén az elégedetlenség indulata áll. Hősünk, úgy tűnik, egyszer már járt ennél a kissé misztikus elágazásnál. Életé­nek első fele az egyik irányba elindulva nem vezetett sehová, és most, amikor ismét itt ül a megállóban, már nem biztos, hogy indul járat az ellenkező vonalon.