Egotrip

Kibillennek a közhelyek, de mi ezért szeretjük őket. (Kőrösi Zoltán)

„Már mindent elmondtak. De még nem mindenki.” (Karl Valentin)

Ez az írás nem vitacikk. Ahhoz ugyanis, hogy Szécsi Noémi nemrég megjelent ego­tripjével (lásd: O tempora, o mores!, Magyar Narancs, 2022. november 17.) értelmesen vitatkozzak, pontosan értenem kellene, hogy mi az ő álláspontja a trágársággal kapcsolatban. Nem mindig tudom azonban, hogy mi az, amit ironikusan mond, illetve mi az, amit az írásában szó szerint kell érteni.

Aki egyedül él, az szingli. A szingli nyakában lógó, csillogó-villogó bizsu jelzője: csilivili. A szingli, akit nem izgat, ha beszólnak neki a hatásvadász nyakbavaló miatt, az csillol vagy csillel, azaz nyugizik.

Másfél éves lehettem, tokától bokáig bebugyolálva hevertem egy karfás szánkóban, amit a lassan pilinckázó hóesésben édesanyám húzott. Ahogy a hópelyhek a meleg bőrömhöz érve szétolvadtak az arcomon, ingerülten csattantam fel: „Anuka, megbas a hó!”

Talán még van, aki emlékszik a hírhedt „trágárság és irodalom” vitára, amely többek közt a Nagyvilág 1968/1. számában megjelent hozzászólások formájában folyt. Az „egészséges erotika” hívei küzdöttek meg akkor a némely írókban és műfordítókban testet öltő Gonosszal.

Drága Szókratészem! Hiányzol. Nem akarlak sürgetni, hogy gyere már „haza”, örülök, hogy – láthatóan – jól érzed magad a tengerentúl; s nagyon is értem, hogy ha már egyszer 2500 év után elhagytad az Óvilágot, alaposan körül akarsz nézni az Újvilágban is.

A minap szinte egyszerre ütközött a brit és a magyar gazdaságpolitika hajója a pénzügyi piacok jéghegyének.

A felkészült diák, ha a Nagy gazdasági válság 1929–1932 tételt húzza, az előzményekkel indít: a 33 milliárd dollárnyi háborús jóvátétellel és az európai országok nyomorúságával, beleértve a győztesekét is.

Megindulása (augusztus 13.) óta Pest leghosszabb villamosvonala, menetrend szerinti ideje 48 perc. Ideje, hogy K. Dezső is felszálljon rá.

Menekültzenekar

Az abortusz etikai dilemmájáról és a magzati szívhang meghallgatásának nőnevelő erejéről szóló cikkek megjelenése után szerencsére maradt még nekem is egy megíratlan téma: az, hogy vajon mi motiválhatta P. miniszter urat arra, hogy meghozza a szívhangrendeletet.

Higgyenek nekem, az ember egyes helyzetekben nem akar semmiféle szívhangot hallani, máskor meg semmi másra nem vágyik, mint az eleven szív dobbanására. Ami a kettő között elterül, azok az idő és az élet sajátos körülményei.