Határozott véleménye van a nemzetiség, faj (!), hajszín (?), kor, menstruáció, emlőméret, terhesség, lelki befolyások tejtermelésre gyakorolt hatásáról. Bőven tárgyalja ennek zavarait, valamint az emlő megbetegedéseit. Mindezt 1901-ben és több mint nyolcszáz oldal terjedelemben. A fenti megállapítások mellett azonban – a korban nem szokatlan módon – erkölcsi ítéleteket is megfogalmaz. Szülészorvosként és a szoptatás specialistájaként ugyanis a női test piacának egy sajátos szegmensére lát rá a múlt századforduló Magyarországán. Ez még a szoptatós dajkák időszaka.
Dr. Temesváry – ahogyan akkoriban a haladó orvosok – szoptatáspárti; de nem csupán a gyermekük saját emlőjükből való táplálását elutasító közép- és felső osztálybeli anyákról van meg a véleménye, hanem az anyagi előny érdekében semmitől vissza nem riadó dajkákról is. Vegyük a becsületes megesett lányt (már ha ez nem önellentmondás), aki, miután terhessége miatt mindenhonnan kipenderítették (családja elkergethette és a munkaadója is megszabadulhatott tőle), a szülésig elcsövezik valahogyan; majd felvételét kéri a Fehér Kereszt Országos Lelencház anyamenhelyére. Ennek a kötelékében működött dr. Temesváry is. Az akkori kórházi körülmények között (az úrinők még otthon szültek) életet ad újszülöttjének, majd két-három hétig maradhat itt. A rendkívüli keresletnek köszönhetően bizonyára gyorsan kiközvetítik szoptatós dajkának egy jó családhoz, de – hacsak nem várja biztos állás és lakhatás, ami szinte kizárt – búcsút kell vennie a saját gyermekétől.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
