Van olyan szerelem...
Ha a Mona Lisát ellopják, az semmit sem von le a festmény esztétikai értékéből. A múzeumigazgató felelőssége természetesen felvetendő, mert nem fogadható el automatikusan az a védekezés, hogy itt egy bűncselekmény történt, amelyet nem ő követett el. A bűncselekményeket nemcsak üldözni kell, hanem amennyire lehet, megelőzni is. Ha a festmény védelme az adott helyzetben elvárható szintű volt, akkor valóban nem felelős az igazgató. Ha viszont csak úgy fellógatták a falra, és éjszakára egy Tuto lakattal lezárták a helyiséget, akkor az igazgatót el kell küldeni.
Természetesen a 2005-ös érettségiről beszélek. Vállalom, hogy sokan erős túlzásnak fogják tartani, amit mondok. Én úgy látom, hogy ez történt: egy közönséges lopást választottunk nagy témának, miközben észre sem vesszük, hogy kis hazánkban született egy Mona Lisa.
Ez az érettségi radikálisan különbözött az eddigiektől, és nemcsak abban, hogy ezúttal két szinten is kérdezték ugyanazt az anyagot. Hanem abban, amiket kérdeztek. A történelem-érettségin például kitűnő eredményt érhetett el az is, aki egyetlenegy konkrét évszámot sem tudott fejből. Az értékelési szempontok önmagukért beszélnek: a legtöbb pontot "az eseményeket alakító tényezők feltárása" hozta a konyhára, ezután következett "a források használata" (a használandó forrásokat a feladatlap mindig tartalmazta). A harmadik legtöbb ponttal díjazott szempont a "feladatmegértés" volt, ezt követte a "megszerkesztettség, nyelvhelyesség", majd a "tájékozódás térben és időben". Végül még valamennyire a "szaknyelv használata" is számított - de olyan értékelési szempont nem volt, hogy "tárgyi tudás", azaz nevek, évszámok, földrajzi helyek pontos ismerete.
Az emelt szintű matematika-tételsor 2/c feladata ez volt: Tagadja az alábbi mondatot: "Nincs olyan szerelem, aki el nem múlik." Kérdés persze, hogy ezt matekból kell-e inkább megtanítani, vagy magyarból. József Attilától tudjuk: "A líra: logika, / de nem tudomány." Úgyhogy hajlok arra, hogy ez a kérdés a megfelelő tantárgy keretei között szerepelt, mert először is azt kell megtanulni, hogy egy ilyen feladatra egyértelmű válasz adható és adandó. Ez pedig a matek terepe, nem az irodalomé és nem is a nyelvtané.
Kíváncsiságból kipróbáltam, hogy az első- és másodéves pszichológushallgatók közül mennyien tudják helyesen megoldani ezt a feladatot. Szűk 40 százalékuk adott helyes választ. A megoldókulcs szerint a helyes válasz ez: "Van olyan szerelem, amelyik (aki) el nem múlik." De persze elfogadtam azt a választ is, hogy: "Nem minden szerelem múlik el." Ketten válaszoltak így, egyikük még le is vezette: az eredeti mondat azt jelenti, hogy minden szerelem elmúlik, és annak ez a tagadása. Remélem, a matektanárok is elfogadták ezt a választ, noha a megoldókulcsban nem szerepel.
Hiába, ez az érettségi sem volt tökéletes. Szívesen kritizálnám még tovább is, ha ezzel nem automatikusan azokat erősíteném, akik a botrányt politikai célokra akarják áthangszerelni. Amíg a tétellopás a főtéma, nem tisztességes érdemben kritizálni a 2005-ös érettségit. Szerencsére messzemenően megérdemli a dicséretet akkor is, ha nem volt hibátlan.
Egy iskola sok mindent adhat: tudást, műveltséget, kultúrát, még szakismereteket is, bár azok gyorsan elavulnak. Egyetlenegy dolgot nem adhat az iskola: észt. Azt még az egyetem sem ad. Viszont nem mindegy, hogy kinek-kinek a meglévő több vagy kevesebb eszét mire trenírozzák. Akiét arra, hogy egy ilyesfajta érettségit le tudjon tenni, az sokkal jobb eséllyel fogja megérteni és megoldani az életben felmerülő problémákat, mint akiét arra, hogy "József Attila 1905. április 11-én született a ferencvárosi Gát utcában, anyja mosónő volt..."
A magyartételek közel harmada József Attilával volt kapcsolatos; ez egy centenáriumon érthető. De az is hibátlan dolgozatot írhatott, aki a fenti adatokból egyet sem tud pontosan. Elemezhetett szép verseket, találhatott érdekes összefüggéseket, értelmezhetett egy remek Kundera-szöveget a humor lényegéről, majd írhatott körlevelet egy irodalmi honlap leendő szerzőihez. A körlevél értelemszerűen kör-e-mail is lehetett, és a megoldókulcsban ezt olvashattuk: "Fogadjuk el az írott-beszélt nyelv fordulatait (ímél, emotikumok)." Tavaly még szentségtörésszámba ment volna ilyesmi az érettségin. De ezeket is lehet kulturáltan, iskolázott módon alkalmazni mondanivalónk árnyalására , és lehet bután, a mondanivaló helyettesítésére. Az idei érettségin az előbbit fel-, az utóbbit leértékelték.
Egyébként örömmel fogadtam el egy hallgatólány enyhén provokatív válaszát, aki így tagadta azt a mondatot, hogy "Nincs az a szerelem, aki el nem múlik": "Van olyan ember, akihez feleségül mennék." Ez a megoldás matematikailag talán nem egészen egzakt, de a matekoktatás mégis elérte a célját: a lány pontosan érti a mondat logikáját és a tagadás fogalmát. A szomorúságomat az évfolyam maradék bő 60 százaléka okozta, akik ilyeneket írtak: "Van olyan szerelem, amelyik elmúlik", sőt "Van olyan gyűlölet, amelyik elmúlik." Õk is legalább 120-as IQ-val rendelkező, az átlagnál sokkal értelmesebb emberek, akik teljesíteni tudták a pszichológia szak nehéz felvételi követelményeit. De az egyetem elvégzése már távolról sem problémátlan számukra, mert akarva-akaratlanul természetesnek veszünk bizonyos szintű szövegértési és logikai készséget.
Az átállás az újfajta érettségi követelményekre minden bizonnyal a továbbiakban sem lesz zökkenőmentes. A következő néhány évfolyamból sokan rosszul fognak járni, mert évekig nem a most hirtelen megváltozott rendszerre készítették fel őket. De ez után az átmeneti időszak után jó eséllyel felzárkózhatunk az információs társadalmak nyertesei közé.
Hogy Magyar Bálintnak le kell-e mondania, azt majd kideríti a rendőrségi vizsgálat. De ha valóban történtek súlyos mulasztások a bűncselekmény megelőzésében, és ezért miniszterként vállalnia kell a felelősséget, akkor is az ő nevéhez fűződik, hogy a magyar érettségi rendszer átrepült a tizenkilencedik századból a huszonegyedikbe.
