Egotrip

Nehéz munka egybelátni Göncz Árpádot, a műfordítót, az írót és a köztársasági elnököt. Eddig meg sem próbáltam.

Az alábbi esszében csupán a nyelvi udvariasságról lesz szó, mivel a kézcsók, a meghajlás és a kabát felsegítésének izgalmas témájáról nincs mondandóm, hacsak nem az, hogy a viselkedés és a nyelv udvariassága aligha függetlenek egymástól.

Európa válsága Schengen megkérdőjelezésével elérkezett egy olyan ponthoz, ahol már nem vehető komolyan semmilyen pozitív forgatókönyv. A helyzet elfajulását tulajdonképpen nem maga a menekültáradat okozta, hanem a nyomában előállott bizalmi krízis.

– Segíthetek? – pillant rám az eladó, amikor a boltba belépve körülnézek, vajon merre találom, amiért bejöttem, hogy megvásároljam.

Az idei karácsonyfa alá sem kerül az ország felminősítését tanúsító bizonyítvány. Holott már tavaly is erről álmodozott a kormány, az idén pedig biztosra vette, hogy kitörhetünk a befektetésre nem ajánlott, „bóvli” skatulyából.

(A genetikai csoportképzés dilemmáiról)

A balzsamos novemberi őszben semmi franciás könnyedség nincs lépteimben, melyekkel kis rőzse-dalokat dúdolva magam elé nem a Gare du Nord, hanem törzskocsmám felé baktatok, hogy végre elkezdjem szellemtörténeti jelentőségűnek célzott előadás-sorozatomat a Magyar Mámor történetéről.

…de nem henyél” – tartja a régi kiadói-szerkesztőségi mondás. Fordítóként szerencsém volt az indulással: próbamunkám alapján Lator László megbízott Le Clézio A háború című regényének fordításával, a szerkesztőm pedig Pór Judit lett, és ő végtelen türelemmel, kedvességgel, humorral javította a hibáimat, tanított a mesterségre.

Mindenszentek. Minden meccsre, hazaira, kimegy K. Dezső. Előtte kortyok a pálinkából, meg ne fázzon. Késésben van – költőtársával találkozik az Éva Sörözőben (miért Éva minden női nevű söröző?). De lehet, hogy Bözsi presszó, mostanában nem emlékszik.

A női és a férfinyelv különbségéről szóló el­ső jó összefoglalás talán Otto Jespersen könyvében található (Language. Its Nature, Development and Origin, 1922).