Várhegyi Éva: Ekotrip

Az adócsökkentés kormánya?
szerző
Várhegyi Éva
publikálva
2015/25. (06. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

„A polgári kormány az adócsökkentés kormánya volt az elmúlt években, és azt szeretnénk, ha az maradna a jövőben is” – mondta Rogán Antal a 2016-os büdzsé beterjesztésekor.

Szerinte az elmúlt évek a családokat terhelő adók csökkentéséről szóltak, annak a filozófiának a jegyében, hogy Magyarországon mindenkinek megérje dolgozni. Való igaz, az egykulcsos szja-nak köszönhetően az átlagos keresetű dolgozó terhe (szja + munkavállalói szociális hozzájárulás) a bruttó bére 37,8 százalékáról 34,5 százalékára süllyedt 2009 és 2014 között, és a gyermekkedvezményt figyelembe véve még nagyobb volt a csökkenés.

Az átlag azonban itt nemcsak eltérő mértékű, de eltérő tendenciájú folyamatok eredőjeként áll elő. Nem újdonság, hogy a 2010-ben bevezetett egykulcsos szja a magas keresetűeket kedvezményezi és az alacsony bérűeket bünteti. Az átlagos bérű egyedülállók terhe az elmúlt öt évben valóban 3,3 százalékkal mérséklődött, de ez úgy jön ki, hogy míg az átlag másfélszeresével honoráltak adója 10 százalékkal csökkent, addig az átlagnak csupán a kétharmadát keresőké 5,7 százalékkal emelkedett. A gyermekek után járó jóváírás valamit kompenzál ugyan az alacsony keresetű családok megemelkedett adójából, ám a szociális juttatások nagy részének adókedvezménnyé alakításával éppen a legjobban rászorulókat, a munkabérrel nem rendelkezőket zárták ki a támogatásokból, így ők eleve meg sem jelenhetnek a bérterheket tükröző statisztikákban.

Az OECD-nek a fejlett országok bérterheit bemutató statisztikája a magyar kormány legfőbb sikereként tálalt adórendszerének további anomáliáira is felhívja a figyelmet (lásd: Taxing Wages 2015. és stats.oecd.org.) A nemzetközi összevetésből kiderül ugyanis, hogy korántsem olyan szép a helyzet Magyarországon, mint ahogyan a kormány tálalja. Hiába csökkentik jövőre az egykulcsos szja-t, az átlagos bérű munkavállaló jövedelemadója így is magasabb lesz, mint a legtöbb európai országban. A 15 százalékos szja ugyanis csak a magas jövedelműek körében számít alacsonynak, az átlagos keresetűeknél már egyáltalán nem az, nem beszélve az átlag alatti bérrel rendelkezők legnépesebb táboráról. Az átlagos bérű cseh, szlovák, szlovén vagy lengyel munkavállaló jövedelemadója nemcsak a mai 16, de a jövő évi 15 százaléknál is jóval alacsonyabb, sőt még az átlagos keresetű brit és francia polgár is kevesebbet fizet a magyarnál. Ráadásul a magyar munkavállalók béréből levont szociális hozzájárulás 18,5 százalékos mértéke a harmadik legmagasabb az EU-országok körében, ennél csak a szlovéneké és németeké nagyobb. Az ezzel együtt számításba vett munkavállalói adóteher csupán Németországban, Dániában és Ausztriában magasabb, mint nálunk.

A jövedelemadóban érvényesíthető gyermekkedvezmény kétségkívül szépít valamit a képen, bár a szegénység problémáján aligha segít. Pedig kormányunk arra is büszke, hogy a jövedelmi egyenlőtlenségek Magyarországon kisebbek az OECD-átlagnál, mivel a leggazdagabb 10 százalék jövedelme csak 7,2-szerese a legszegényebb tizedének, szemben a fejlett országok a 9,6-szeres átlagos mutatójával. Ám az is tény, hogy az EU-tagországok döntő többségében a mienknél alacsonyabb a jövedelmi egyenlőtlenség; meglepő módon még a szintén egykulcsos adórendszert alkalmazó Szlovákiában is csupán 5,7-szeres a különbség.

Valójában a relatív szegénység látszólag kedvező mutatójára sem lehetne büszke a kormány. Bár való igaz, hogy nálunk kevesebben (10,1 százalék) élnek a medián jövedelem felénél alacsonyabb szinten, mint a fejlett országokat tömörítő OECD átlagában (11,2 százalék), de például az egykoron éhséglázadásokat elő­idéző, durva szociálpolitikájáról elhíresült Szlovákiában csupán a lakosság 8,5 százaléka él relatív szegénységben. A trendekre is fényt derítő idősoros adatbázis arra is rávilágít, hogy az „adócsökkentés kormánya” jócskán megnövelte a szegények arányát Magyarországon. A mai 10 százalékkal szemben 2009-ben még a lakosságnak csak 6,8 százaléka élt a szegénységi küszöb alatt, és a leggazdagabb tized jövedelme is még csak hatszorosa volt a legszegényebb tizedének. Ezért nem meglepő, hogy az egyenlőtlenség átfogó mérőszáma, a Gini-mutató is 6-ról 7,2-re nőtt nálunk az elmúlt öt évben.

Akkor sem jövünk ki jól a nemzetközi összehasonlításból, ha a bérekre rakódó összes terhet, tehát a munkavállaló és a munkáltató által együttesen befizetett adókat (az ún. adóéket) hasonlítjuk össze. Pedig nagymértékben ettől függ, hogy a munkavállalónak mennyire „éri meg” dolgozni (ha egyáltalán választhat), vagy­is, hogy érvényesül-e a kormány fent idézett ­filozófiája. Az adóék egyúttal a versenyképességet is befolyásolja, hiszen a munkáltatóknak sem mindegy, hogy egységnyi nettó bérhez mekkora adóteher párosul. Nos, Magyarországon az átlagos bérű dolgozó adóéke 49 százalék, amivel a kétes értékű negyedik helyezést éri el a fejlett országok mezőnyében: a bérekre rakódó összteher csak Belgiumban, Ausztriában és Németországban magasabb ennél. A gyermekkedvezményt is élvező, átlagos bérű egy­keresős magyar házaspárok 34,6 százalék adóéke az EU-ban már közepesnek számít (kilenc országban magasabb csak ennél), bár az OECD-országok körében még ez is a felső harmadban van. A nagyobb baj az, hogy mihelyt az átlagbérű polgár házastársa is dolgozik, méghozzá (életszerűen) nála alacsonyabb bérrel, akkor gyerekek ide, gyerekek oda, az adóék 36–40 százalékra nő, ami az ilyen típusú családoknál mindenféle nemzetközi összevetésben magas.

A magát az adócsökkentés élharcosának beállító kormány valójában csak átrendezte az adórendszert, ám nem azért, miként állítja, hogy minél több embernek megérje dolgozni és minél több cégnek megérje foglalkoztatni a magyar munkavállalókat, hanem azért, hogy a saját szavazóbázisának tekintett felső középosztályt a többiek rovására jutalmazza. Az „adócsökkentés kormánya” vagy három tucat új adónemet vezetett be a Tenytar.blog.hu kimutatása szerint. Kreatív módon kiépítette a főként a szolgáltató szektorok multijait sújtó, a baráti-nemzeti cégeknek piacot teremtő ága­zati különadók rendszerét, amelynek 500 milliárd forintot meghaladó éves bevétele teremtett forrást a magas jövedelmű polgárok és a „nemzeti” vállalkozások adójának csökkentéséhez.

Ebből mondanak le jövőre 60 milliárd forintról, hogy eleget tegyenek a bankadó mérséklésére tett kormányfői ígéretnek, és hitelezésre ösztökéljék a bankokat. A gazdasági növekedéstől várt 3-400 milliárdos költségvetési többletből pedig tovább csökkentik az szja – magas jövedelműek számára ma is kirívóan alacsony – kulcsát. Hiszen már belengették az egy számjegyű szja-t, amivel az áfa mellett újabb világbajnoki címre aspirálhatunk. Tág még a tér az extrém adók versenyében!

szerző
Várhegyi Éva
publikálva
2015/25. (06. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk