Élet + Mód

"Bácsi, ne hívjál többet!" – Gyerekek a kifutón

A gyerek szépsége nem mérhető, a gyerek helye nem a kifutón, hanem a játszótéren van - hangoztatják a gyermek-szépségipar ellenzői. A támogatók szerint azonban, ha a piac igényt tart az apró modellekre, miért épp a szülők álljanak útjába szép és tehetséges gyermekük karrierjének?
  • Matkovich Ilona
  • 2014. január 12.

Kutyapóz a Nyugatiban – Kolduló jóga

A Nyugati aluljáró falánál, kartonokon ül egy világoszöld kabátos lány, egyik kezében telefon, másikban póráz, a végén egy Boci névre hallgató vizsla riadtan nézi a hömpölygő embertömeget – kedden, délután ötkor, csúcsforgalomban. Jógaóra lett belőle.

"Színes, bohém városrész"

A leggyakrabban a bébiszitter vagy a színes műanyag labdatengeres játszóház várja a gyereket, miközben anyu és apu művelődik. De ezúttal a kisebbek is velük egyenrangú programon vehetnek részt: amíg a felnőttek Beleznay Éva volt budapesti főépítésszel indulnak sorra venni a hatodik és a hetedik kerület elszabott és remekbe szabott jelenségeit, addig a gyerekeket Szolga Zsófia, A pesti zsidónegyed gyerekeknek című könyv (lásd: Ifjú marslakóknak, Magyar Narancs, 2013. szeptember 5.) szerzője kalauzolja végig a csalóka nevű területen.
  • Kovács Bálint
  • 2014. január 5.

Csicseri helyett csicsóka

Kevés tejszínnel, krémlevesként (pirított török mogyoróval és gombával a tetején). Magyarosan, rakottan, mint a burgonya (tojással, kolbásszal, tejföllel). Nyersen, lereszelve, mézes-mustáros vinaigrette-tel, almával és pirított dióval. Tócsniként, chipsként, rizottónak. A csicsóka külföldön az egyik legelegánsabb, legmenőbb téli szezonális zöldségnek számít.

Budapest mínusz – Térey plusz

Karácsonyi számunkban jelent meg Térey János Budapest mínusz című írása a főváros "legjobb elpusztult épületeiről". Az alábbiakban a cikkből kimaradt epizódokat közöljük.
  • Térey János
  • 2014. január 1.

Pilátus a kráterben - Új irányzatok a kéregetésben

Az itt következő történet példaértékű több szempontból is, de főként arra bizonyíték, hogy az egyébként óvatos, megfontolt íróembert is könnyen és simán átverhetik, ha a lejmolás összege meghaladja azt a lélektani határt, amelynél a gyanú egyáltalán felébredhet.
  • Ifj. Pásztor Ottó
  • 2013. december 31.

Beugrani egy kenyérért – Déryné pékség, Pékszaki

Ha éppen nem lehet vagy nem is akar beülni sehová, viszont otthon már szívesen eltöltene kettesben egy kis időt néhány pékáru társaságában, akkor a legjobb hazafelé pár perc alatt felkapni a szajrét. Minden bizonnyal megtaláltuk a helyet, ahol a leggyorsabban a legjobb kenyérhez tud hozzájutni Budapesten.
  • Tófalvy Tamás
  • 2013. december 30.

Édesburgonya

Hálaadás napi pulykát kevesen sütnek (egyrészt, mert nincs hagyománya, másrészt, mert alig akad megfelelő pulyka a henteseknél), az amerikai ünnep lakomájához általában készített köreteket azonban érdemes figyelni, számos nagyszerű akad közöttük. Sült édesburgonya-püré, baconös kelbimbó, áfonyaszósz, pompás saláták.