Filmszemle 2009 - "Mit harcolsz ki magadnak" - Divinyi Réka forgatókönyvíró

Film

Olyan közönségsikerek fűződnek a nevéhez, mint a Csak szex és más semmi, a Valami Amerika 2 vagy a Kaméleon. Utóbbi kettő a héten induló Filmszemle versenyprogramjában is szerepel.

Magyar Narancs: Az egyetemet színházi dramaturgként végezted.

Divinyi Réka: Sőt, eredetileg színésznek készültem, először a Nemzeti Színház színiakadémiájára jártam. Két évig tanultam itt, de aztán rájöttem, hogy a színészet nem nekem való, egy bizonyos szinten biztos tudnám csinálni, de úgy sosem, ahogy a kedvenceim. Fájdalmas döntés volt, de közben mindig is nagyon érdekelt az írás, gimnazistakoromban jártam is egy drámaírói tanfolyamra, ahol a görög drámától a francia bohózatig mindenféléket írtam. Ezek persze csak stílusgyakorlatok voltak, és akkor még az volt a legfőbb szempont, hogy én majd mint leendő színésznő, mit fogok eljátszani.

MN: Írsz még magadnak szerepet?

DR: Ez a vágy teljesen elmúlt belőlem. Az viszont segít, hogy tudom, egy színész hogyan fog értelmezni és elmondani egy szöveget. Nagyon sokáig felolvastam magamnak mindent, de ma már írás közben is érzem, hogy ez vagy az a mondat hogyan fog hangzani a színész szájából. Ez nagyon jó szűrő, hiszen kezdőként az ember nem tudja megítélni, hogy ami a papíron működik, az a valóságban is mondható-e. Mindenképpen rutint kell szerezni ahhoz, hogy tudd, milyen szövegek adhatók a színészek szájába. Borzasztó szövegeket írtam én is, de ebből a szempontból kifejezetten jó iskola volt, hogy még dramaturg szakosként sokat dolgoztam a Barátok köztben. Nagyon jó tapasztalat volt, hogy minden hónapban legalább egy epizódnak én írtam a szövegét, és hallottam, hogy uramisten, de szörnyűek is ezek a mondatok!

MN: Hogy tolerálták ezeket a mondatokat?

DR: Nem tagadom, az elején fel is hívtak azzal, hogy rezeg a léc, ha így megy tovább, ki fognak rúgni. Mivel én színházi képzést kaptam, és sokat dolgoztam is színházban, ennek megfelelően nagyon színpadiasan írtam. Na, az aztán végképp nem működött a tévénél! A film nagyon szófukar műfaj, sok mindent ledob magáról, ehhez képest a színház kifejezetten szószátyár, akár a barokkos körmondatokat is elbírja. Ha filmen kérsz egy cigarettát, ahhoz elég egy kérdő tekintettel kísért "cigi?" vagy csak egy gesztus, míg színpadon simán elmegy, hogy "ha adna nekem egy cigarettát, azért örökre hálás lennék".

MN: Van valami, ami a Barátok köztben a te egyszemélyes érdemed?

DR: Azt hiszem, a Berényit, mármint a nevet, én találtam ki. Ötletelés közben a telefonkönyvemben találtam rá, és megtartották. De erre nem esküszöm meg, régen volt.

MN: Az egyik régi, de még ma is érvényes kritika a magyar filmekkel szemben, hogy legtöbbször milyen életszerűtlenek a szereplők szövegei.

DR: Valóban sokan küzdenek ezzel, de én azt gondolom, hogy ez egy tanulható szakma, akár autodidakta módon is, nekem sem tanították, legalábbis nem intézményesített keretek közt.

MN: Mik azok a jellegzetes hibák, amiket egy kezdő forgatókönyvírónak szinte kötelező elkövetnie?

DR: Amit nagyon sokszor látok, az az internetről levett viccek beemelése. Én is csináltam, nem tagadom, amikor az ember megakad, és nem tud vicces lenni, nagy a kísértés, hogy felmenjen valamelyik website-ra muníciót gyűjteni. Egy csomó trükkös megoldást lehet alkalmazni, hogy egy adott helyzetben a hős elmondhassa a viccet, de ez szinte sohasem működik, izzadságszagú marad. Sokszor van olyan, hogy az ember kitalál egy szuper jó helyzetet, de az istennek sem tudja normális módon eljuttatni abba a szereplőjét. A legfőbb tanulság az, hogy szívfájdalom nélkül ki kell tudni dobni a legjobb ötletünket is, ha az ott és akkor nem működik jól.

MN: A Kaméleonnál sok mindentől kellett megszabadulni?

DR: Persze, sok ilyen volt. A kimaradt jelenetekből szerintem egy komplett másik film, a Kaméleon B verziója is kijönne.

MN: Mit írsz a legnehezebben?

DR: Főhőst. A legtöbb gond mindig a főhősökkel van. A Kaméleonban Farkas Gábor figurája nagyon nehéz karakter, ráadásul nem is nagyon tud megmutatkozni a saját énjében, mert mindig valaki mást kell játszania. Tibit, a társát is nehéz volt megírni, mert ő egy olyan közegből jön, amit nem ismerek. Egyszerűbb, iskolázatlanabb figura, aki egy nevelőintézetből jött.

MN: Hogyan írsz "egyszerűbb", "iskolázatlanabb" szöveget?

DR: Sok minden múlik az apróságokon, ilyenkor minden kis ötletért nagyon hálás vagyok. A castingon például valaki bedobta, hogy a suna egy olyan szleng, ami illene Tibi szóhasználatához. Soha még csak nem is hallottam ezt a szót, de rögtön lecsaptam rá, éreztem, hogy tökéletes lesz. Néha, ha megakadok, szoktam például a Mónika-show-t nézni, abban is nagyon jó szavakat lehet találni, néha ki is jegyzetelem.

MN: Magyar hagyomány, hogy a rendező ír, az eredményt pedig jó esetben megmutatja egy dramaturgnak. Valamiért a hazai rendezők nem szívesen engedik ki a forgatókönyvírást a kezükből.

DR: Õszintén szólva nem is értem, miért ragaszkodnak hozzá. Fáradságos egy meló, láttam Krisztán (Goda Krisztina - a Kaméleon rendezője) és Gáboron (Herendi Gábor - a Valami Amerika 2. rendezője) is, hogy annyira boldogok, hogy végre nem nekik kell forgatókönyvet írni. Igazából utálják; ha eddig írtak, akkor csak azért, mert senki nem csinálta meg helyettük. Ami viszont sokkal fontosabb ennél, az a kontroll: nekem is nagy szükségem van a rendező kontrolljára, hogy megmondja, ha valami hiteltelen, unalmas vagy túlbeszélt, és ugyanilyen szüksége van a rendezőnek is a visszajelzésre. Ha a két személy valójában egy, és nincs fölötte valaki, aki erős kritikát tudna megfogalmazni, akkor elvész egy nagyon fontos szűrő.

MN: A színművészetin is az önmegvalósítást sulykolják?

DR: Én úgy tudom, bár nem a filmes szakon végeztem, hogy ott az "írd meg a saját történetedet, és forgasd le" szemlélet uralkodik. Nálunk a színház szakon megpróbálták összeterelni a rendezőket és a dramaturgokat, és jó volt már ott megtanulni, hogy mindenkinek megvan a maga feladata. Szerintem nagyon fontos minden filmben, hogy legyen valaki, akinek csak a forgatókönyv fontos. Nekem mindig az a feladatom a forgatás során, hogy a forgatókönyv érdekeit képviseljem tűzön-vízen át. Annyi más szempont működik a filmkészítés során, hogy igenis meg kell küzdeni a rendezővel vagy a producerrel, aki például anyagi okok miatt rövidebb játékidőt akar, így ki kell hagyni néhány jelenetet. Én viszont szeretném azt gondolni, hogy a forgatókönyveim ilyen értelemben nem lötyögnek, tehát nagyjából nincs olyan jelenet, ami nem gördíti tovább a cselekményt. Úgyhogy küzdünk egymással, aztán keresünk valami kompromisszumot.

MN: Sok esetben nehéz meghúzni a határt, hogy mi az, ami még alkalmazott, dramaturgiai munka, és hol kezdődik az önálló alkotói tevékenységnek számító forgatókönyvírás. Noha sokszor járna, a forgatókönyv-írói státuszt sem mindig lehet kiharcolni.

DR: Ilyen sokszor van. Minden azon múlik, hogy mit harcolsz ki magadnak. Abban a pillanatban, hogy megállapodsz egy filmről, pláne, ha már van egy verziója a forgatókönyvnek, nagyon nehéz megmondani, hogy valójában mekkora lesz a te szereped. Ezzel a tisztázatlan helyzettel sokszor küzdök én is. A Szabadság, szerelemnél például egy sokkal kisebb szerepre szerződtem. Azt mondták, hogy a dialógokat kell egy kicsit rendbe tenni, ehhez képest egy kőkemény négy hónapos meló volt. A dramaturgiai munkából forgatókönyv-írói lett, de meg is kaptam érte a kreditet, ebből nem volt probléma. Tény azonban, hogy a forgatókönyvírónak nagyon nehezen meghatározható a szerepköre. Írsz például egy szinopszist vagy egy első vázlatot, ami nem tetszik a producernek, vagy valamiért megrendül a bizalom, és egy másik írót kérnek fel a további munkára - ilyenkor kérdés például, hogy te mennyiben vagy részese az alkotásnak vagy hogy mennyit fizetnek érte. Az embernek bizony végig kell mennie néhány szerződésen, hogy annyira kiművelje magát, hogy minden lehetséges helyzetben képviselni tudja az érdekeit. Erre például nagyon jó az MFE (a 2007-ben alakult Magyar Forgatókönyvírók Egyesülete - a szerk.), ahol el tudjuk mondani egymásnak, hogy kit hogyan húztak csőbe.

MN: Ötletet loptak már tőled?

DR: A jó ötleteket mindenki a sajátjának érzi, és hajlamos úgy gondolni, hogy csakis tőle származhatnak. De hallottam már olyanról is, hogy egy gimnáziumban egy médiatanárnő azt tanítja, hogy a Kaméleon egy az egyben lopás. Nagyon szeretném elolvasni azt a könyvet, bár a kezembe került volna, miközben a Kaméleonon dolgoztam!

Figyelmébe ajánljuk