Film

Két világ között

60 éves A hosszútávfutó magányossága

Film

Társadalmunk egyre szélesedő látókörében a sport azon kevés témák egyike, amely nem igazodik méretarányosan a táguló világképhez, sem fényéből, sem fontosságából nem hajlandó veszíteni.

Olyannyira, hogy a sportfilm – legalábbis az a verziója, amelyik a társadalmi szakadékok fölötti távolugrást dolgozza fel – korunk „újonnan felfedezett” (bár teljesen soha nem elfeledett) műfaja. Az aszfalt királyai, A védő, Richard király, Nevem Zlatan stb. mind arról árulkodnak, hogy újra nagyüzemileg van kereslet az olyan kisemberből hőssé faragott figurák történeteire, mint amilyen A hosszútávfutó magányosságában is megjelenik. De ennyi idő után miért vágyjuk még mindig úgy ezeket a históriákat, amelyek legnagyobb hibáját – ahogy Maradona isteni kez(ezés)ét – még a kritikák sem tudják jó szívvel felróni? Mégpedig azt a hibát, hogy többségük egy kaptafára készült. Talán azért a jótékony félrenézés, mert ez a történetmesélés egyik utolsó verziója, amely disztópia nélkül képes egyenlőségről beszélni. És ahogy a szörnyektől rettegő gyermekeinknek elalvás előtt bizarr lényeket leküzdő hősökről mesélünk, úgy a sportfilmek egy olyan társadalom rettegéseire nyújtanak pillanatnyi gyógyírt, amely rémisztően híján van az egyenlőségnek.

A Smith família a háború utáni Anglia nyomorgó, munkásosztálybéli családjainak egyike vagy bármelyike. Az apa haldoklik, az anya nem túl nagy bánatára, halálával pedig jókora terhet ró fiára, aki hirtelen felnőni kényszerül. A korszellem és a belső lázadás azonban új medreit marja ki az életnek, így Colin a gyári munkától viszolyogva inkább lopásból tartja fent pünkösdi királyságát. És tény, hogy a visszatekintésekben fel­elevenedő, tengerparton töltött gondtalan napok, barátokkal és egy burjánzó szerelemmel, megérni láttatják majd’ az összes szenvedést, ami azután jön. Ugyanis a váratlanul hosszúra engedett póráz hirtelen nagyot ránt a nyakán, amikor a lopás miatt javítóintézetbe kerül. Odabent az ígéretes hosszútávfutó fiú és a rég elmaradt dicsőségre éhes iskolaigazgató szokatlan szövetséget köt: mindkettőjüket kiemelheti megvetett helyzetéből, ha a fiú győzni tud a közelgő versenyen. A tinédzser előtt tehát kikövezett a jobb élet felé vezető út, de attól még, hogy tud futni, nem biztos, hogy járni is akar rajta.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.