Amikor 2008-ban bemutatták a Kis Vuk című egész estés produkciót, mindenki sejtette az alkotók szándékát. Ám a bemutatót követően kiderült, hogy a Gát György producer nevével fémjelzett film ennél is rosszabb: kizárólag a pofátlan haszonszerzés jegyében született, amit azonban nem csak a kritikusok, de a nézők is a magyar animáció legnagyobb szégyenének tartanak.
Néhány évvel ezelőtt az ilyesfajta „szerezzük vissza exeinket, s közben jöjjünk rá, hogy mi is összeillünk” típusú romkomok a biztos bevétel tudatában, A listás szereposztással még havi rendszerességgel érkeztek a mozikba.
Amikor Sztupa és Troché járták a végtelent, könnyen ment volna minden, ha nem kell áthaladni azon a rohadt metszésponton.
Még mielőtt bárki megijedne, a Tinder sértetlenül került ki a drámai történetből, még akkor is, ha be kell látnunk, hogy a hétpróbás csaló, Shimon Hayut tevékenykedése nem vet túl jó fényt a platformra.
A fizika és a film közös törvényei szerint utólag minden feketébe mártott film megszépül, a másodvonal noirjait is falja a ráérős utókor, Edmund Goulding 1947-es Nightmare Alley-jének is kellett egy fél évszázad, hogy a korabeli kritikusok ejnye-bejnyéire rácáfolva felküzdje magát az „elfeledett gyöngyszemek” mindent megszépítő polcára.
A felnőtté váláshoz lelket próbáló, rázós út vezet – ugyanez igaz az életközepi karrierváltásra is. Az Iskola a pult mentén látszólag az előbbiről szól, ám minden jel arra mutat, hogy a Long Islanden cseperedő, írói álmokat dédelgető kisfiú története csak az apropót szolgáltatja utóbbihoz.
Kaurismäki-filmekben szoktak rideg kocsmák színpadán ilyen reménytelenséget sugárzón énekelni, mint itt.
Jómódú fehér nő bámul ki az eső áztatta ablakon.
A „kiderülős” filmek arra a félelemre alapozva ragadják meg a nézőt, hogy minden másképpen van.
