Ki gondolná, hogy az olasz konyha egyik legnépszerűbb és legjellegzetesebb zöldsége, a padlizsán sokáig kifejezetten lesajnált hozzávaló volt, amit a szegények és a zsidók konyhájához kötöttek.
A ma már kedvelt zöldséget Észak-Afrikából a mórok vitték Szicíliába, ahol a helyi zsidó konyha évszázadokon keresztül használta. Itália északi részein azonban csak a 16–17. században kezdett elterjedni az után, hogy a szicíliai zsidókat elűzték az 1492-es spanyol inkvizíció alatt, és ők vitték magukkal. Mint Silvia Nacamulli Jewish Flavours of Italy című művében olvasható, mivel az akkortájt lenézett zsidó konyha egyik gyakori alapanyaga volt, egészen a 18. századig megvetették a padlizsánt. Ma már sokan azt sem tudják, hogy a caponata, a mazsolás-kapribogyós, édes-savanyú padlizsánragu eredetileg szicíliai zsidó étel. Többnyire antipastóként adják, de egyik nagy előnye, hogy számtalan módon lehet bevetni: csak úgy, előételként, bruschettán, esetleg tésztával keverve, vagy éppen hússal, reszelt sajttal besütve. Néha mandulát vagy fenyőmagot is tesznek bele (az eredeti változatban szokás volt). A padlizsánnal az alábbi receptben némi szentségtörés történik, ugyanis nem olajban sütjük, hanem vízben pároljuk, így gyorsabban elkészül, és megspóroljuk az olajban sütést. Az állaga így is tökéletes, puha lesz. Akár a zsidó újévi, ünnepi menü része is lehet. Sáná tova!
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
