A hagyományos rakott krumpli úgy tökéletes, ahogy van, ehhez semmi kétség nem fér, az alábbi eltérő változat nem is szándékozik konkurálni vele. Mint ahogy valószínűleg a többség azzal is egyetért, hogy a burgonya az egyik legjobb élelmiszer, és ha megfelelő gondossággal van elkészítve, akkor a legfinomabb fogások alapanyaga. Hihetetlen is, hogy micsoda hosszú utat járt be, mire méltó helyére került a gasztronómiában.
Őshonos, vad változata már időszámításunk előtt évezredekkel megtermett Dél-Amerika hegymagaslatain. Ezek színes, göcsörtös, apró gumók voltak, manapság még Peruban és Bolíviában találkozni ilyenekkel, mai formáját és ízjegyeit jóval később nyerte el. Európába a spanyol hajósok hozták a 16. században, a sikerre azonban még évszázadokig várni kellett. A nagy áttörés Antoine-Augustin Parmentier francia gyógyszerész és agronómus nevéhez fűződik, aki a hétéves háború alatt a hadseregben is szolgált. Hamburgi börtönévei alatt kedvelte meg a burgonyát, amelyet szabadulását követően be is mutatott XVI. Lajos királynak. Párizs mellett hatalmas krumpliföldeket alakítottak ki, hogy népszerűvé tegyék a lakosság körében. (Ennek érdekében például még olyan kommunikációs trükköket is alkalmaztak, hogy a földet őrökkel vették körbe, a helyiek pedig abban a hitben, hogy ott valami különlegesen értékes zöldséget rejtegetnek, éjszaka kilopták, és saját kertjeikben elültették.) A 18. századtól már felfelé ívelt a karrierje, számos kulináris kultúra és ikonikus fogás nélkülözhetetlen alapanyagává vált. Köteteket lehet megtölteni a történetével, fajtáival és a burgonyás receptekkel.
Az alább ajánlott verzióhoz nem szétfővő krumplit érdemes venni, mert az tartja a formáját a sütés során. Vegye mindenki nyugodtan egyfajta kiindulási pontnak, alapreceptnek, amelyet bátran lehet variálni más fűszerezéssel, más kiegészítőkkel, más nyári zöldségekkel.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
