chili&vanília

Ősz a tányéron

Gasztro

Aszalt gyümölcsös dinsztelt savanyú káposzta héjában sült krumplival (esetleg egy kis füstölt marhanyelvvel)

Nádas Péter feleségének, Salamon Magdának Egy csipet józan íz című szakácskönyvében szerepel az ihletadója az alábbi recept­nek, amely ott szerényen a Káposzta mazsolával nevet kapta. Az újságírónő első önálló receptgyűjteményét 79 éves korában, 2010-ben adták ki, és egyszerű, pénztárcabarát, konyhakertközpontú receptjei elsősorban az ő táplálkozás iránti hozzáállását, illetve annak változását tükrözik. Talán ő sem gondolta, hogy bő egy évtizeddel később még relevánsabbá válnak konyhai javaslatai, hiszen éppen a mai kor kihívásaira adnak választ. Salamon Magda nagy híve a „megúszós” recepteknek. „Saját hétvégi igyekvéseimből nagy húslevesekre, vadas húsra, néha egy nagy tál egreskrémre, madártejre, hagymás-sárgarépás dinsztelt marhahúsra, resztelt krumplira emlékszem. És arra az örök vágyamra, hogy minél gyorsabban összeüssem mindezt, vagy legalább egy napig ne kelljen főznöm” – írja korábbi konyhafilozófiájáról. Később mindent betetőző változás áll be, megihleti a gombosszegi veteményeskertjük termése, a frissen szedett zöldségek minősége. Egészségtudatos reformkonyhát visz, szakácskönyvének rövid receptjei pedig nagyszerű kiindulási alapként szolgálnak egy teljesen mai, hétköznapi főzéshez. „Az étkezési szokások világszerte makacsok, de annál szórakoztatóbb időnként változtatni rajtuk” – állítja. Ennek szellemében kel új életre az alábbi étele is, amely az őszi-téli időszak visszatérő kedvence lehet.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.