Interaktív

Egy áradásnak viszonylag kevés pozitívuma szokott lenni, mindenesetre nem járnak rosszul azok, akik szeretteikért aggódva, a naprakész tájékozottság jegyében, esetleg katasztrófarádiózóként, ad absurdum homokzsákpakolás közben az Árvízvédelmi Rádióra (népszerűbb nevén: Árvíz FM-re) tekernek.

Titokban azt gondolta, hogy bármi legyen, olyan emberekre mindig szükség lesz, akik közszolgálati rádióműsort tudnak készíteni. Két év agónia után vette át a felmondólevelét a Magyar Rádiónál. Nem adhatta magát könnyen, mivel egyedül neveli egyetemista, vak fiát.

A sajtó szép, nagy és erős, a sajtóval nincsen semmi baj - nyolc héten át ezzel a lélekemelő és önbizalom-erősítő mantrával kelhetett fel a tévé mellől a Viasat3 nemes versengésének sajtómunkás nézője: elvégre szép lányok egész koszorúja vetélkedett a képernyőn azért, hogy valamelyikük végül odakerülhessen - a hot! magazin címlapjára.

"Áldott Magánosság, jövel! ragadj el / Álmodba most is engemet" - e szavakkal vágyta egykor Csokonai az egyedüllétet, de ez irányú heves lelkesedésében se a maga kora, se a jelen olvasóinak jelentős része nemigen osztozik vele. Az emberek ugyanis inkább társaságban szeretnek lógni, már legalábbis a "bőlcs s poéta"-félék kivételével, s ha ez nem akar összejönni, az lehet valódi tragédia.

Miért, ki tudja, mindenesetre ezen a gyönyörű, nyáriasan kellemes pünkösdvasárnapon az emlékezetességért könyörgő álomképekre ébredhettünk; nők élénk fényű, dús ajkai, feltűnő ékszerei, cifra kézitáskái és pénztárcái, harsány öltözetek, cipők, napszemüvegek és így tovább.

Az éttermekben és kifőzdékben a kelleténél négy-öt osztással hangosabbra vett rádió alapvető tévedés: tudjuk persze, hogy az így "föltekert" zene a félnapi koplalás után végre ételhez jutó vendégek mohó csámcsogását és etikettre fittyet hányó evőeszköz-csörömpölését lenne hivatott elnyomni, de már önmagában is idegesítőbb, mint e kettő együttvéve. A rádión belül felhangosított rádió meg aztán már tényleg idegtépő tud lenni, főleg ha semmi értelme sincs.

Az RTL Klub hétről hétre jelentkező műsorának vizsgálandó része a lakótelepek megépítésének történetével foglalkozik elsősorban, és csak másodsorban azzal, hogy milyen volt és lesz az élet a panelrengetegben.

Nem mondhatja senki, hogy nem szóltak előre szakértők, társadalomtudósok, építészek és tulajdonképpen bárki, akinek csak egy csöppnyi józan esze is volt, amikor a tervpályázatot kiírták (lásd a tervekről szóló cikkünket: Szomorú Kert-Magyarország, Magyar Narancs, 2012. február 2.).

A játékterem-kultúra Magyarországon valahogy soha nem tudta megvetni a lábát, és gyorsabban szívódott fel az itthoni piacról, mint a seb köré locsolt Betadine. Vannak és voltak azonban meghatározó címei a kilencvenes éveknek, a Doom-Quake-Mortal Kombat szentháromságból mégis kevesen tudtak elevickélni az ezredfordulóig.

Vannak kutatások, melyekből azt a következtetést vonták le, hogy az új és legújabb generációkban kialakult egyfajta halhatatlansági tudat, amely ráadásul nem tagadásokra, negatív állításokra alapoz, noha azokat sem tekinti tárgytalannak. Eme halhatatlansági tudatnak lehet szindrómája az utóbbi évtizedekben megint felvirágzó elméleti fizikai elképzelés, ami szerint univerzumunk csak egy a sok közül.

Van az a pillanat, amikor hirtelen felriadunk, néhány percig csak meredünk magunk elé, vagy forgatjuk a fejünket, azt se tudjuk, hol vagyunk, aztán lassan megnyugszunk: hogy meztelenül kizártuk magunkat a forgalmas utcára, felgyújtottuk az óvodai karácsonyfát, vagy túl hosszú gumikötéllel ugrottunk le a Lágymányosi (akarom mondani, Rákóczi) híd tetejéről, álom volt csupán, visszafekhetünk.

Több mint tíz éve a független Studiolum elektronikus enciklopédia társigazgatója, korábban tanított a CEU-n is. Tíz nyelven fordít és tolmácsol, A Wang folyó versei című blogján 2007 óta elsüllyedt kultúrákat kutat fel. Két utazás között beszélgettünk vele a városokban fellelhető apró jelekről, a magyar intézmények természetéről és arról is, hogy miért éppen Ukrajna?

Katasztrófa követ katasztrófát ebben az isteni figyelmet kiérdemlő országban, nekünk meg csak hülyeségek jutnak eszünkbe, hogy például a köztévé az árvíz hivatalos médiatámogatója. De nem az, csak hülyéskedünk, a kormány támogatja azt, hogy az árvízről a közmédia kiemelkedő jelentőséggel számoljon be, míg levonul.