Képzőművészet
Nyitva éjjel-nappal
A karantén idején a múzeumok arra kényszerültek, hogy a gyűjteményüket, kiállításaikat online módon tegyék elérhetővé, és új formákat találjanak ki a közönségük megszólítására. A módszerek nem újak – de hogyan jutottunk egy gyűjtemény online megtekintésétől a kiállításrendező virtuális kurátorig?
Matolcsyék bevásárolnak kortárs műalkotásokból
Elsőként 17 Bak Imre-festményt akarnak megszerezni.
„Még nem jött el az idő”
Pár nappal a veszélyhelyzet kihirdetése előtt nyílt meg Richter Sára Kötelék című kiállítása a szentendrei MANK Galériában; június 18-tól még tíz napig újra láthatók varrott vásznai. Ez adta beszélgetésünk apropóját is.
Visszakerül Franciaországba egy ellopott Banksy-mű
A képet egy olaszországi tanya pajtájában találták meg.
„Elfér két cipődobozban”
A 2B kiállításai leggyakrabban az emlékezet, az identitás, a holokauszt és a művészcsaládok témái köré szerveződnek. A nonprofit galéria vezetőjével koncepciókról, inspirációkról, madárfogó kalickákról és a Waldsee-ről beszélgettünk.
A magyar Parnasszuson - Munkácsy Mihály pályaképe
Munkácsy grandiózus temetését legalább akkora érdeklődés kísérte, mint Kossuthét. Na de miként is emelkedett a Munkácson született Lieb Mihály ilyen magas piedesztálra?
„Plátói félelem”
Tavaly októberben nyílt meg az Artists & Agents c. kiállítás a dortmundi HMKV (Hartware MedienKunstVerein) termeiben. Levéltári dokumentumok és eredeti műalkotások feldolgozásával azt járja körül, hogy miként foglalkoztak az egykori szocialista országok állambiztonsági szervei a performanszművészettel.
„Legalizált határsértés”
Új rövidfilmje, a Dűne kapcsán Ulrich Gábor grafikussal absztrakcióról, boldog gátlástalanságról és az animációs filmek magyar helyzetéről is beszélgettünk.
DrMáriás megragadta a pillanatot, amikor Orbán és Soros kibékülnek
De azért konzultálnak is egy kicsit.
Íme, Banksy válasza az amerikai tüntetésekre
A graffitiművész is úgy érezte, meg kell szólalnia.
Nem árt, ha vannak emlékeink az euforikus szexualitásról
Szex a konyhapulton, erotikus élmény a hintán, de ki viszi le a kutyát, ha az egész társaság egymásba gabalyodott? Mindenre választ ad a Kinky Quaratine.
„Az államnak semmit nem jelentünk”
A kiállítások és a galériák bezártak, a műkereskedelem megállt. Mire számíthatnak az ágazat szereplői, mi lesz a képzőművészekkel a járvány idején? Úgy tűnik, hogy a „nagy gazdasági mentőcsomag” róluk is megfeledkezett.
„Nekem a halál, így a halott állat is elfogadott dolog”
Autodidakta módon képezi magát, a hazai versenyeken tarol, és elindult az Európa-bajnokságon is. A taxidermia 22 éves hazai reménységével beszélgettünk.