Képzőművészet

Az akt hosszú évszázadok alatt olyan önálló műfajjá fejlődött, amely a test mozdulataival, az ábrázolt helyzetekkel önmagában képes tartalomkifejezésre, tükrözve a korszellem adottságait. Kortárs kérdéseinkre „kortárs testeken” keresztül mutat fel válaszokat a Kiscelli Múzeum kiállítása.

A művészetben, legyen az autonóm vagy alkalmazott, számos olyan terület és műfaj létezik, amelyek értelmezése és definiálása régóta és rendre visszatérően foglalkoztatja a teoretikusokat.

Az emberiség története egyben a mind rafináltabb harci és vadászfegyverek históriája is, ez ügyben már eleinknek sem kellett a szomszédba menni ötletekért. Valamiért mégis mentek feszt: a legjobb mesterségbeli fogásokat, harci trükköket, szerkezeti leleményeket egymástól tanulták meg és fejlesztették tovább.

Rövid, lényegre törő, ám mégiscsak sejtelmes felszólítás csábít a Kiscelli Múzeum templomterébe: Ragyogj! Egy ilyen felütés után azt várja a látogató, hogy nyűgözzék le.

A Szépművészeti Múzeum hatalmas grafikai gyűjteményében csak a korai német rajzok mint­egy 9 ezer lapot tesznek ki; a mostani tárlaton főként az 1870-ben megvásárolt Esterházy-gyűjteményből származó grafikák szerepelnek.

Sztálin, Gagarin és Gorbacsov portréi a falon, előttük abház bácsika, mellkasán temérdek kitüntetés. Kutyák szédelegnek a moszkvai utcán, hajó vonul különös társasággal a Volgán.

Ahol sokkal fontosabbá válik a kérdés felvetése, mint a kijelentés, ott kezdődnek Réber illusztrációi, ezek az egyszerűségükben letisztult, minimalista és filozofikus grafikák, amelyek nem a szövegek képi dimenzióba ültetései csupán, hanem saját történetet (mesét) is kibontó alkotások.

Ma már magától értetődő, hogy a számítógép és az algoritmusok a művészet eszközévé tehetők, de a 96 éves Vera Molnar az elsők közt ismerte fel az ebben rejlő lehetőséget. A kezdeti értetlenség ellenére idővel az egyik legnagyobb hatású, legjobban értékesíthető magyar művésszé vált, akinek a munkásságát választott hazájában, Franciaországban is nagyra tartják. A debreceni MODEM Machine Imaginaire című kiállítása, ha nem is a kezdetektől, de méltó módon mutatja be ezt a progresszív szemléletben, mégis organikusan bontakozó életművet.

A 20. századi hazai iparművészettel foglalkozó kötetekben rendszerint megelégszenek azzal az általános és egyszerűsítő összefoglalással, mely szerint a modern magyar kerámia­művészetet a nagy triász – Gádor István, Kovács Margit, Gorka Géza – munkássága alapozta meg, holott a korszak tárgykultúrája, azon belül is kerámiaművészete jóval összetettebb kapcsolódásokat, sokkalta több ismert vagy kevésbé ismert szereplőt, szövevényes történelmi, szociokulturális, gazdasági és politikai tartalmakat hordoz magában.

Sztárparádé címmel mutatta be első, felnőtteknek szóló előadását 1951 februárjában az akkor alig egyéves Állami Bábszínház.

A Capa Fotográfiai Központ blogja nyolc héten keresztül olyan magyar fotográfusok Ins­ta­gram-oldalairól válogatott, akik korábban már megjelentek a központ kiállítóterében. E kiállítás a blogon publikált anyagból készült.

Az egyik legsikeresebb kortárs magyar művész volt.

Dokumentaristaként jutott el az aktfotózásig, több mint harminc éve ez a kizárólagos művészi kifejezőeszköze. A 70 éves művészről tavaly jelent meg reprezentatív monográfia, ennek kapcsán beszélgettünk.