Vízilabdázónak indult, később Angliában egy pakisztáni festőművész hatására kezdett érdeklődni a kortárs művészet iránt. A galerista-kurátortól azt is megkérdeztük, mit jelent az, hogy művészetközvetítő.
Új művészeti intézmény nyílt októberben az óbudai Goldberger gyár valahai mosócsarnokában, ahol a műveket, a művészeket és a közönséget szokatlan helyen, szokatlan formában kötik össze, „gerillaáron” kínálva a kortárs műtárgyakat.
Az 1919-ben alapított intézmény már a névadó idejében is egyfajta múzeumként működött: a Morvaországból származó műgyűjtő, világutazó előszeretettel mutatta be legújabb Ázsiában vásárolt tárgyait. Egykor ötezres gyűjteménye mára harmincezressé bővült.
Az általában filozófusok, esztéták, elméleti szakemberek által hangoztatott „vége-elméletek” sorában a festészet az első, halálozásáról már az 1800-as évek közepétől beszélnek. (A művészettörténetet e század elején temették el.)
Közel két évvel ezelőtt kezdett bele a Mozaik Zsidó Közösségi Klub együttműködve a Mazsihisszel és az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetemmel (OR-ZSE) a Dáf projektbe – ennek keretében a zsidó közösség több mint száz tagja interpretálta a tórai hetiszakaszok üzenetét.
A Kortárs Művészeti Intézet – Dunaújváros vezetője s egyben a kiállítás kurátora, Deák Nóra nem véletlenül választotta ki e képzőművészeket; mindhárman erősen kötődnek Dunaújvároshoz – ketten a városban születtek, Várnai pedig kisdiákként Kazincbarcikáról került ide. A kiállítás ugyanis azt a kérdést járja körül, mit jelent Dunaújvárosban képzőművésszé válni, létezik-e dunaújvárosi művészet, miként jelennek meg a művészek munkáiban a városban szerzett tapasztalatok.