rés a présen: Sokszor fényképésznek nevezed magad. Van különbség a fotográfus, a fotóművész vagy a fényképész kifejezés között?
Mucsy Szilvia: Sokáig nem szerettem a fotóművész megnevezést, annak ellenére, hogy a Miskolci Galéria Fiatal Magyar Fotó ’90 után című kiállításán debütáltam, a 90-es évek elejétől több egyéni és csoportos kiállításon szerepeltem. A MOME-n konkrétan fotóművészként végeztem, majd az athéni képzőművészetire jártam. A családunkban, bár mindenki értelmiségi pályát választott, én vagyok az egyetlen művész, és sokáig valamiféle fellengzős képzetet társítottam ehhez a szóhoz, talán ezért sem használtam. Az egyetem előtt viszont a Práter utcai Fényképész Szakiskolába jártam, és a fotográfia minden területét, az alkalmazott és riportfotót is megtanultam, sőt a pályám elején évekig zenei magazinok fotósaként dolgoztam. Fontosnak tartottam, hogy a szakma minden részéhez értsek, így a fotográfus az a fogalom, amely a leginkább definiálja szakmai identitásomat.
rap: Fotográfusként mi a célod?
MSZ: A célom hasonló, mint bármelyik művésznek, a munkáimon keresztül átadni egy szeletet a világból. Amit én látok belőle, amin keresztül – formák, fények, tónusok segítségével – történetet mesélek, hangulatot keltek, emléket hívok elő, illatot idézek fel, megnevettetek. A munkáim reflektálnak a világra, néhol konkrét sztorikat mondok, néhol pedig csak hagyom, hogy a néző rákapcsolódhasson egyfajta áramlatra, kaput nyitva a két dimenzióból egy multidimenziós térbe. A témáim mindig a valóságból merítenek, urbánus felvetések, vagy lírai gondolatok, személyes narratívák.
rap: A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban nemrég nyílt Best Regards című kiállításodat hova sorolod ezek közül?
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
