A békéscsabai ellenzék nagyobb része bojkottra szólít fel a vasárnapi helyi időközi választáson

Kis-Magyarország

„Maradj otthon! Maradj tiszta!” – szlogennel öt békéscsabai ellenzéki párt a hétvégi időközi választás bojkottálására szólít fel. Megítélésük szerint a voksoláson a Fidesz „A” és a Fidesz „B” csapatának jelöltjei csapnak össze, miközben közösen építik az urambátyám világot.

Az egykori Hazafias Népfront 1980-as évek közepén alkalmazott kettős jelölését is megcsúfolva sajátos ajánlatot tett még április közepén Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba Egyesület) békéscsabai polgármester. Miután halálozás miatt megüresedett egy egyéni képviselői hely a békési megyeszékhely képviselő-testületében, és ezért időközi választást kell tartani, Szarvas azt indítványozta a többi politikai szereplőnek, hogy álljanak be az ő jelöltjük mögé, és őt támogassák a június 26-i voksoláson. Ahogy arról a Narancs.hu elsőként beszámolt, a szóban forgó jelölt történetesen a közgyűlésbe mandátum nélkül a polgármester által delegált alpolgármester, Varga Tamás.

Mind a Fidesz-KDNP, mind a helyi ellenzéki pártok felháborodtak az ötleten. Szarvas Péter akkor azzal indokolta kezdeményezését, hogy „az időközi választáson kerülni kellene a politikai torzsalkodást”. Többen viszont arra figyelmeztették, hogy ezt a „politikai torzsalkodást” nevezik demokratikus működésnek és versengésnek. Két hónappal ezelőtt kormánypárt és ellenzéki szervezetek egyaránt jelezték, a békéscsabai polgármester javaslatával szemben önálló jelöltet indítanak.

Korábban megírtuk: az ellenzék szerint hosszú ideje sajátos politikai felállás tapasztalható Békéscsabán. Ugyanis a Fidesz-KDNP frakciója mellett a kormánypárt „B” csapataként tekintenek a Szarvas vezette álcivil szervezetre, a Hajrá Békéscsaba Egyesületre. Ráadásul a 2019-es helyhatósági választáson a 17 tagú békéscsabai közgyűlésbe 7 fideszes és 7, a Hajrá Békéscsaba Egyesület jelöltjeként induló képviselő került be, valamint 2 szocialista és 1 DK-s képviselő.

Ha a Fidesz elfogadta volna Szarvas „ajánlatát”, akkor kisebbségbe került volna. A kormánypárt gyorsan megnevezte jelöltjét, Alföldi Károly személyében, azonban, ahogy beszámoltunk róla, egy sokfordulós vita végén az ellenzék végül nem indít senkit a képviselői helyért, noha ebben a körzetben az országgyűlési választáson meggyőző fölénnyel az ellenzéki jelölt nyert. Ehhez képest fordulat az öt ellenzéki párt az időközi választás előtt egy héttel meghirdetett bojkottja.

„A Hajrá Békéscsaba (a lila Fidesz) és a Fidesz közösen építi az urambátyám rendszert Békéscsabán. Mondj nemet a NER-re, mondj nemet erre és maradj otthon! A Hajrá Békéscsaba (a lila Fidesz) és a Fidesz közösen szorította ki az ellenzéket a városi vezetés ellenőrzéséből. Mondj nemet a NER-re, mondj nemet erre és maradj otthon! A Hajrá Békéscsaba (a lila Fidesz) és a Fidesz közösen irányítja Békéscsabát. Bárki győz, az erőviszonyok nem változnak, továbbra is 14 képviselőjük lesz. Végre fogják hajtani a Fidesz parancsait, kiszolgálják a rendszert. Mondj nemet a NER-re, mondj nemet erre és maradj otthon!” - ez olvasható többek között az öt ellenzéki politikai erő által közzétett szórólapon, amelyen az aláírás így szerepel: „A NER békéscsabai ellenzéke, Jobbik, Liberálisok, MSZP, MMM, Párbeszéd.”

 

Hiába keresnénk itt a DK-t és az LMP-t. Korábban beszámoltunk arról, a DK a Hajrá Békéscsaba Egyesület jelöltje mellett foglalt állást azzal: így biztosítanak lehetőséget a polgármester egyesületének arra, hogy bebizonyítsák, nem a Fidesz-KDNP segéderői. Ezt a gondolatkísérletet más békéscsabai ellenzéki pártok megmosolyogtatónak, míg az LMP különutas politikáját veszélyesnek tartják. 

Korábban lapunk egy szintén most vasárnap tartandó időközi választással kapcsolatban megírta: Keszthelyen nem indít jelöltet az ellenzék a megüresedett polgármesteri posztért.

(Címlapképünkön: a békéscsabai városháza)

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk