Magyar Péter az inflációról: Ez a drága Viktor-jelenség

Kis-Magyarország

A Tisza Párt szegedi gyűlésén szóba került a program, egy Törökországban megsebesült magyar törzsőrmester, egy felcsúti mondás és „a nemzet portolója” is.

Vállalja, hogy visszaállítja a katás adózást, 5 százalékra csökkenti az egészséges élelmiszerek és a tűzifa áfáját, államosítja a végrehajtást, visszaadja az önkormányzatok elvont jogköreit, évente 500 milliárddal növeli az állami egészségügy költségvetését, átfogó öntözési stratégiát hirdet – többek között ezekről a célokról lehet olvasni a Tisza Párt röplapján, amelyet a hétfő esti szegedi gyűlés előtt is osztottak a párt láthatósági mellényt viselő önkéntesei.

Magyar Péter és stábja a hétvégi kilenc Békés megyei rendezvény után hétfőn Csongrád-Csanád megyében először stílszerűen Tiszaszigeten tartott gyűlést, majd Makón, Mórahalmon. A párt elnöke és Ruszin-Szendi Romulusz, a védelempolitikai tanácsadó a szerb határnál is nyilatkozott a sajtónak arról, hogy a párt megtartaná a kerítést, mert az illegális bevándorlóktól tényleg védeni kell az országot, és ezt az ügyet tisztázni kell az Európai Unióval. A szegedi, este 6-ra meghirdetett gyűlésen nem a kisteherautó platójáról beszéltek a szónokok. A Széchenyi téren a Takaréktár és Horváth Mihály utca ipszilonjához közel állították fel a színpadot, ahol más rendezvényeken is állni szokott. Az aktivisták a röplapok mellett zászlót osztottak – elmondták, hogy a rendezvény után szeretnék visszakapni –, a hangfalak mozgatásában segítettek. A zenék: Rúzsa Magditól a Vigyázz a madárra, Demjén A szabadság vándoraival, Kimnowaktól a Gyémánt, az East együttes ’56 című dala. Néhány perccel hat után a Sose halunk meg című film melankolikus zenéje szólalt meg a hangfalakból. Elsőre nem illett a lejátszási listába, ha csak nem valamilyen ironikus üzenet ez a kormányzó elitnek: „Fáradtnak tűnsz, mintha nem a régi volnál, hol van a tűz…”

 
A gyűlés résztvevői a Széchenyi téren
Fotó: A szerző felvétele
 

A gyülekezők a mikrofonpróba alatt, kérésre felkapcsolták mobiltelefonjuk lámpáját, így látható volt a félsötétben, mennyien állnak a téren. A párt Facebook-oldala szerint több mint tízezren gyűltek össze. A Narancs.hu tudósítója mellett a tömegben zászlót lengető, időnként hajrát kiabáló nyugdíjas korú férfiak, huszonéves nők álltak, sérült fiatalember az édesapjával, és egy nagyon fegyelmezett, fekete kiskutya világító nyakörvvel, gazdástul.

Negyed hét után kezdődött el a gyűlés programja. Magyar Péter megköszönte a szegedieknek, hogy az európai parlamenti választáson a Tisza Párt 38,32 százalékkal nyert, 30,01-et kapott a Fidesz–KDNP. Arról beszélt, hogy az éjszaka az utolsó pillanatokban, a pirkadat előtt a legsötétebb, hogyan most „a leggonoszabb a hatalom, ilyenkor képes a legnagyobb aljasságokra”. Szóba hozta a niklai óvoda esetét, ahol leváltották az intézményvezetőt, miután a párt ajándékokat vitt oda.

„Hadd üzenjem innen, Szegedről az uraknak, hogy el a kezekkel Bódis Krisztától!”

– mondta a Tisza Párt elnöke, és azzal szólította színpadra a pártot segítő írót, szociális szakembert, hogy önkéntes segítőivel együtt többet tett az elesett emberekért, mint „az a háromezer oligarcha”, aki túszul ejtette az országot.   

Bódis Kriszta megilletődve köszönte meg a közönségnek szimpátia megnyilvánulását. Azt mondta, nagyon sok biztató üzenetet kap most az országból mindenhonnan, és nagyon sajnálja, hogy ez az apropója

Az utóbbi harminc évben rendre azt hallotta a munkájával kapcsolatban, hogy egy fecske nem csinál nyarat, és széllel szemben nem lehet, most pedig kiderült, hogy még sincs egyedül, és ez nagy élmény számára. Amit megtanult, azt át fogja adni, és megígérte, ki fogja bírni „az összes borzalmat és mocskot és bántalmazást”, amit kapni fog ő és a Tisza Párt, mert tudja, hogy van értelme a munkájának. Beszélt édesanyjáról, aki 13 éves korában tbc miatt kórházba került, és ott, az alapos vizsgálat közben derült ki, hogy súlyosan hallássérült. Idővel hallókészüléket kellett viselnie, de nagyon szégyellte, próbálta a hosszú hajával eltakarni, hogy ne lássák. Bódis Kriszta nemrég levágatta a hosszú haját, emiatt is támadták. Pedig azért döntött így, mert nemrég kiderült, az ő hallása is elkezdett romlani. Ő nem hajlandó szégyellni a hallókészüléket: „nem akarom, hogy szégyelljétek, hogy szégyelljük a különbözőségeinket, a hátrányainkat, a betegségeinket, a nehézségeinket. Legyünk szolidárisak, segítsünk egymásnak, építsünk olyan Magyarországot, ahol nincs olyan ember, akinek szégyellnie kell magát. Mindenkinek adjuk meg a méltóságát, segítsünk neki, ha bajba jutott. Sokkal erősebbek leszünk.”

Ruszin-Szendi Romuluszt Magyar Péter azzal szólította színpadra, hogy a Karmelitában megrettentek, amikor kiderült, a Magyar Honvédség valaha volt legfiatalabb vezérkari főnöke csatlakozott a Tisza Párthoz. Az altábornagytól valaki a tömegből megkérdezte, most is lenyom-e néhány fekvőtámaszt, mint szombaton Békéscsabán. Azt felelte, ha kérik, szívesen hozzáfog. A tábornok arról beszélt, hogy látta a háborút, a szenvedést és a halált, és meggyőződése, hogy Magyarországon senki nem akarja azt a pusztítást. Ma a közéletben mégis sokan beszélnek háborúról, olyan emberek, akik a közelében sem jártak, és a szövetséges országokba is testőrökkel utaznak, pedig a biztonságukat a fogadó ország garantálná.

„Innen szeretnék jobbulást kívánni annak a főtörzsőrmester úrnak, akit nemrég Törökországból kellett lőtt sebekkel hazahozni.

A részletekért kérdezzék a Honvédelmi Minisztériumot, majd ők megmagyarázzák, mi történt” – mondta Ruszin-Szendi. A tábornok szerint mi Magyarországon biztonságban élünk, köszönhetően a rendőröknek, katonáknak, tűzoltóknak, más, szolgálatot teljesítőknek, akik az országra esküdtek fel, „nem a pártra”. Szerinte akik őt és Bódis Krisztát támadják hazugságokkal, félnek.  

 
Fotó: A szerző felvétele
 

Magyar Péter Orbán Viktor évértékelőjére reagált, amelyen, mint mondta, néhányan elaludtak. A miniszterelnök szavai alapján fantasztikus állapotban lévő országban élünk, holott minden mutató romlik, az infláció – amelyről Nagy Márton miniszter azt mondta októberben, hogy agyonötütte – januárban a legmagasabb volt az EU-ban, volt olyan termék, amely Szilveszter éjjelén harminc százalékkal drágult – idézte fel Magyar. Az inflációt drága Viktor-jelenségnek nevezte, amit fel kell számolni. Emlékeztetett, hogy szolidaritási adó címén 360 milliárd forintot von el az állam az önkormányzatoktól, és lehajol Hegykő 1200 forintjáért is. A megyei jogú városok megtakarításait hamarosan ki kell venni a kereskedelmi bankokból, és az államkincstár számláján kell tartani, a Tisza Párt elnöke szerint azért, mert üres a kassza. Jellemző szerinte, hogy a miniszterelnök pár hete dicsekedett azzal, kifizetik az állampapírok után járó kamatokat, mintha örülni kellene annak, hogy nem teszi el azt is az állam. Tízmilliárdokkal tartoznak a kórházak, rendvédelmi szervek, iskolák, vannak kórházak, amelyek ha cégek lennének, a tartozásuk miatt már rég felszámolási eljárás indult volna ellenük. A kormány pedig nem tudja hazahozni a 8 ezer milliárdnyi uniós forrást, Magyar szerint ennek az ipari méretű korrupció az oka.

Kitért a szónok az akkugyárakra, amelyektől sokat várt a kormány, és nagyon sok közpénzt költött rájuk, szennyezik a vizeinket, levegőnket, földjeinket, de az elektromos autók iránt csökkenő kereslet miatt csökken a kapacitásuk, és húzzák lefelé a magyar gazdaságot. Magyar Péter a Szeged mellett „kínai pénzből és érdekből” épülő BYD autógyárról azt mondta, itt is jöhetnek majd az ezerfős munkásszállások a külföldieknek, és a városnak ebből nem lesz adóbevétele.

Ami a Tisza Párt terveit illeti, Magyar azt mondta, ha jövő áprilisban felhatalmazást kapnak a választóktól, az ország csatlakozik az Európai Ügyészséghez, és megpróbálják visszaszerezni az ellopott közpénzt. Az új miniszterelnöknek az lesz a feladata, hogy hazahozza azt az uniós támogatást, ami járna, csak a jelenlegi kormány hibájából nem jut el ide. Haza akarják hozni azokat az embereket is, akik „Orbán és Gyurcsány miatt hagyták el az országot”. Kiegészítő nyugdíjat is tervez a Tisza Párt, a mostaninál jobb ellátórendszert az időseknek. Magyar Péter külön kiemelte, hogy a családosok mellett a gyereküket egyedül nevelők is segítséget érdemelnek.

A Tisza elnöke azt kérte a jelenlévőktől, hogy beszélgessenek az ismerőseikkel, mert ennek nagyobb ereje van, mint a propagandának, és nem szabad elfelejteni, hogy ellentét nem Fidesz- és Tisza-szavazó között van, hanem a magyarok és a korrupt rendszerből hasznot húzó emberek között.

A legtöbbször mégis a miniszterelnököt szólította meg, így például azt a dealt javasolta neki, hogy mindketten hozzák nyilvánosságra húsz évre visszamenőleg saját és családtagjaik vagyongyarapodásának dokumentumait. „Van egy mondás Felcsúton, hogy »aki nem vejem, az ellenem«. Értjük mi a viccet, miniszterelnök úr, csak nem szeretjük, ez a magyar emberek pénze” – mondta Magyar. Azt is kérte, nézzen a kormányfő az emberek szemébe, és „magyarázza el, hogyan sikerült önnek és Gyurcsánynak hazánkat most már hivatalosan is a legszegényebb és legkurruptabb európai országgá tenni”. Deutsch Tamás is szóba került egy félmondat erejéig: „innen is üdvözöljük a »nemzet portolóját«”.

 
Fotó: A szerző felvétele
 

A gyűlésen a színpad közelében viszonylag kevés trágár szó hangzott el a közönség részéről. Egyszer kiáltotta valaki Orbán Viktorra értve azt a kifejezést, amelynek Simicska Lajos adott polgárjogot a közbeszédben. A rendezvény vége felé az önkéntesek fáklyákat osztottak, amelyeknek szép fényük volt, de kicsit fojtós füstjük is. A nők tulipánt kaptak, és a valamivel több, mint egyórás program után többen még maradtak szelfit készíteni. A nagy posta előtti villamosmegállóban egy férfi zászlóval a kezében állt. Vagy nem adta le az önkénteseknek, vagy a sajátja volt.  

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk