Pilismarót polgármestere: Nem lesz bánya!

Kis-Magyarország

A helyi népszavazás után teljes egység alakult ki a pilismaróti képviselő-testületben, hogy nem engednek a bányanyitásnak, így a bányavállalkozó mostanra egyedül maradt. Ez azt jelenti, hogy jelen állás szerint biztosan nem lesz bánya, viszont egy jogi csatározás veheti kezdetét. 

Újabb fordulat állt be a pilismaróti bányaügyben. Mint ismert, évek óta húzódik egy vita a dunakanyari településen, ugyanis egy bányavállalkozó kitermelést tervez, amit helyi civilek elleneznek. A nézeteltérés egy ponton odáig fajult, hogy a község korábbi polgármestere és képviselő-testülete is lemondott. (A témával többször is részletesen foglalkozott a Magyar Narancs). 

A témában augusztus végén helyi népszavazást tartottak, amely ugyan érvénytelen és eredménytelen lett, mert nem ment el rá a szavazásra jogosultak több mint 50 százaléka voksolni, viszont a szavazók közel 90 százaléka (672 fő) nemmel szavazott a bányára

Hunyadi Balázs polgármester a népszavazást követően pár héttel most egy szándéknyilatkozatot tett közzé a Facebookon, amelynek értelmében

„oly módon szeretnénk lezárni a kavics- és homokbánya ügyét, hogy az ne valósulhasson meg!”

Szándéknyilatkozat A szeptember 8-án kelt levelemben jeleztem Önöknek, hogy a pilismaróti kavics- és homokbánya ügyében...

Posted by Hunyadi Balázs polgármester on Wednesday, September 20, 2023

Miért fontos ez?

Hunyadi Balázs polgármester megítélése megosztó volt a településen, ugyanis a tavaly májusi időközi választás során sokan azért voksoltak rá, mert úgy vélték, hogy ellenzi a bányanyitást. Később azonban az derült ki, hogy van benne hajlandóság, hogy bizonyos feltételek mellett tárgyaljon a bánya megnyitásáról. A mostani közleménye értelmében viszont – a népszavazás eredményének tükrében – arra az álláspontra jutott, hogy ne induljon meg a kavics kitermelése Pilismaróton. 

Ennek azért van jelentősége, mert a bányanyitás feltétele, hogy a képviselő-testület módosítja a településrendezési tervet, valamint a helyi építési szabályzatot (hész). Ugyanakkor az önkormányzatnak már van egy aláírt szerződése a bányát tervező Gm-PRO Kft.-vel, vagyis amennyiben elállnak a bányanyitástól, úgy jogi hercehurca veheti kezdetét.

Nem véletlen, hogy a Hunyadi által posztolt szándéknyilatkozatban azt írják: a korábbi határozatok visszavonása és/vagy szerződések egyoldalú felmondása miatt peres eljárások indulhatnak az önkormányzat ellen, ezért minden jogi segítséget előre is megköszönnek

Az ügyet felkaroló Dunakanyar Kultúrtáj és Környezetvédelmi Egyesület (Dunakéke) arról posztolt, hogy a polgármester kérte az őket képviselő ügyvédi iroda segítségét. 

Az önkormányzat ellenáll

Hunyadi Balázs nem akart jogi kérdésekben állást foglalni, amikor a Narancs.hu arról kérdezte, hogy milyen anyagi kár érheti az önkormányzatot a szerződés felmondása miatt, nem tudta megmondani, hogy ez mekkora összeget jelenthet a község számára. Azt ugyanakkor nem gondolja, hogy totális csőd állhat be Pilismaróton. Érdemes megjegyezni, hogy Molnár Péter, a Gm-PRO Kft. ügyvezetője 2017-ben indította el a projektet, ekkor kért kutatási engedélyt a tervezett területre, ezt követően indult a környezetvédelmi hatástanulmány, amire elsőkörben megkapták az engedélyt, vagyis mostanra jó pár millió forintja állhat az el nem indult kitermelésben. 

Hunyadi Balázs tájékoztatása szerint ugyanakkor teljes a többség a képviselő-testületben arra nézve, hogy ne legyen bánya: vele együtt négy képviselő írta alá a szerződés felmondásáról szóló szándéknyilatkozatot, a másik három képviselő pedig már korábban arra nyújtott be előterjesztést, hogy szüntessék meg a szerződést. Magyarán ismerve a képviselők álláspontját a kérdésben, ebben a ciklusban biztosan nem szavazzák meg a bánya megnyitását lehetővé tevő településrendezési terv, valamint a hész módosítását. 

„Volt időszak, amikor egyes képviselők, ha és amennyiben úgy alakult volna a helyzet, szavazhattak volna igennel. Most nem ez a helyzet”

– fogalmazott lapunknak Hunyadi Balázs polgármester. 

A Dunakéke arról posztolt, hogy egy csütörtöki találkozón a polgármester és a képviselők meghallgatták a civil szervezet jogi képviselőinek álláspontját. Az állásfoglalásuk szerint a szerződés semmissé nyilvánításával végleg lezárható lenne a bányaügy, erről azonban a képviselő-testület hozhat döntést.

Telefonon próbáltuk elérni Molnár Pétert, a Gm-PRO Kft. ügyvezetőjét, de ezidáig nem reagált megkereséseinkre. Ha ez később megtörténik, beszámolunk róla. 

Nem mellékesen jegyezzük meg, hogy a népszavazás eredményétől függetlenül nem állt jól a társaság szénája, ugyanis Dunakanyar-szerte voltak ellenzői a bányanyitásnak, illetve az Energiaügyi Minisztérium megszüntette a környezetvédelmi engedélyét is. Ugyanakkor a térség országgyűlési képviselői nem hallatták a hangukat a témában.  

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."