A fehér középosztály krónikása - John Updike (1932-2009)

  • Kádár Judit
  • 2009. február 5.

Könyv

Évtizedeken át évente legalább egy könyve jelent meg, regények, novellák, esszék, verseskötetek, de állítása szerint jobb híján dezodorreklámokat is szívesen írt volna, olyannyira elbűvölte, amint a gondolatok a papíron szavak formájában testet öltenek. A kortárs amerikai irodalom egyik jelentős írója egy pennsylvaniai kisvárosban, Shillingtonban született, apai ágon német származású, középosztálybeli családban, egyetlen gyerekként. Tizenhárom éves korában egy farmra költöztek, ahonnét tizenegy mérföldre volt az iskola, nem csoda, hogy a magányosság elől már kamaszként az írásba menekült. Ösztöndíjjal került a Harvardra, s alighogy 1954-ben summa cum laude elvégezte az egyetemet, máris megjelent egy elbeszélése a nagy hírű irodalmi folyóiratban, a New Yorkerben. Két évig e lap munkatársaként dolgozott, majd egy massachusettsi kisvárosba költözött, s ettől fogva az írásból élt. Kádár Judit

Évtizedeken át évente legalább egy könyve jelent meg, regények, novellák, esszék, verseskötetek, de állítása szerint jobb híján dezodorreklámokat is szívesen írt volna, olyannyira elbűvölte, amint a gondolatok a papíron szavak formájában testet öltenek. A kortárs amerikai irodalom egyik jelentős írója egy pennsylvaniai kisvárosban, Shillingtonban született, apai ágon német származású, középosztálybeli családban, egyetlen gyerekként. Tizenhárom éves korában egy farmra költöztek, ahonnét tizenegy mérföldre volt az iskola, nem csoda, hogy a magányosság elől már kamaszként az írásba menekült. Ösztöndíjjal került a Harvardra, s alighogy 1954-ben summa cum laude elvégezte az egyetemet, máris megjelent egy elbeszélése a nagy hírű irodalmi folyóiratban, a New Yorkerben. Két évig e lap munkatársaként dolgozott, majd egy massachusettsi kisvárosba költözött, s ettől fogva az írásból élt.

Naponta három oldal

szöveget vetett papírra - amint a nyolcvanas évek elején egy interjúban fogalmazott, az írás szokásává vált. Élete során hatvan könyvet publikált, utolsó elbeszéléskötete, a My Father's Tears and Other Stories (Apám könnyei és más történetek) már posztumuszként lát majd napvilágot a nyár elején.

Jelentős íróvá orwelli negatív utópiája, a Szegényházi vásár (1959) és a Joyce Ulyssesének hatását mutató A kentaur (1963) tette; utóbbi, önéletrajzi művében egy középiskolai tanár apa és kamasz fia kapcsolatát dolgozta fel. A tartós világhírt a Nyúlcipő (1960) és folytatásai, a Nyúlketrec (1971), a Nyúlháj (1981) és a Nyúlszív (1990) hozták meg számára. A tetralógiában tízévenként követte nyomon Harry Angstrom, azaz Nyúl sorsának alakulását, aki a gúnynevét onnét kapta, hogy felső ajka idegesen megremegett, ha cigarettát vett a szájába. Ez a periodikusság kiválóan alkalmas volt rá, hogy Updike bemutassa, miként élte meg a gazdasági körülmények, a környezet és a táj, a társadalmi szabályok és a szexuális normák gyökeres átalakulását a 20. század második felének Amerikájában a vallásos hitében meggyöngült vidéki kisvárosi fehér középosztály. Bár a főhős élete sok szempontból hasonlít az íróéhoz - nagyjából egyidősek, Nyúl is egy kisvárosban él, szintén huszonegy évesen nősül meg, mégsem az alteregója. Updike teremtménye nem értelmiségi - Harry Angstrom az amerikai átlagember megtestesítője. Nehezen követi a felgyorsult élet hirtelen bekövetkező változásait, a 60-as évek szexuális forradalmát, a hippimozgalmat, a vietnami háborút, a 70-es évek olajválságát, a rá következő inflációt. Sok benne a (faji) előítélet, és a gondolkodása felszínes. Fiatalon helyi kosárlabdasztár, a középiskola után eleinte fizikai munkát végez, majd fokozatosan feljebb kapaszkodik. Megörökli apósa Toyota-kirendeltségét, és élete végére vagyonos ember lesz, aki középosztálybeliként most már azt is megengedheti magának, hogy az év felét a napfényes Floridában töltse. Ott is hal meg, a Reagan-korszak utolsó évében, 55 éves korában, szívinfarktusban. (Updike 2001-ben egy hosszabb elbeszéléssel zárta le a történetet. A Nyúlfarkban megírta, Nyúl halála után hogyan boldogulnak családja tagjai.) Amikor először találkozunk vele a Nyúlcipőben, a 26 éves Harry elhagyja terhes, alkoholfüggő feleségét, akit ekkoriban inkább utál, mint szeret. Folyton szorong, nyomasztó hangulatai elől a szexbe menekül: akárcsak Mórickának, neki is mindenről az jut az eszébe. (Az utolsó kötetben még fia feleségével is lefekszik.) Az író Nyúl környezetét, a vele történteket, így szeretkezéseit is aprólékos részletességgel ábrázolta (1960-ban kiadója a pornográfia vádjától félve meg is cenzúrázta a szöveget), de a precíz leírások szinte költői szépségűek. Harry felszed egy prostituáltat, az elsötétített szobában a lány "csípőjének hajlata ezüst sarló", és "Ruth úgy terül el a szeme előtt, mint egy hihetetlen földrész: a felhajtott kombiné északi hómező". Az orgazmushoz közeledve "a lány áttetsző lesz: látni a szívét", s amikor a reggeli világosságban újra szeretkeznek, "melle két selymes tejlabda, amely alacsonyan lebeg az oldalbordák kosara fölött". Nyúl ígéreteiben nem lehet bízni, tettei következményeit nem méri fel, kapcsolataiban semmi felelősséget nem vállal, s ha kényelmetlenül érzi magát, felveszi a nyúlcipőt, és futásnak ered. Mégsem ellenszenves figura, mert a modernista hagyományt követő író az ő belső monológjain át mutatja be a körülötte lévő világot, s ezekből nyilvánvalóvá válik, hogy a fiú minden gyarlósága ellenére is szelíd és jó szándékú. Az olvasó felismeri, amit Nyúl csak húsz év múlva képes megfogalmazni magának a Nyúlhájban: "az egész élete olyan szűkre szabott; minden fordulóban mint a fal állja el a szabadságát".

Nagyobb szabású, jelentékenyebb

életre vágyik - nem csoda, hogy a szabadságtól megfosztott Magyarországon 1968-ban megjelent Nyúlcipő az akkori fiatalok kultuszkönyvévé vált. (Ezt követően magyar hívei tizenhat éven át nem követhették figyelemmel Harry Angstrom sorsának alakulását: feltehetően főként "kultúrpolitikai" megfontolásokból a következő magyarra fordított Nyúl-regény csak 1984-ben jelenhetett meg. Ekkor az Európa Kiadó a sorozat harmadik darabját, a Nyúlháj címűt adta ki, amiben már negyvenes éveiben jár; a második kötetre 1988-ig kellett várni. Persze nem kizárt, hogy a Nyúlketrec esetében esztétikai megfontolások is szerepet játszottak: már megjelenése idején is ez volt a sorozat leggyengébb darabja, tele a vietnami háborúról szóló, túlméretezett fejtegetéssel, s azóta csak tovább avult. Nyúllal pedig valószínűleg kevésbé elnézőek mai olvasói: most, hogy mindenki szabadon dönt az életéről, a felelősség is jobban látszik.)

Az USA-ban a Nyúl-tetralógia mellett Updike legolvasottabb könyve minden bizonnyal a fogamzásgátló tabletta elterjedésével kirobbant szexuális forradalmat ábrázoló, olvasmányos Párok (1968) volt. A Boston elővárosában élő, protestáns, felső középosztálybeli szereplők lelkiismeret-furdalásokkal kísért, ám fűvel-fával, sűrűn elkövetett házasságtöréseit részletező mű kisebb botrányt keltett, minek következtében a szerző a Time magazin címlapjára is felkerült, de a könyv hosszú időn át vezette a sikerlistákat. (Magyarul először a pécsi Victoria Kiadó merte megjelentetni 1990-ben a házasságon kívüli szex egyelőre megoldatlan dilemmái miatt változatlanul aktuális szöveget, az Európa csak nyolc év múlva szánta rá magát.)

A konzervatív nézeteket valló író több alkotásában is kritizálta a patriarchális rendet felborító, a női szerepeket megváltoztató feminizmust: a 19. századi Nathaniel Hawthorne klasszikus művét, A skarlát betűt mind a három főszereplő szemszögéből újraírta egy-egy regényben. Míg Hawthorne hősnője közös gyerekük apjának jó hírnevét, társadalmi pozícióját börtönbüntetés és kiközösítés árán is védelmezi, Updike S című, a posztmodern hatásáról tanúskodó 1988-as levélregényében Hester Prynne 20. századi utódja saját önmegvalósításáért családját is feláldozni kész, követelődző hárpia. Progresszívebb felfogású kritikusai túlságosan is gyakori negatív női szereplőit nem nézték jó szemmel, s különösen sok bírálat érte Az eastwicki boszorkányok (1984) szatirikus nőábrázolása miatt. Folytatásában, a The Widows of Eastwick (Az eastwicki özvegyek) című, 2008 őszén életében utolsóként megjelent, visszafogott lelkesedéssel fogadott regényében talán éppen ezt a vádat próbálta cáfolni.

Bár felrótták neki, hogy állásfoglalásai fontos morális kérdésekben nem egyértelműek, azt senki nem vonta kétségbe, hogy John Updike a második világháború utáni időszak egyik kiemelkedő írója, az amerikai kisvárosi fehér középosztály életének krónikása, a minimalista prózaírók közt a társadalmi miliő deskriptív ábrázolásának egyik utolsó mohikánja. Életműve már csak terjedelméből fakadóan is egyenetlen, az azonban nem kétséges, hogy esendő, de jobbra törekvő hőse, Harry Nyúl Angstrom immár örökre bevonul hasonszőrű társai, Huckleberry Finn és Holden Caulfield mellé az amerikai irodalom történetébe.

Neked ajánljuk

Kártyaszámolás

A film felér egy szerencsejáték-mesterkurzussal, amennyiben nemcsak egy black jack- vagy egy pókerparti lefolyásának logikáját mutatja be és érteti meg már-már tudományos alapossággal, de a nagy tétekben folyó és nagy közönséget vonzó bajnokságok álságos világába is hasonlóan leleplező attitűddel avat be. Viszont a film nem erről szól.

Prága romokban

Lehet szó bármilyen titokban kiszivárgó kódról, nemzetközi összeesküvésről vagy világot fenyegető veszélyről, ha a főhőst nem James Bondnak hívják, a büdzsé aligha érheti el a több száz millió dollárt. 

Halandó érzékiség

A galériák nyári kiállításai sokszor az úgynevezett „könnyed” témákra fókuszálnak – a fő sláger a növényvilág. Az idén három ilyen kiállítással is találkozhattunk, de mind különböző módon közelítette meg a tárgyát.

Bartóki billentés

  • Csabai Máté

Ha volna időgépem, biztos visszamennék, hogy halljam Bach orgonajátékát, Beethovent és Lisztet a zongoránál, na meg Bartók Bélát. Utóbbi – ha nem is élőben való – meghallgatásához elég egy egyszerűbb masina is: a nevezetes „barna lemezeken” ugyanis bárki megismerkedhet azzal, hogyan billentett a mester: az 1982-ben megjelent tizenhárom korongon Scarlattitól Beethovenen át Kodályig és persze a saját műveiig végigzongorázza a zenetörténet tetemes részét.

Hajókórház a járványszigetnél

Szőcs Petra csaknem tíz éve megjelent első verseskötetét annak szürreális, groteszk, fantasztikumba hajló stílusa tette emlékezetessé. A Kétvízközben bármi megtörténhetett, különösebbnél különösebb családtagok bukkantak föl, és a beszélő, ha úgy tartotta kedve, kiugrott a harmadik emeletről a szemetes­zsákkal. 

Kint is, bent is

Hogyan egyeztethető össze a szépség- és divatipar túlszexualizált világa a feminista, kapitalizmuskritikus megnyilvánulásokkal? Mennyiben mutathat fel hiteles elbeszélői pozíciókat annak a szerzőnek az első kötete, akinek írói tevékenysége eddig legfeljebb Instagram-posztokban nyilvánult meg? 

Palackposta a porból

Izgalmasan telt a múlt hét: a magyar közélet jobbára az ország miniszterelnökének nagy pillanatával volt elfoglalva. E nagy pillanat pedig Dallas egén ragyogott fel, amikor is Orbán beszédet mondhatott a republikánosok idei nagy összeröffenésén. Fél Amerika hegyezte a fülét, hogy mit akarhat ez a furcsa idegen! A Hungarian cowboy! Vagy nem hegyezte, mármint nem a fél Amerika hegyezte, csak néhány ebédidőben arra lófráló bámész alak, akinek tényleg nem volt dolga.

Caligula lova

Lázár János miniszter korábbi sofőrje, a vasárnap megválasztott mártélyi polgármester, Ambrus István dolgozni is akar. „El kell kezdeni dolgozni. Van mit csinálni Mártélyon” – idézte az időközi választás győztesét a Promenad24 nevű kormánypárti híroldal.

A didergő király

A létező orbánizmusban embernek, állatnak sem egyszerű az élete, de most a fák is rá fognak baszni. Meg mindenki más. Mondjuk fának sosem volt jó lenni a hazában, de most, hogy Orbán Viktor pánikba esett a fenyegető energiakrízis miatt, vagy legalábbis úgy tett, mintha abba esett volna, tényleg elkezdhetnek rettegni.