Vergilius: Éneisz
(részlet)
Ám Dídó urnőt rég szívbaj gyötri, balában
Sérvet röjtöget, és suttonlágoktol evődik.
A daliás jellem, s a híres trójai vérág
Érdeklették őt: mélyen szívébe tapadtak
Szó, és a hősarc, s fölverték régi nyugalmát.
Másnap a mint a korány lelövelte sugárit a földre,
S szerteveré menynek boltjárol a harmatos éjet,
Meghitt nővérét szólítja a szívbeteg asszony:
Jaj mit sajdíttat velem Anna a nyugtalan éjszak!
Mily jövevényvendég szállott födelünknek alája!
Testtartása minő! mily edzett fegyvere s lelke!
Istenek ágyából szakadottnak mondja a hír őt,
És hiszem is, mert a pulya vér sarat állani gyáva.
Hány baj hánytaveté! mily szörnyü csatákrol igéze!
A fogadástétel ha nem állana sziklakeményen:
Senkinek Önmagamat többé hűségre lekötnöm,
Szíviszövetségben már kárvallottat előbbed:
Hogy ha nem átáltam vala el nászt és araágyat:
Tán ezen egyetlen kísértet elejtene lábrol.
(Fordította: Sebők Árkád)
Nincs élvezhető és a pontosság mégoly homályos követelményeinek is megfelelő modern magyar fordítása Vergilius Aeneisének. Már a legutóbbi, Kartal Zsuzsáé sem valami friss: harmincöt éve jelent meg, és hemzseg a magyartalanságoktól, félreértésektől. A legabszurdabb abban a részben olvasható, amely Dido, a punok királynője és Aeneas, a menekült trójaiak vezére szerelmének kezdetéről szól.
Ott tartunk, hogy miután Aeneas és Dido között egy barlang mélyén, egy nagy vihar drámai fény- és hanghatásai közepette beteljesedik a szerelem, Fama – a Hír, vagy ez esetben inkább a Pletyka istennője – azt terjeszti, hogy a két vezető elhanyagolja hivatali kötelességeit, és már csak ocsmány vágyaik érdeklik őket. „Haec passim dea foeda virum diffundit in ora”, olvasható a szövegben, vagyis: „ezeket hinti az utálatos istennő a férfiak szájára”.
Kartal Zsuzsa ezt így fordítja: „Ezt terjeszti az istennő, mérgezve a partot.” Vagyis a fordító nem ismerte fel, hogy az ora itt nem a hasonló alakú latin „part”, hanem a „száj” jelentésű os egyik ragozott formája (ebből származik a magyar „orális” szó), ahogy azt sem, hogy a virum nem a virus („méreg”), hanem a vir („férfi”) egyik esete, amely egyébként szintén tovább él a magyarban, a „virtus” szóban.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
