"Bajszos, őszinte magyar ember, aki nem visel álarcot, nem alakoskodik. Megírja, megmondja" - sommázza új tanulmánykötetének egy helyén Szilágyi Zsófia a közkeletű Móricz-kép középponti elemét, az álarctalanság álarcát, amelyhez természetesen az ösztönös alkotó toposza, s persze tekintélyes adag parasztesszencia is hozzáadódik. Erős, régente meggyökeresedett képzet dekonstruálásába fogott hát Szilágyi, amikor - néhány friss irodalomtörténeti vizsgálódáshoz kapcsolódva - eleddig szemérmesen mellőzött életrajzi adalékok, máig kiadatlan vagy éppen kipontozással finomított szövegek elemzésével közelített a magyar irodalmi panteon szent bentlakójához. S noha a tanulmányok több ponton is a legbensőbb magánügyek terepén kutakodnak, az intimpistás öncélúság veszélyét szerencsésen elkerüli a szerző, tárgyalja bár a Móricz kézzel írt feljegyzéseit tartalmazó (vagyis az író általános praxisától, az írógéphasználattól tüntetően elkülönített), azonban könyvtárggyá formált Tükör-kötetek szöveghelyeit, akár Csibe és apuka, vagyis Litkei Erzsébet és Móricz adoptálássá szépített testi szerelmét.
"Az író sok alakot teremt, de olyat nem írhat magának, hogy meg is b[...]hassa" - idézi Szilágyi Zsófia a pár éve a Holmiban ugyancsak irodalomtörténeti prüdériával gondozott Móricz-naplórészletet, ám a kitétel nem drasztikuma révén válik érdekessé, hanem annak bizonyságaképp, hogy Móricz esetében az írást és a szexualitást, a nemi és az írásaktust meglepően szoros, s hozzá kétirányú, már-már csereszabatos kapcsolatban találhatjuk. A személyesség új dimenzióira lel rá ilyesformán a szerző, olyan dimenziókra, melyeket Móricz leplezni kívánt - a Móricz-brand védelmében - a korabeli olvasók, s részben tán önmaga elől is. Ám az új személyesség más vonatkozásban is otthonra talál e kötetben, hiszen Szilágyi Zsófia saját dédnagyanyját, a nagykamasz Móricz állítólagos ideálját, valamint személyes olvasói viszonyulását is beemeli a szövegbe. Ez a sokkal inkább termékeny és hitelesítő, semmint zavaró gesztus mindazonáltal nemcsak a kötet "Móricz-újraolvasás" című egységének elemzéseit gazdagítja, hanem annak az irodalmi folytonosságnak is fényes igazolása, amelyet a kötet címadó középszakasza, "A továbbélő Móricz" tanulmányai vizsgálnak. Móricz alakjának körvonalai ugyanis a magyar irodalom jó néhány kortárs alkotójának írásművészetében felsejlenek: kanonizált vagy épp a kánonból okkal-móddal kifelejtett szövegei és írói vonásai, közelítései Nádas Pétertől és Tar Sándortól mindegészen Háy Jánosig és Grecsó Krisztiánig többek számára szolgálnak serkentő előzményekül. Felvethető ugyan, hogy a Rokonok-film, az Úri muri előadásainak sora vagy horribile dictu a Légy jó mindhalálig musicalváltozata legalább ily mértékben jele és biztosítéka Móricz továbbélésének, ám mivel Szilágyi az irodalmi kontinuitás szemlézésére és a hagyományozott Móricz-kép átrajzolására szegődött, az olvasónak nincs oka összevonni szemöldökét.
Kalligram, 2008, 350 oldal, 2800 Ft
