E briliáns kötet alcíme: Képes történelmi-kulturális olvasókönyv elég pontos, de talán túlzottan szerény. Mert noha valóban olvasókönyvként is forgatható és kétségtelenül sok, roppant informatív, ritkán látott fényképet, grafikát, rajzos hirdetést közöl, voltaképpen két műfajba is besorolható. Ezek egyike az irodalomtörténeti monográfia, mely a Herczeg Ferenc szerkesztésében (1894–1944) indult Új Idők hetilap első világháborús éveit tekinti át. Ugyanakkor mozaikos kultúrtörténeti esszé is, amely hatalmas tárgyi tudással, sok fantáziával és leleménnyel elemzi és kommentálja azt a világképet, melyet az újság sugallt a nagy háború alatt. Leegyszerűsítve: hogyan változott az újság és szerzői viszonya a háborúhoz, „akár nyíltan, akár burkoltan militaristák voltak-e vagy pacifisták”. Az elemzések középpontjában egy furcsa műfaj, a mára voltaképpen megszűnt, de a zsurnalizmus fénykorában virágzó folytatásos regény áll. E téren rengeteg felfedezést köszönhetünk a szerkesztőnek, persze nyilván nem nagy, de mindenképpen érdekes műveket. A lap bevallott, még 1894-ben megfogalmazott célja – „szórakoztatni és gyönyörködtetni akarjuk önöket, írással és képekkel a magyar társasélet világából” – a világháború alatt már nyilván abszurdul hatott volna, és bár nem lett az újság társadalomkritikus, nem is tért ki teljesen a kihívás elől, ez még a szerkesztői üzenetekből is világosan kiolvasható. Konzervatív, de nem prűd, az erotika, egyáltalán a férfi-nő viszony is az egyik centrális téma. E téren Szász Zoltán publicisztikái remekelnek, no meg Czóbel Minka egy még ma is merész verse. Kötelező olvasmány.
OSZK, Budapest, 2018, 320 oldal, 3990 Ft
