Brod Salman Schockennel együtt - aki még Franz szüleitől vette meg Kafka műveinek kiadói jogát, melyet később fia, Amos Schocken, a Haaretz című napilap kiadója örökölt - a szuezi válság idején, 1956-ban úgy döntött, hogy a kéziratokat biztonságba helyezik, és egy zürichi bank páncéltermében béreltek széfet. Malcolm Pasley Kafka-kutató, a család bizalmasa vitte utóbb az anyag nagy részét saját autóján, kalandos úton egész Európán át Oxfordba.
A Brod birtokában lévő kéziratok 1968-ban bekövetkezett halála után titkárnőjére és - bizonyos pletykák szerint - szeretőjére, Ester Hofféra maradtak. Brod végakarata szerint Hoffénak kellett döntenie arról, hogy a Jeruzsálemi Héber Nemzeti Könyvtárba vagy a tel-avivi városi könyvtárba kerüljön a hagyaték, de mint a végakarat fogalmaz: "minden más izraeli vagy külföldi nyilvános levéltár" is szóba jöhet. Hofféra bízta a döntést, melyiket találja a legmegfelelőbbnek, "ha életében másként nem rendelkezik".
Ester Hoffét Izraelben többször is megpróbálták rávenni, hogy adja át állami archívumoknak a Kafka-hagyatékot, még be is perelték 1970-ben örökösödési jogát vitatva, de egy '74-es bírósági ítélet mellette foglalt állást. Ugyanazon év nyarán Hoffét a Ben Gurion repülőtéren feltartóztatták, és azzal vádolták, hogy Kafka-kéziratokat akar külföldre csempészni, áthágva ezzel az 1955-ös levéltári törvényt, amely előírja, hogy ha izraeli állampolgár eredeti kéziratokat visz külföldre, másolatot kell biztosítania az állami archívumnak. Hoffénál azonban csak hat fénymásolt Kafka-levelet találtak.
1988-ban Hoffe egy német közvetítőn keresztül 1,1 millió fontért eladta a Sotheby aukciós háznál a Marbachi Német Irodalmi Archívumnak A per kéziratát, s ezzel újra viták kereszttüzébe került Izraelben. A marbachi archívum az évek során az oxfordi után a második legnagyobb Kafka-kéziratgyűjteményt halmozta fel, és a dokumentumok konzerválásában szakértők szerint rendkívüli eredményeket értek el. Feltételeik - ezt Shmuel Harnoi, a Jeruzsálemi Könyvtár igazgatója is elismerte - lényegesen jobbak, mint az övéik, mégis úgy nyilatkozott, hogy miként a Kafka-hagyaték nem illette meg Ester Hoffét, úgy lányait sem, ezért nem is rendelkezhetnek felőle, mert az Izraelhez és a Jeruzsálemi Könyvtárhoz tartozik.
Haláluk után huszonöt évre titkosították Brod és Ester Hoffe levelezését. Brod Ottóval, Ester férjével, aki ugyanabban az évben halt meg, mint ő, élete végéig közeli jó barátságban állt. Lehet, hogy Otto tudott a viszonyukról, de az is lehetséges, hogy a levelezés nem két szerelmes, hanem, mint Ester lánya, Eva fogalmazott, két, egymással spirituális szövetségben - netán titkos szövetségben - lévő ember eszmecseréje volt, akik a Kafka-hagyaték gondozása során mintha beavatottá váltak volna.
Hat tel-avivi és négy zürichi bank őrizte a Kafka-hagyatékot. A Haaretz kérésére a tel-avivi bíróság döntése értelmében a végrendelet szerinti tulajdonosoknak, Ester Hoffe lányainak, Eva Hoffénak és testvérének, Ruthnak még az ítélet megszületése előtt betekintést kellett engedniük a nyilvánosságnak a hagyatékba. A tudósítás szerint, amikor az egyik bankban összegyűltek az ügyvédek, a bíróság és a bank képviselői, hogy közösen felnyissák a széfet, botrány tört ki. A széfterembe belépő örökös, Eva Hoffe, a nyugdíjas El-Al-légikísérő kiabálni kezdett: "Az enyém! Az enyém!", ezért ki kellett vezetni.
Kéziratok és levelek százait találták a letétben, melyek áttekintése, katalogizálása, mint írták, hónapokat vesz igénybe. A Jeruzsálemi Nemzeti Könyvtárral szemben, melynek képviselői úgy vélték, hogy a hagyaték Max Brod szándékaival egybevágóan a zsidó nép és Izrael állam egyetemleges tulajdona, a Hoffe testvérek, elsősorban Eva szenvedélyesen ragaszkodott a tulajdonához, mellyel anyjával élve negyven évet töltött egy fedél alatt a macskákkal teli, Spinoza utcai lakásban, Tel-Avivban. Mint írták, különleges lelki viszonya alakult ki a kéziratokkal. Más izraeli nyilatkozók úgy vélték, nyers anyagi érdek vezérli őt, amikor nem enged hozzáférést a hagyatékhoz, illetve - mint sejtették - időről időre külföldi árveréseken értékesít a kéziratokból.
Brod maga is úgy akarta, hogy a hagyaték a Jeruzsálemi Nemzeti Könyvtár tulajdonába kerüljön - érveltek az intézmény képviselői az interjúk során. Reménykedtek, hogy az iratok közül előkerül a szándékot igazoló eredeti dokumentum, melyről Brod régi prágai barátjának, a könyvtárban dolgozó filozófusnak, Felix Weltschnek írt egy 1964-es levelében. Ez a dokumentum, minthogy későbbi, felülírhatná az 1952-es levél érvényét, mellyel Brod Ester Hofféra ruházta a Kafka-hagyatékot, illetve az arról való gondoskodást - feltéve, ha előkerül olyan, jogilag érvényes nyilatkozat, mely egybevág ezzel, s így semmissé teszi a korábbi rendelkezést.
Míg A per és más írások kéziratát megszerző marbachi intézet képviselői és a német nyilatkozók Kafka európai és német irodalmi kötődései mellett a hagyaték biztonságos megőrzését és szakszerű archiválását tekintették elsődleges szempontnak, s hogy a kéziratokat lehetőleg egy helyen tartsák, az izraeli intézmények azt, van-e erkölcsi alapjuk német intézményeknek a prágai zsidó író hagyatékával rendelkezni, melyet Brod szándéka szerint Izraelben kívánt elhelyezni. Oded Hacohen, Hoffe ügyvédje azonban azzal érvelt, hogy mindezeknél fontosabb szempont kliensének, a vészkorszak túlélőjének szociális helyzete, melyen könnyíthetne, ha ő rendelkezhetne a kéziratok áruba bocsátásáról.
Az Izraeli Nemzeti Könyvtár képviselői értetlenül fogadták a vádakat, hogy intézményük ne volna alkalmas a kéziratok sértetlen megőrzésére. Képmutatónak tartották ezt az álláspontot, hiszen kézirattáruk olyan személyek archívumát őrzi, mint Maimonidesz, Isaac Newton, Albert Einstein, Stefan Zweig, Gershom Scholem, Walter Benjamin, Else Lasker-Schüler vagy Martin Buber.
Ilana Heber, a könyvtár archívumának vezetője nem kertelt a Haaretzben, amikor feltette a retorikai kérdést: "Vajon mi történt volna az 1924-ben meghalt Kafkával, ha tovább él? 't is Auschwitzba küldték volna, mint a nővéreit és számos családtagját. Szerencséje, hogy időben meghalt tuberkulózisban."
Otto Dov Kulka, a náci Németországot kutató történész a Héber Egyetemen az egyik interjúban megjegyezte, hogy gyermekként együtt volt a theresienstadti lágerben Ottlával, Kafka testvérével, akit később Auschwitzban öltek meg. A hagyatékra térve így fogalmazott: "Vigyázunk Einstein relativitáselméletére, és vigyázni fogunk Kafka kézirataira is. Azt mondják, a papírok nagyobb biztonságban lennének Németországban, a németek nagyon jól bánnának velük. Ami azt illeti, a németeknek nincs túl jó történelmük a tekintetben, hogy vigyáztak volna Kafka dolgaira. Nem bántak túl jól Kafka nővéreivel sem."
Reiner Stach német kutató ellenérvei hasonlóan élesek. A Tagesspiegelnek nyilatkozó Stach szerint, bár zsidó élmények tükröződnek írásaiban, Kafka nem a zsidó irodalom része, művei az európai modernitás kontextusában értelmezendők. "Izraelben hiányoznak ama korszak német nyelvének és szövegkörnyezetének szakértői, amelyben keletkeztek. Izraeli kulturális örökségről beszélni itt szerintem abszolút nem helyénvaló. Ma Izraelben nincs Kafka-összkiadás, és utcát se neveztek el róla."
Mark Gelbernek, a Ben Gurion Egyetem irodalomprofesszorának érve visszafogottabbnak és megfontoltabbnak tűnt. A kérdésre, miért tartozik Kafka Izraelhez, így felelt: "Mert a cionizmus vállalkozása fontos volt számára."
*
Az évekig tartó perben a Tel-avivi Kerületi Családi Bíróságon Talia Kopelman Pardo bírónő 2012 októberében hozott első fokú ítéletet. Döntése szerint Hoffééknak át kell adniuk a hagyatékot az Izraeli Nemzeti Könyvtár archívumának - köztük Kafka és Brod sok ezer oldalra rúgó kéziratait és levelezését -, amelyeket az ítélet indoklása szerint anyjuk nem ajándékba kapott, hanem csupán a kezelésüket bízták rá. Az ítélet ellen Hofféék ügyvédje fellebbezést nyújtott be, melynek elbírálása folyamatban van.
Az Izraeli Nemzeti Könyvtárban közben már arra készülnek - amennyiben az ügy számukra kedvezően zárul -, hogy az egész kézirathagyatékot digitalizálva közzéteszik.
Részlet az azonos című regényből, mely az Ünnepi Könyvhétre jelenik meg a Noran Libro Kiadónál.
