Könyv

Kiss Ottó író, költő

A könyv elsősorban a tíz év feletti kiskamaszoknak szól, ezért sem a cselekmény, sem maga a szöveg nem túl bonyolult. Mégis, a jól felépített és éppen megfelelő mértékben kidolgozott történet olyan nyelvi megoldásokkal párosul, amelyekben a tizenegy-két éves olvasók először fedezhetik fel, hogy az olvasás nem csupán a kezdet és a végkifejlet között lejátszódó események követését jelenti, hanem egyfajta nyelvi élményt is.

Kilenc évvel legutóbbi regénye, a Királyi hálószobák után a szerző egy nyolc esszét tartalmazó kötettel jelentkezett.

„A meglátogatott személyeknél általában jó hangulat tapasztalható, 2–3 kivétellel, akik iszákosak, és még az is kevés volna nekik, ha mindennap olyan részeg lehetne, hogy négykézláb mászkálna, ezek természetesen vagy közömbös vagy ellenséges magatartást tanúsítanak minden józan elgondolással szemben.”

A magyar történelem ezer szálon fonódott össze a Habsburgok történetével: ez két korai 15. századi Habsburg-uralkodónkat is beleszámítva közel fél évezredes, korántsem konfliktusmentes együtt­élést jelent. A jeles brit történész publikációs listájában bőségesen találunk a magyar történelemmel (főleg a magyar középkori társadalomtörténettel) foglalkozó munkákat, így ha azt várjuk, hogy idővel a magyar szereplők hangsúlyosabbak lesznek a Rady felvázolta történetben, akkor nem is csalódunk.

Sosem hallottam ezelőtt Gera György (1922–1977) nevét, de most örökre meg fogom jegyezni. Terelőút című kisregénye először 1972-ben jelent meg a Magvető Kiadónál, Zsámboki Mária lektori javaslatára, aztán feledésbe merült, pedig egy remekbe szabott, az átlagból az újdonság erejével is kiemelkedő mű, amelyet most Kőbányai János fedezett fel újra.

Pandémia, kudarcok, fegyveres katonák, vízbe fúlt menekültek, bálnavérben „tapicskolás”. Újraindított krematóriumok és a parttalan sóvárgás. Az élet értelmetlensége. Ahogy a kötet záróversében (Sikertelenül Bacon nyomában) áll: „[…] Ennyire telt. / Ezt hagyod örökül. Végül mindenből ez lesz, / mocsár: színekből, szavakból, érzésekből.” És nem könnyű az út idáig.

A kötet a szerző utóbbi években született kritikáiból és tanulmányaiból ad koherens válogatást. Az írásokból az ismert kritikus és irodalomtörténész markáns portréja bontakozik ki, határozott kontúrokkal rajzolva körül nem csak érdeklődése tárgyát és irányát, és azt is, hogy mi a tétje számára az irodalommal való foglalkozásnak.

„Minek fénykép egyáltalán? Szappanreklám. Világéletemben rossz fényképeket csináltak rólam” – olvassuk a képeskönyv vége felé. Ahogy Nemes Nagy a róla készült fotókról vélekedett, és ahogy egy könyv ábrázolja őt, abban az életmű és életút jelentős paradoxonai is benne vannak. Keserűség és nagyság, önmérséklet és vágyakozás, siker és kudarc szétszálazhatatlanul forr egybe itt. És mindennek mégis elvitathatatlanul a sajátja valamiféle szépség, letisztultság, igéző bensőségesség – a magamutogatás legkisebb jele nélkül.

A Szemben a nappal vagy legutóbbi, a felesége halálát feldolgozó vallomásos Halálról és életről után a szerző ismét a veszteségek feldolgozásáról beszél, talán az életműve lezárásaképpen is.

Az alcím ötperces esti meséket ígér, amelyek épp azt az időt töltik ki, amíg a gyerekek elalszanak (ahogy azt például egy Móricka nevű kedves szülő elképzeli).