Portré villanyfényben

Turbucz Dávid: Horthy Miklós

Könyv

Nemcsak a nevével fémjelzett korszak, de maga Horthy személye és pályafutása is bír olyan érdekességgel, s nem is csak történettudományi szempontból, hogy megérjen egy külön elemzést.

Éppen ezért különös, hogy a közelmúltig nem született róla egyetlen nagymonográfia sem - kivételként a részben magyar származású, de amerikai Thomas Sakmyster Admirális fehér lovon című könyvét szokták citálni, s ezt említi Turbucz Dávid történész is a múlt év végén megjelent Horthy-életrajzának előszavában. Rengeteg szakpublikáció született az elmúlt évtizedekben Horthy pályafutásának különböző mozzanatairól, s az utóbbi évek termése is igen gazdag, de Turbucz előtt senki nem vette a fáradságot arra, hogy egyetlen kötetben tekintse át a személye körüli dilemmákat. Mert pontosan ez a szándékolt polemikus jelleg kölcsönöz különös izgalmat Turbucz terjedelmi okoknál és az életpálya teljes hosszát befogó fókuszánál fogva nagy léptékekben számoló, helyenként nyilvánvalóan vázlatszerű kismonográfiájának. A szerző pontosan tudja, hogy munkája nem csupán a történészelődök szaktanulmányai által megágyazott térbe, de a kultusz- és ellenkultusz-építők szorgalmas munkája által kibélelt értelmezési keretbe helyeződik: állításainak a kanonizált

legendáriumok és rémtörténetek

mondataival kell feleselnie. E tekintetben Turbucz könyve jó hatékonysággal teljesíti a várakozásokat, s ettől is válik izgalmas olvasmánnyá. Nemcsak a torzképeket tehetjük ezután a helyükre, de a szerző rendre meg is tudja lepni olvasóit, amikor kevéssé köztudott tényekkel szembesít. Így tesz akkor is, mikor a néhai kormányzó II. világháború alatt (1943-ra) kiérlelt nagyszabású földreform-elképzeléseit ecseteli. Ezek olvastán nyilvánvaló, hogy még a végül rezsimjének bukása után megvalósult földosztás sem volt sokkal radikálisabb, mint amit maga Horthy elképzelt - más kérdés, hogy a kormányzó környezete riadtan hőkölt vissza elsősorban a frontkatonák jutalmazását célzó terveitől.

De ne szaladjunk a végére, hiszen Turbucz is az elején kezdi a sztorit: az első, már írott forrásokban is szereplő Hortiknál, akik nem előbb, mint a 17. század közepén kapták meg a kutyabőrt. Azt sem érdektelen tudni, hogy a család nevének későbbi írásmódja sem valami ősi fejlemény: mindössze egyik II. József idején élt elődjük sajátos ízlését dicséri az utóbb közismertté váló ortográfiai forma. Turbucz vázlatos családtörténetet ír, ennek megfelelően Horthy sztorija sem ott kezdődik számára, amikor az akkor már kényszerű nyugalomban élő kormányzó szedett-vedett csapatainak élére állt. Ezzel szemben bepillantást nyerünk Horthy figyelemre méltó tengerésztiszti karrierjébe: a remek adottságokkal és képességekkel megáldott kadét a szemünk láttára válik rutinos tisztté, s jut el a ranglétrán mind feljebb hágva a flotta-főparancsnokságig és az altengernagyi rangig. Horthy hosszú és kacskaringós pályafutása alatt úgy volt kiváló sportoló (vitorla, kerékpár, kard vagy pisztoly - mindegy volt neki), hogy közben, még ha nem is árult el különleges intellektuális képességeket, remekül tudott adaptálódni a számára kínálkozó szerepekhez, az újra és újra megnyíló karrierszituációkhoz. Mindig tanult: elegánsan veszélyes passziókat (szinte nincs olyan nagyvad, amelyre ne próbált volna meg vadászni) és világ körüli, nőkben és italban gazdag mulatozást sem mellőző útjairól is rendre hazahozott valamit. Igaz, a brit és török birodalom működéséről szóló észleletei szépen belesimultak részben már adott és lassan megcsontosodó gondolati kereteibe.

A pályafutás első szakaszának (benne a fél évtizedes szárnysegédi szolgálat az agg Ferenc József mellett) lezárultakor Horthy már meglett korú ember - a maga idejében is kivételesnek számít, hogy éppen ekkor indulhat be az életpálya második, történelmileg kétségtelenül fontosabb, ám annál vitatottabb szakasza. Turbucz innentől lehet elemében: sorra szembesíti a források, szakpublikációk és saját gondos kutatásai eredményeit a Horthy-legendárium (és démonológia) és az alapvetően önapologetikus jellegű Horthy-memoárok állításaival. Ezek alapján nyilvánvaló: Horthy igenis tudatosan törekedett arra, hogy fontos szerepet játsszon az akkor éppen bizonytalan helyzetű, sok tekintetben létében veszélyeztetett Magyarországon, s ebben 1919 nyarától önálló hatalmi központként fungáló környezete (a fővezérség) is nagyban segítette - az akkor legmodernebbnek tartott propaganda- és PR-módszerek teljes bevetésével.

A kormányzó persze utóbb hallgatott a jó szóra, a rutinos, konzervatív politikai rókák tanácsaira: nem lett belőle diktátor, nem csapta el a parlamentet sem, s vagy egy évtizedig rábízta magát Bethlen "Pista" grófra, aki azután így-úgy, de konszolidálta az országot. Ám Horthy nehezen tudott elszakadni kissé véreskezű szegedi tiszttársaitól, a külpolitikai kalandortervekről is csak fokozatosan mondott le - ehhez képest, s memoárjaival szemben, úgyszólván szívfájdalom nélkül ebrudalta ki az országból az utolsó királyt. Hogyisne: a kormányzó tökéletesen megszerette folyamatosan bővülő hatáskörű hivatalát, amitől utóbb csak akkor volt hajlandó megválni, mikor egy szem fiával zsarolták a nácik. S bizony politikusi-államférfiúi pályafutásának első, fehérterrorral és diszkriminatív törvényekkel teljes éveinél csak az utolsó jó hét-nyolc évet lehet nehezebben megmagyarázni. Még akkor is, ha éppen a kérészéletű országgyarapodásban teljes periódusban jut el kultusszal alaposan megtámogatott népszerűsége csúcspontjára - ennek elemzése megint csak a fiatal (idén 28 éves!) történész munkájának egyik erőssége.

Turbucz veszi a fáradságot, és végignézi, mit mondott és cselekedett Horthy kormányzóságának legtragikusabb mozzanatai során. Feltárul, miként hagyta jóvá, jelentős ellenvetés nélkül a zsidótörvényeket, majd utóbb a zsidóellenes rendelkezéseket a német megszállást követő deportálásokig - igaz, korábban évekig ellenállt a végső megoldást követelő németek nyomásának. Nyilvánvaló lesz, hogy a kormányzó késlekedett a beavatkozással, pedig memoárjainak állításaival szemben már egy hónappal korábban, május végén tudott az úgynevezett Auschwitz-jegyzőkönyvekről. Világossá válik hangsúlyos szerepe a hadba lépésben (még ha a történész szerint sem tudtunk volna abban a világtörténelmi szituációban kimaradni a háborúból), és abban is, hogyan sikerült a meglévő (meglehet, csekély) esélyeket is eljátszva elbaltázni a kiugrást annyira, amennyire csak lehetett. Turbucz ráadásul láttatja azt is, hogy a bukott, emigrációba kerülő kormányzó soha egy pillanatra sem tudott szembenézni felelősségével - ezt nemcsak önéletrajzából, de a győztesek képviselőihez intézett, sokszor a valóságtól teljesen elrugaszkodott leveleiből is tudhatjuk.

E látszólag szűkre szabott terjedelmű könyv bízvást tekinthető egy terjedelmesebb monográfia alapjának, ugyanakkor már most is kellő mennyiségben tartalmaz olyan tényállításokat és érveket, melyek értékes munícióul szolgálnak napjaink disputáiban is.

Napvilág, 2011, 254 oldal, 2800 Ft

Neked ajánljuk

Leginkább a foci

  • Toroczkay András

Apanovellák, de nem csak azok, felnövéstörténetek, kisvárosi elbeszélések, Budapest- és énelbeszélések is egyben. Az író magáról beszél, nem is kendőzi. Már a címből rögtön beugrik egy másik óriás: Lóci. Itt azonban a fiú emeli fel az apját, s állít emléket neki.

Stockholm-szindróma

Szentgyörgyi Bálint sorozatát nagyjából kétféle diskurzus övezi. Az egyik a sorozat nyilvánvaló történelmi torzításait és pontatlanságait rója fel. Itt elsősorban Hodosán Róza szociológus és Rainer M. János történész kritikái­ra gondolunk, akik az 1980-as évek ellenzéki mozgalmainak tagjaiként jogosan érezhetik, hogy saját és bajtársaik munkálkodását az alkotók nem adták vissza elég hűen. Ugyanakkor szem előtt kell tartanunk, hogy A besúgó vállaltan fikció, nem pedig dokumentumfilm.

Delfin

Van a filmben két csónakázás. Az egyik a bajai Sugovicán, az egykor kedvelt, de most néptelennek mutatkozó horgászhelyen. A gyermekkora helyszíneire visszalátogatván ismét kisvárosi lánnyá változó világhírű úszófenomén a nagypapával, ladikon haladva újra felfedezi a Duna-mellékág békességét. Máskor meg az óceánon hasít bérelt jetboaton, bálnát akar nézni – hullámokból felszökkenő delfineket lát is.

Szerelem határok nélkül

  • Nagy István

Nem lehet könnyű úgy gitározni egy zenekarban, hogy az elődöd árnyékában játszol, és folyamatosan ott van benned a félsz, hogy ha a régi srác majd egyszer vissza akar jönni, téged azonnal lapátra tesznek. Ez történt Josh Klinghofferrel, aki 2009-ben csatlakozott a Red Hot Chili Peppershez, és kereken tíz évig volt az együttes gitárosa. 

Biztonsági játék

Az utóbbi két évtizedben kevés olyan emlékezetes betoppanás volt a könnyűzene világába, mint a kanadai Arcade Fire 2004-es debütáló nagylemeze. A tragédiák árnyékában fogant Funeral katartikus sodrása és hiperérzékenysége pillanatok alatt hírnevet és rajongókat szerzett a zenekarnak, még olyan hírességeket is, mint David Bowie vagy David Byrne. A debütáló album pillanatok alatt vált hivatkozási ponttá, ami alighanem a szedett-vedett megjelenésű zenekart lepte meg a leginkább.

Miért hiányzik?

  • Csabai Máté

Nem lehet erről a kiadványról szokványos kritikát írni. Nem csupán Kocsis Zoltán ikonikus, de azért a színpad széléről olykor kibeszélt személye miatt, hanem azért, mert a huszonhat lemezen csupa olyan mű és életmű szerepel, amelyek játékmódjáról, megítéléséről interjúkban, szemináriumokon sokat megosztott a zongoraművész.

Minden színész csiga

„Tragédiának nézed? Nézd legott / Komé­diá­nak, s múlattatni fog” – idézi Katona László Az ember tragédiáját az előadás végén, amelynek alcíme is van: Etűdök színházi világunk állapotjáról. A Nézőművészeti Kft. egy rendkívül szórakoztató, elsőrangú kabarét csinált a színészek mindennemű kiszolgáltatottságáról és az abuzív rendezőkről.

Rejtvényfejtés

Legendás hely volt a Bartók 32 Galéria a kilencvenes években, magyar és külföldi kortárs kiállításokkal. Csak egy „probléma” volt vele (akárcsak a Liget Galériával), hogy a fenntartója és tulajdonosa az önkormányzat volt. A majdnem 100 négyzetméter alapterületű helyszín, s a modern művek ottani bemutatásának ellehetetlenítését az első Orbán-kormány művészetpolitikájának „köszönhetjük”, bár kétségtelen, hogy a múltba révedő magyarosch műalkotás fogalmát addigra jól beleültették az embe­rek fejébe.

Minden változatlan

  • Balogh Magdolna

A fejlődés- vagy karrierregényként induló mű egy drezdai antikvárius, Norbert Paulini alakját állítja a középpontba: a szerző „a szellem emberének” akar emléket állítani. Paulini a hetvenes–nyolcvanas években különleges hírnévnek örvendő boltot működtetett, amelyben egy kis szellemi kör is otthonra talált, s az elbeszélő is a törzsközönségéhez tartozott.

A zöld-fehér polip

Megalakul az ötödik Orbán-kormány, és itt most azt kéne találgatnunk, hogy Kásler távozása, Csák bevonása, Lázár és Navracsics visszatérése, meg néhány minisztérium szétszedése, átalakítása mi mindenre utalhat, s mindebből milyen új politikai irányra számíthatunk – de tizenkét év orbánizmus után nem hinnénk, hogy mindennek nagy jelentősége volna. Voltaképpen még a totális eszementséget tükröző húzás, az egészségügy és – főleg – a közoktatás betolása a karhatalmi minisztérium alá sem meglepő a NER államigazgatási track recordjának ismeretében.

Orbán Viktor két beiktatása

„Az Isten kegyelméből nekünk adott megbízatás mindig túlmutat rajtunk. Azokra, akiknek a javát kell szolgálnunk, de még ennél is tovább mutat arra, akitől a feladatot végső soron kaptuk és akinek a dicsőségét szolgálhatjuk. Ez a mai nap üzenete mindannyiunknak” – mondta Balog Zoltán, a rendszer egyik sokat próbált főpapja a Kálvin téri református templomban, a Novák Katalin államfői beiktatása alkalmából rendezett ökumenikus szertartáson. Szavai üresen pattogtak a templom kövén, s talán a térre is kigurultak, hogy ott pukkanjanak szét, mint sok színes szappanbuborék.